~ Egy technikaguru csajszi és egy igazi hős elbűvölő és kalandos románca ~

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli év után végre hazatérhetett szerettei közé. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis túlélővé vált. Egyetlen cél éltette, a bosszú. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált. Nappal, továbbra is Oliver Queen-ként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, aki képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem egyedül kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra tett szert, akiket nem érdekelt ki is ő valójában, végig kitartottak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérés valami mást is megváltoztatott benne. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicity-be. A lány viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy majdnem összeházasodtak. Jelenleg a sors igen kemény játékot űz velük, de a nagy kérdésre, hogy valaha lehet-e még boldog szerelmes pár Felicity Smoak és Oliver Queen,  egy ekkora szerelmet tekintve, mint ami az övék, mind tökéletesen tudjuk a választ..

 

Next episode

Amerika:

7. évad 5. rész - "The Demon" 

Felicityt teljesen lesokkolja, mikor egy meglepő forrásból megtudja, hogy mi történt a férjével és mit is takar a "Második Szint" kifejezés. Ezután megpróbál mindent elkövetni a célból, hogy valahogyan megmentse a férjét. Ehhez pedig nem fél semmilyen eszközt bevetni és a barátaihoz fordulni. Mindeközben Oliver élete pengeélen táncol a veszélyes szint börtönfalai között... The CW: 2018. november 12. hétfő (november 13. kedd MO.)

Magyarország:

6. évad - 2018. ősz??

Jelenleg több televíziós csatorna is ismétli a sorozat eddig adásba kerülő magyar szinkronos epizódjait, köztük a Viasat 6 (első két évad ismétlése), RTL 2, Cooltv és Sorozat+ (össze-vissza)


Kiemelt cserék:

    
    
     
    

Hamarosan képpel: Kriszti Viki Viki Ladywind Amy Katie Florerr Ali Dee Dee

 
Chat

 

CSS Codes

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
OldalInfó

 

CSS-alap & Kódolás: lindadesign / css-kodok.gp / aranymeli.gp
Téma: Olicity (Arrow)
Altéma: DC Arrowverse (Arrow, Flash, LOT és Supergirl)
Gyártó: (c) The CW & DC Comics
Nyitás: 2014.10.05.
Zárás: Sosem tervezem
Design & Fejléc & CSS: Piper
Laptulajdonos: Piper
Főszerkesztők: Piper; Rice; Viki; Nessie; Ezin
Fordítók: Piper; Rice; Viki; Nessie; Ezin
Külső segítség: Timi
Egyediség: Hivatalos Magyar Olicity Lap
Frissek: Naponta többször is
Ajánlott böngészők: Chrome; Mozilla; Opera
E-mail: olicity1992@gmail.com
Források: Mindig feltüntetve!!
Tárhely: G-portál
Új külső: 1. változat: 2017. január; 2. változat: 2017. július
Jogi nyilatkozat: Az oldalon minden saját készítés és saját ötlet.
Bármilyen más forrást mindig feltüntetünk.
Engedély nélkül nem szeretnénk viszont látni máshol a lapunk anyagát.
Rengeteg időnket felöleli a megfelelő rajongói lap kialakítása.
A gyártóval nem állunk kapcsolatban, ez csak egy rajongói lap.

 

 

Furry Fandom - Antropomorf Állatok - Furry Fandom - Antropomorf Állatok - Furry Fandom - Antropomorf Állatok    *****    Egy Blog az Én világom. :) Gyere és nézz be ha érdekel, az Online Játékok leírása, csináld magad dolgok, stb...    *****    Ön internet szolgáltató? Nem talál céget aki javítaná az elromlott hálózati, mikrohullámó eszközeit? Katt ide!    *****    Se kép, se hang? Hozza el, megjavítjuk! LCD TV, Inverteres hegesztõ, Mosó- Mosogatógép, és sok más. Garanciával!    *****    Elromlott? Mi megjavítjuk! Ipari és háztartási elektronika javítás! Garanciával. Elektronika-szerviz.gportal.hu    *****    Rendeld meg:Születési,elõrejelzési,párkapcsolati,fogamzási,hold horoszkóp,biotérkép.Ingyen konzultáció mindenrõl!Várlak!    *****    Keresek jó humorú szerkesztõ társat készülõ ZENÉS KABARÉ MÛSOROMHOZ    *****    Rendelj születési horoszkópot és ajándék 3 éves elõrejelzés,valamint ingyenes konzultáció az ajándékod. Várlak kattints!    *****    Iván és Sára kattttttt!!!!!!!!!!    *****    Erotika az állatövi jegyekben    *****    A szerelem karmája a horoszkópban    *****    Születési horoszkóp,ajándék 3 évi elõrejelzéssel,ingyenes konzultációs lehetõség, telefonon,messengeren,skypeon! Várlak!    *****    Kihagyhatatlan asztrológiai megrendelések, olvasmányok, szoftverek, ezoterikus témák sokasága vár az oldalamon. Várlak!!    *****    Vanessa Hudgens - Magyarország egyetlen mûködõ az egykori Szerelmes hang jegyek sztárjával foglalkozó oldala!    *****    A végtelen szeretet az egyetlen igazság, minden más illúzió.    *****    Ha sok mindent tudni szeretnél és válaszokra vársz látogass el oldalamra!    *****    SZEREPJÁTÉK - Csatlakozz közénk és légy részese egy kalandnak - FRPG - Még nem késõ csatlakozni - SZEREPJÁTÉK    *****    VANESSA HUDGENS - A LEGNAPRAKÉSZEBB MAGYAR RAJONGÓI OLDALAD A TEHETSÉGES ÉNEKES-SZÍNÉSZNÕRÕL - VANESSA HUDGENS    *****    Ipari elektronkia szerviz, villamos kéziszerszám javitás, érintésvédelmi felülvizsgálat. elektronika-szerviz.gportal.hu    *****    Minden lány egy kicsikét királylány, minden Fiú kicsit hõs lovag. - FRPG