~ Egy technikaguru csajszi és egy igazi hős elbűvölő és kalandos románca ~
History

 

 YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli év után végre hazatérhetett szerettei közé. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis túlélővé vált. Egyetlen cél éltette, a bosszú. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált. Nappal, továbbra is Oliver Queen-ként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, aki képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem egyedül kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra tett szert, akiket nem érdekelt ki is ő valójában, végig kitartottak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérés valami mást is megváltoztatott benne. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicity-be. A lány viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy majdnem összeházasodtak. Jelenleg a sors igen kemény játékot űz velük, de a nagy kérdésre, hogy valaha lehet-e még boldog szerelmes pár Felicity Smoak és Oliver Queen,  egy ekkora szerelmet tekintve, mint ami az övék, mind tökéletesen tudjuk a választ...

Kiemelt cserék:

    
    
    Kittim Vikim

Edem Gabcsám (hamarosan mindenki kap képet)

 

 

Chat

 
Next episode
Amerika:
5x23 - Lian Yu [Episode Promo] [SEASON FINALE SEASON 5]
Oliver elérkezett élete egyik legkeményebb csatájához. Ehhez foghatót talán még sohasem tapasztalt. Az összes barátja és családtagja élete jelenleg veszélyben forog és senki nem tud segíteni neki, ezért olyasvalakikben kell megbízzon akik korábban még a sötét oldalt erősítették. Oliver Queen a minden eddiginél nagyobb összecsapásra készül amiben két oldal vesz részt, az egyik tele jó és semleges harcosokkal, míg a másik velejéig romlott gyilkosokkal. De vajon ki lesz a győztese az 5. esztendőnek és vajon van még esély, hogy Felicity és Oliver között újra lángra lobbanjon a szerelem??? Az évad utolsó részében mindenre fény derül!
2017. május 24. (szerda) The CW
Mo. idő szerint 2017. május 25. (csütörtök)
Magyarország:
4x05 - Mágia
Oliver egy régi jóbarátja segítségét kell kérje, amikor kiderül, hogy Laurel terve szörnyű következményekkel járt, mikor meggondolatlanul úgy döntött, újjáéleszti a húgát. Felicity és Oliver kapcsolata igen harmónikus és a lány még a Palmer-es esetről is beszél szerelmének.Laurel-nek és Oliver-nek egy olyan világba kell csöppeniük, ahol Sara lelke a tét. Eközben Thea szerencsésen megússza Sara támadását és a csapat mindent elkövet azért, hogy Sara lelke biztonságosan visszatérhessen a testébe...
2017. május 29. hétfő 00:00 [Cool TV]

6. évad start Amerika: 2017. október 12. (ezentúl csütörtök éjszakánként!)
5. évad finálé Amerika: 2017. május 24.
Ismétlések: RTL2 és Sorozat+ Flarrow részek + Flash Viasat3

 

 

CSS Codes

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
1. évad összefolgaló

 

SPOILER! HA MÉG NEM LÁTTAD A SOROZATOT NE OLVASS TOVÁBB! Az első évad kezdetén egy rejtélyes férfit ismerhettünk meg, akit mindenki halottnak hitt. Azonban öt pokoli év után most végre hazatérhetett a családjához. Csak hogy ez az Oliver Queen már nem az a férfi többé, akit mindenki ismert. Amellett, hogy teljesen megkomolyodott és rideggé vált a természete, egy olyan titkot őriz, amit csak ő tudhat egyedül. Napközben egy gazdag milliomos, aki a város leghíresebb szórakozóhelyét vezeti, miközben éjszaka egy könyörtelen Igazságosztóvá válik, aki nem ismer kegyelmet. Történetünk itt veszi igazán kezdetét. Oliver sorsa ugyanis nem várt meglepetéseket tartogat. Úgy hitte, csak az ő feladata, hogy igazságot szolgáltasson. De az élet új forgatókönyvet szánt neki. Két hűséges és nagyszerű barátot ismerhetett meg, először John Diggle, majd Felicity Smoak személyében. Mindketten egy csapásra immár a legfontosabb emberek között szerepeltek Oliver életében. Felicity-nek és Digg-nek hála szépen lassan sikerült arra rádöbbennie, hogy a családja nem olyan makulátlan, mint ahogy ő azt eddig hitte; a másik oldalról pedig rá kellett jönnie egy nagyon fontos dologra, nem Laurel-t szánta mellé a sors, élete szerelmének...

Őszintén megmondom nektek, amikor először elkezdtem a sorozatot, úgy voltam vele, ahogy a többivel. Nem tudtam, hogy meddig tart majd a fellángolásom, de mivel hallottam ezt azt, (főleg az Olicity terén, hogy mennyire jó, meg Felicity-ről, hogy mennyire nagy karakter, stb.) nagyon rávitt a lélek arra, hogy elkezdjem az első évadot. Már anno is el akartam kezdeni, mikor még az RTL KLUB adta péntek esténként, de mindig megfeledkeztem róla. De most úgy érzem, tökéletesen jól döntöttem! Azt nem gondoltam, hogy egy életen keresztül tartani fog a lelkesedésem, de nagyon boldoggá tesz az egész sorozat, életem egyik legjobb döntése volt! Nézzük akkor, hogyan is értékeltem az első évad történéseit. 

Kezdeném is onnan, mikor az elején megismerhettük Oliver visszaemlékezéseinek előzményét. Ekkor még (ahogy ti sem valószínűleg) jómagam sem tudtam eldönteni, ki-kicsoda az adott történetben. Úgy voltam vele, jól van adok neki egy esélyt. Majd biztos fog több izgalom is történni és jobban megértem a cselekményeket is. Rögtön első csapásként ért, hogy Oliver mekkora egy szemétláda volt. Nem voltam sosem Lauriveres, de ebből is látszott, mennyire nem volt szerelmes a nőbe. Ugyanis lelépett Laurel húgával!! Jesszus. Na nem mintha érdekelt volna, csak azért bunkóság volt Oliver-től, ahogy simán megcsalta a menyasszonyát. De igazából mivel nem láttam közte és Laurel között már akkor sem semmi kémiát, később még helyesnek is találtam ezt a döntését. Sara teljesen oda volt Oliver-ért, pont ahogyan Laurel is. Szédítette rendesen a kis "ficsúr" szegény Lance lányokat. (Egyébként érdekes, hogy itt még nem Caity alakította Sara szerepét. Ez volt nekem olyan furcsa, egy ideig nem tudtam rájönni, mi olyan más.) Következő érdekes történés, a sziget rejtélye és a hajótörés esete. Az ahogy Oliver édesapja öngyilkos lett és Sara "meghalt" épp elég sokk volt már rögtön a sorozat elején. RIP. Itt már elkezdett a múlt és a jelen valamilyen szinten összeolvadni a sorozatban, mely majd később végigszárnyalt évadokon keresztül. Az első évad általi legkellemetlenebb élményeim között szerepel, ez a Laurel-Oliver-Tommy hármas. Frászt kaptam tőlük! Már az elejétől nem csíptem ezt a vonalat, valahogy. Nekem mindig is jobban tetszett csak Laurel és Tommy. Felesleges volt oda harmadiknak Oliver. Csudaszépen mutattak ketten. Persze, ahogy tudjuk minden évadhoz kell dráma, és ennek most ez adta meg a romantikus "varázsát". Bár engem halálosan untatott Laurel és Oliver hullámzó "szerelme". Márha ezt ennek lehetett hívni, nem véletlen tettem idézőjelbe... Főleg mikor Oliver hazajött Laurel legszívesebben lenyomta volna az öklét Oliver torkán, annyira haragudott rá és őt hibáztatta Sara halála miatt. Ahogy Quentin is, a lányok apja. Csak a bosszúvágy hajtotta és minden áron Olivert akarta besározni. Mondjuk nem állt messze az igazságtól, amikor rájött mit takar a valóság, aztán kiderült, hogy mégis "tévedett".

Robert-et pedig egy ideig nem értettem... Képes volt olyan lökött lenni, hogy ott hagyja egyedül a fiát? Bőven találhattak volna maguknak ennivalót és megmenekülhetettek volna, hiszen ketten jobban boldogulhattak volna, mint Oliver egymaga. No, de mindegy. Aztán amikor földet ért Oliverünk a szigeten, hát ma már megmosolyogtató azt látni mennyire kis topa volt mindenhez. :D Yao Fei szerintem néha a hasát fogta a röhögéstől. :'D Hát de hiába ő akkor még csak egy kis playboyos suhanc volt, a mostani profi Mesteríjászhoz képest. Akkor még sokszor én is mérgelődtem rá, amiért ilyen elkényeztetett, felelőtlen kis naplopó volt. A sziget tényleg "jót tett neki".

Közben szinte a hátamon is felállt a pihe, amikor visszagondolok arra, Theanak majdhogynem tetszett Tommy, aki mint kiderült a tulajdon bátyja volt! Persze annak örülök, hogy később ezt meg is említi Thea és elszörnyülködik rajta. Közben Laurel is ide-oda vergődött a két férfi között, akik most éppen nem tudták eldönteni melyikük mondjon le a nőről a másik javára. Ezt kicsit amolyan mókásnak találtam. :D:D Néha meg is mosolyogtam. :D:D Komolyan már ennyire udvariasak ne legyünk. Megértem, hogy Oliver megkomolyodott férfi lett a sziget miatt, de azért ez már nagyon vicces.

Aztán most nem azért mert tényleg elfogult vagyok vagy hasonlók, de számomra tényleg csak onnantól lett izgalmas az egész történet, amikor már összeállt a mi kis eredeti csapatunk. És úgy érzem ezzel nem vagyok egyedül, nagyon nem... Először ugyebár Digg-et ismerte meg Oliver. Na a mai napig az egyik felejthetetlen kedvenc pillanataim között van, a Moira általi "Hogyan találjak testőrt a fiamnak egy nap alatt?" akció. Tehát ahogy Oliver átverte a leendő testőrei fejét, hát azt hittem szakadok. Digg-gel is megpróbálta eljátszani a dolgot, de benne emberére lelt. A kedvencem, amikor átverte szegény embert, miközben a mi drága katonánk mondta a monológját, Oliver már régen hegyen völgyön át járt. Végülis Digg lett az az ember, akiben igazán megbízhat és elmondhatja neki a titkát, mégha eleinte meg is ijesztette Digget a dolog, nem árulta el a "főnökét". No és akkor már ketten lettünk. Kicsit ez már olyan lett a harmadik évadra mint azok a mesék tudjátok, mint az a karós mese... na és akkor volt a kecske, aztán a kutya, macska vagy már nem is emlékszem pontosan. de mindegy. tehát térjünk vissza az első évadhoz. Hamarosan Olivernek egy olyan küldetés akadt a horgára, ahol bizony elkélt némi informatikai tudás. Ekkor jött a képbe Hercegnőnk, akinek a szépsége és a tudása olyannyira lenyűgözte Olivert, hogy több küldetésnél is már rászorult a lány segítségére. De ha alaposan megfigyelitek, már itt is flörtöltek azért egymással, nem kevésszer! Olicitys erre felfigyel! Pedig elvileg "itt még máshoz húzta a szíve!" Ha már itt tartunk, Olivernek azért így sem kellett panaszkodnia a szerelmi élete miatt, hiszen bármelyik nő szívesen bújt vele ágyba azért ebben a szezonban is. Még Laurel is. Egyébként itt én is haragudtam, - nem csak ti - Tommy azért ezt igazán nem érdemelte meg! No mindegy. Kanyarodjunk vissza tehát oda, hogy szépen lassan kezdett összeállni a mi kis titkos csapatunk. Diggnek már egyből szimpatikus volt Felicity és Oliver is tudta, hogy a lánynak milyen ártatlan és jó lelke van, ezért hozzá rohant először, amikor az anyja megsebezte őt. Valami oknál fogva már ekkortól teljes mértékben meg volt közte és Felicity között az a varázslatos bizalom! Sőt! A lány valamiért úgy érezte meg kell osztania a titkát Oliver-rel a listáról, Walter eltűnésével kapcsolatban. Itt már látszott köztük az a szikra, ami később óriási tűzzé lobbant, szerencsére! Felicitynek köszönhetően Oliver életét sikerült megmenteni a defibrillátorral és ennek örömére teljes jogú csapattagságot kaphatott. Természetesen a szakmai ártalom egyből megjelent Felicity cselekedeteit tekintve és azonnal átvariálta Oliver és Digg informatikai felszerelését Kétségtelen. A srácoknak egy pillantás alatt, lágy könnyedség volt bármelyik gazfickót kinyomozniuk. Na igen, számomra innen, az évad közepétől jött az az érzés! Hogy igen, ez a sorozat tud valamit!

Nagyon imádtam bármelyik akciót innentől kezdve, melyeket hárman vittek véghez. Sajnáltam, amikor Diggle megharagudott Oliverre és így Felicityre hárult a villámhárító szerepe. Aztán jött az első közös küldetése Olivernek Felicityvel, imádtam azt a részt! Már akkor kicsit közelebbről sikerült megismerjék egymást. Aztán végre némi huzavona után, csak kibékült a két legjobb barát is és ismét visszatértek a hármas küldetésekhez. Ha megfigyelitek már ahogy Felicity csapattaggá vált, sikerült elérnie azt, hogy Oliver ne mindent gyilkolással oldjon meg, ahogy ahhoz a szigeten már hozzászokott. Pl. Felicity világosította fel Olivert, hogy egy gyereket nem hagyhat apa nélkül. meg hasonlók... Csodálatos csapatmunkát vittek véghez, amikor Waltert kiszabadították, de még jobban tetszett a Malcolm Globálos küldetés. Haláli volt, főleg Felicity beszólásai, amiktől az évad közepe óta folyamatosan annyit kellett röhögnöm, hogy már lassan nem bírtam szuflával. :D Haláli ez a csaj, komolyan! És azért tényleg ő volt az egyetlen olyan személy, aki már a komor és meggyötört Oliver Queen-re, aki ekkor még nem ismert kegyelmet, képes volt igazi őszinte mosolyt csaljon az arcára!! Már itt elkezdte őt jobb emberré formálni! És Digg is!

Aztán ugyebár sajnáltam Olivert, hogy a családjáról több mindent tudott meg mint kellett volna talán. Ráadásul pofon vágta a tudat, hogy a legjobb barátja apja, - akit eddig nagyon tisztelt - valójában mekkora egy pióca volt. És valóban a földrengésgenerátor megtette hatását és szörnyű pusztítást hozott a Glades-re. Szinte potyogtak a könnyeim amikor Tommy beáldozta magát Laurelért és Oliver már csak akkor ért oda amikor - hát nem tudhatjuk biztosra, mivel az Arrowban bármi megtörténhet, de maradjunk annyiban egyszer hogy - meghalt. Szegény Olivert nagyon nagyon sajnáltam, de még jobban mérgelődtem amiatt, hogy Laureltől elvették azt az egyetlen férfit, akivel olyan erős kémiája volt, hogy majdhogynem felrobbant tőlük a képernyő!! Igaz az Olictiyt még ők sem tudták volna felülmúlni, - legalábbis nálam, de szerintem amúgy is!! - mert hát az nagyon nagyon ott van! Számomra szent! De amúgy imádtam ahogy később Laurel úgy is nevezte Tommy-t, hogy "Szerelmem".

És akkor most át is térnék ezen szezon három kiemelkedően jelentős szerelmi párosomra. Láthattuk megjelenni Roy-t, mint Thea leendő szerelmét. Itt még csak egy kis egyszerű utcagyerek volt, akinél bevallom őszintén lövésem sem volt, hogy mit akar itt. Hátrány: Nem olvastam a képregényt! Aztán eljátszottam a gondolattal, hogy Theaval nagyjából egykorú, ja igen hoppá! megvan Oliver húgának új szerelme, úgy is lett. Helyesek voltak. Bár nem midennapi romantikus ismerkedés egy táskalopásos ügy. De hát részben ekkor hasonlítottak egymással Thea-ra, nagyon romantikus közös jellemzőik, hogy kis híján mindketten a börtönben végeztek akkoriban. Mókás volt. Aztán végülis Laurel és Oliver közbenjárásával, szerencsére mindketten viszonylag jól kijöttek a dolgokból.

A másik szál, a Marlance-szál. Amint korábban is említettem már, őszintén imádtam ezt a párost. Nekem nagyon tetszett az ő kapcsolatuk. És talán igen ezt már lehet nevezni szerelemnek! Hiszen biztos vagyok benne, hogy Laurel tévesen érezte úgy, még mindig Oilvert szereti, mivel pont a vége felé kezdett el igazán komoly érzelmeket táplálni Tommy iránt és elismerte, hogy hiba volt ez az egész újrakezdős dolog Oliverrel. Szerintem nagyon cukin mutattak, ahogy Tommyval anno megpróbálták összekötni az életüket és Laurelt sem láttam esküszöm még sosem annyira boldognak, mint amikor Tommyval kettesben romantikáztak. Ez egy varázslatos szerelem folytatása lehetett volna, de sajnos a sors valószínűleg közbeszólt. Valószínűleg...

Előző bekezdéshez csak annyit, még ha később is Laurel a halálos ágyán bevallotta Oliver-nek, hogy mindig is őt szerette, szerintem Tommy iránt akkor is igaz szerelmet érezhetett és ha a srác életben marad, Tommy-nak köszönhetően Laurel egy csapásra elfelejtett volna minden szerelmet Oliver iránt, ugyanis már nagyon közel járt ahhoz a férfi (Tommy), hogy meghódíthassa Laurel egész szívét!

És akkor a harmadik párosunk, a lelkeim! <3 Egyértelműen már a harmadik epizódtól látható volt a szikra közöttük! Számomra szerelem volt első látásra az ő szerelmük! Ahogy már rögtön az elején Oliver flörtölt Felicityvel és Felicity is amolyan cuki módon vette a poént. Zabálnivalóak voltak. Már ekkor is párszor megmosolyogtatta őt a lány és az ő szeleburdisága, de ugyanakkor lenyűgözte Olivert Felicity félelmetes tudása és szépsége. Imádtam a pillanatot, amikor Felicity elmondta Olivernek, hogy - bár sokszor hülyeségekkel állított be hozzá - mégis valamiért érzi, megbízhat benne, ahogy Oliver is simán rá merte bízni a titkát a lányra. Fokozatosan egyre erősebb kötelék alakult ki köztük és állandóan képesek voltak a másikat megnevettetni, vagy éppen lelket önteni belé. A tizenhetedik rész volt az első hihetetlen édes pillanat köztük, amikor Oliver egyből elszaladt kiszabadítani Felicity-t, Helena után és a tizennyolcadik részben, amikor Oliver megnyugtatta Felicityt. Úristen már ezeknél a pillanatoknál észrevettem, hogy ezek előbb vagy utóbb egymás ágyában fognak kikötni, esküszöm! Később szerencsére így is lett! Aztán a huszonegy és huszonkettedik rész már csak tovább fokozta az eufória adrenalinját bennem. Akkor már éreztem, ha őket nem hozzák össze a készítők, én kaszálom a sorit! <33 Nekik ez a végzetük, mi sem bizonyítja jobban mint az a csodálatos kapcsolat, ami csak kettejük között van meg és emberemlékezet óta nem létezett még ilyen!

És egy kis plusz, tetszett ahogy Quentin folyamatosan elismeri Felicity zseniális tehetségét a technika világában. Ez kb. minden szezonban megmutatkozott. Itt még össze is dolgoztak, csak sajnos hiába állították le az egyik generátort, a másik attól még üzemelt, amiről nem tudtak, ha jól emlékszem.

Ami nálam felvitte a pontot, a kezdetleges Olicity, az OTA, a Marlance és Theák kapcsolata, Felicity humora, Moira és Malcolm titkai, Felicity és Walter közös nyomozása, a titokzatos történések és a flashbackek; ami nálam levitte a pontot az a Lauriver volt, Tommy halála, Quentin hisztije, Oliver őrült csajozásai, a régi buliőrült és playboy Oliver bemutatása.

Hát most hirtelen valahogy így tudnám jellemezni az első évad csodás és szomorú pillanatait! 

Összpontszám Pipertől: 10/7

(C) ARROWOLICITY.GP

 

Nézz élõ live filmet gportalon! 0-24-ben! Klikk ide! Filmek élõ live!!!!!    *****    SELENA GOMEZ MAGYARORSZÁG - TUDJ MEG TÖBBET SELENA GOMEZ MAGÁNÉLETÉRÕL, SZERELMÉRÕL, CSALÁDJÁRÓL, KARRIERÉRÕL!    *****    HA TE IS IMÁDOD A ZÖLD ÍJÁSZ VILÁGSIKERÛ SOROZAT ELBÛVÖLÕ SZERELMESPÁRJÁT AKKOR ITT A HELYED! MAGYAR OLICITY SITE    *****    The Vampire Diaries & The Originals szerepjáték - ha kedveled a sorozatokat és írni is szeretsz, ne habozz!    *****    Rendhagyó kedvezményt ajánlok Nektek, Te monhatod meg, hogy mi legyen az ára. Pl.: Születési, párkapcsoklati, horoszkóp.    *****    KÖNYVismertetõk, kötelezõ olvasmányok    *****    BOOKFANCLUB -> A könyvek birodalma elvezet a képzelet csendes világába!<<-BOOKFANCLUB    *****    Ingyenes, korlátlan képfeltöltés!!! www.kepfeltolto.eu    *****    Autista - Állatbarát - Homoszexuális - Intelligens - Kívülálló - Mûvészlélek - Segítõkész - Toleráns    *****    Portálépítés és portáldíszítés kezdõknek és haladóknak! Rengetek leírás, JavaScriptek , CSS ,HTML kódok,Design!    *****    HAT ÉVE ONLINE! - LÁTOGASS EL MAGYARORSZÁG EGYETLEN MÛKÖDÕ SELENA GOMEZZEL FOGLALKOZÓ OLDALÁRA! - HAT ÉVE ONLINE!    *****    A SZULTÁNA: HÍREK - KÉPEK - SOROZATISMERTETÕK - TÖRTÉNELMI INFÓK - ÉRDEKESSÉGEK MINDEN MENNYISÉGBEN A SOROZATRÓL    *****    Bûbájos boszorkák - Charmed - Extrák - Érdekességek - Cikkek - Interjúk - Bûbájos boszorkák - Charmed - Charmed -Játékok    *****    Itt a nyár! Kivirágzott a mályva és a pipitér! Hogy mit szólt ehhez a két virágmanó? Gyere, és olvasd el a Mesetárban!    *****    STITCHERS - Magyarország egyetlen oldala a természetfeletti krimi-drámasorozatról! A Stitchers sorozatot megéri nézni!    *****    Nézz Élõ live filmet gportalon. Klikk klikk klikk.    *****    Gréti. 23. Egyetemista. Chevelle. Rap. Jégkorong. Ottawa Senators. Jean-GabrielPageau. Írás. Olvasás. Blog. (:    *****    Élõ live mozifilmek. Ha szereted a filmeket, sorozatokat, meséket akkor itt a helyed!    *****    Furry Fandom | Antropomorf Állatok | Furry Fandom | Antropomorf Állatok | Furry Fandom | Antropomorf Állatok    *****    ARIANA GRANDE TODAY - MAGYARORSZÁG EGYETLEN ARIANA GRANDÉVAL FOGLALKOZÓ HONLAPJA - TUDJ MEG RÓLA MINDENT