Olicity

A legjobb magyar rajongói oldala
Oliver és Felicity párosának.

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli évet töltött távol a családjától, mely idő alatt megtanulta, mit jelent folyamatosan életveszélyben élni. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis képes volt túlélni. Egyetlen cél éltette csupán, a bosszúja, melyet apja listája alapján próbált véghezvinni. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált, miután az élete állandóan csupán egy hajszálon múlott. Sokszor neki kellett a vadásznak lennie, hogy ne rá vadásszanak mások. Hazatérése után nappal, továbbra is Oliver Queenként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem magányosan kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra sikerült szert tennie, akiket nem érdekel ki is ő valójában, végig kitartanak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. De nem csak Zöld Íjászként történt döntő változás Oliver életében, hanem Oliver Queenként is. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik a világon, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérésének köszönhetően, valami más is megváltozott. Az érzelmei. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicitybe. Egy ideig tartott attól, hogy ezt beismerje, de rá kellett döbbennie, hogy nem tagadhat tovább. Az érzelmeinek képtelen parancsolni. A lány Oliver legnagyobb örömére, viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül végleg egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy először majdnem össze is házasodtak, azonban a sors kemény játékot űzött velük és jó időre el kellett távolodniuk egymástól, mint szerelmesek, annak ellenére, hogy még mindig megőrültek egymásért. Mára már azonban sikerült bebizonyosodjon az, hogy Felicity Smoak és Oliver Queen szerelme oly hatalmas, hogy képes bármit elpusztítani, ami akadályozni próbálja azt. Most már hivatalosan is Mrs. és Mr. Queenék lettek, családot alapítottak Oliver fiát is magukhoz véve, együtt élik át az új veszélyeket, a legnagyobb örömöket. És ki tudja, talán a sors hamarosan már egy közös kisbabával is megjutalmazza majd a házaspárt egy gyönyörű kislány személyében...

Partnerek

Az Arrowverséből kinőtt kistestvér, "A Holnap Legendái" rajongói lapom. 2019 nyarától.

2015 óta Vikivel szerkesztem ezt az oldalt! Itt az összes kedvenc párosodat megtalálhatod. 

Vikim lapja a Steroline csoda párosról.

A chatben lehet cserét kérni! 14/2 szabad hely. /Feltételek/ Egy főszerkesztő van, Piper. hamarosan képpel: Kathryne

 
Chat

 

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Oldal Infó
2014. 10.05. Nyitás
Piper, Rice, Viki, Nessie Szerkesztő
Arrow - Oliver,Felicity Téma
G-Portál Tárhely
Dee Design
Efruse Kódok
Linda Sablon

 

 
Akik már régóta észrevették ők egymásnak lettek teremtve

 

Felicity és Oliver akkor még bimbózó románcára nagyon sok személy felfigyelt, talán még előbb is, mint ők saját maguk. Aztán amikor már konkrét érzelmeket tápláltak egymás iránt, nagyon sokak ezt is egyből meglátták rajtuk, ennyire képtelenek elrejteni azt az óriási szerelmet, amit egymás iránt éreznek! Nézzük is mennyien vették már észre a kettejük szerelmének kezdetét és lángolását!

Isabel: Isabel Rochev, Oliver társtulajdonosa volt a Queen vállalatnál és emellett titokban Slade beépített embereként dolgozott. Felicity-vel már kezdettől nem bírták egymást, talán a nőnek már akkor feltűnt az, hogy Oliver vonzódik a lányhoz és ugyanígy fordítva is. Egyik alkalommal Isabel Oliver elé áll és konkrétan rá is kérdez, hogy mi folyik közte és a titkárnője között. Oliver ekkor még mindent tagad és azt állítja, hogy pusztán csak jóbarátok. Azonban amikor Felicity-t meglátja a hotelajtóban ácsorogva,  - miután a lány rajtakapta őt Isabel-lel - a nőnek már semmi kétsége a gyanúja iránt és Olivernek is nagyon rosszul esett az, hogy megbántotta Felicityt. Isabel innentől kezdve még jobban gyűlöli a lányt és Felicity kérdőre vonta később Olivert, hogy miért kellett pont Isabelt választania. Ekkor vallja be Oliver a lánynak, hogy ez így egyszerűbb volt, minthogy olyan lánnyal legyen együtt, akivel igazán törődik és rengeteget jelent a szívének. Felicity nagyon szomorú volt, de megértette Oliver indokát és a végén megjegyezte neki, hogy szerinte ő sokkal jobb lányt érdemel, majd elment. Olivert nagyon bántotta, hogy ekkora fájdalmat okozott ezzel a kalandjával a lánynak. Itt már valami nagyon komoly dolog indult el kettejük között! Talán hála pont ennek a némbernek, hogy egyre erőteljesebben tombolt az Olicity szerelem kezdete!

Moira: Oliver édesanyja sem járt csukott szemekkel. Amikor Felicity felkereste őt, - hogy elmondja helyesebb lenne, ha Oliver tudná Thea-ról az igazat - Moira már akkor megjegyezte Felicity-nek, hogy mindig is látta, hogyan néz a fiára. Tehát Moira már a kezdetektől észrevette, hogy van a fia és Felicity között valami, az pedig több puszta barátságnál. Valószínűleg Moirának nem tetszene, hogy a fia Felicitybe szerelmes, mert számára elég közömbös volt a lány mindig is és úgy tűnt nem igazán kedveli, hiszen még meg is fenyegette azzal Felicity-t, ha beszél Oliver nem csak az anyját, de őt is gyűlölni fogja. (Ráadásul Felicity többször is nyomozott Moira után (részben Walter kérésére) és ezt a nő megjegyezte magának.) Ezért is volt a lány sokáig igencsak feszült és nem tudott normálisan a munkájára koncentrálni. Mégis kockáztatott és elmondta az igazat Oliver-nek Thea-ról, hiszen képtelen volt hazudni szerelmének. Még ha így az "anyósával" csak még jobban megromlott is a viszonya Felicity-nek. Moira viszont már több gondot biztosan nem okoz a szerelmesek kapcsolatában, hiszen már hosszú ideje halott. Még amikor életben volt, valószínűleg sejthette, hogy a fia és Felicity egyszer majd egy párt alkotnak és ha még élne, talán el is fogadná már a lányt menyének.

Diggle: Diggle már a legelső pillanattól észrevette azt, amit talán még senki sem, még a páros önmaga sem. Azaz, hogy Felicity és Oliver örökre egymásnak lettek teremtve. Diggle  a kezdetek óta azon van, hogy valahogy rávezesse arra két legjobb barátját, ők bizony sokkal többet éreznek egymás iránt puszta barátságnál, vagy egyszerű partneri viszonynál. Ő a legnagyobb "rajongója" az Olicity kapcsolatnak és az is marad, Curtis-szel karöltve. Digg a páros legmegbízhatóbb, legjobb barátja, ráadásul Felicity és Oliver is egyaránt nagytesóként szeretik és tisztelik őt. Digg sosem hagyta őket cserben semmi bajban és nem is fogja! Sőt sokszor még a villámhárító és békítő szerepet is felveszi a páros között, csak hogy újra közelebb hozhassa őket egymáshoz és boldogok lehessenek a másikkal! Diggle-nek volt többek között az is köszönhető, hogy Oliver végre mert lépni Felicity felé és elhívta a lányt randizni, majd pedig szerelmet is vallott neki!

Sara: Elképzelhető az is, hogy Sara is időközben észrevehette azt, mi folyik a páros között. Hiszen amíg a csapat tagja volt ő is észrevehette azt a vonzalmat amit Felicity táplált Oliver iránt és fordítva. Ugyanis mielőtt "először meghalt" Sara pont arra célzott Olivernek, hogy a valódi szerelme sosem visel álarcot. Ez is egyfajta utalás lehetett. Hiszen Laurel visel, Felicity viszont valószínűleg sosem fog!

Barry: Barry, már amikor legelőször megismerkedett Felicity-vel és Oliver-rel, - ekkor még nem volt Flash - észrevette, hogy Felicity hogyan néz Oliverre és mennyire vágyakozik a férfi után. Később ugyanezt leszűrte Olivernél is, amilyen féltékenyen nézte a Felicityvel való barátságukat. Barry később felhívta Felicity-t, mikor hazament és a telefonba megjegyezte neki, ha majd egyszer nem Oliver lesz az, akivel randizni szeretne, akkor talán elmehetnek kettesben valahová. Persze Barry sem szerelmes Felicity-be, csak barátjaként tekint rá, hiszen ő is másba szerelmes, Iris-ba. Egy búcsúcsókot azért megejtett Felicity-vel és ekkor írták körül egymásnak, hogy kibe is szerelmesek igazán. Ekkor jegyezte meg Felicity is Barrynek, hogy ugye Iris volt az a lány akiről mindig mesélt neki. Azóta Felicity többször is ellátogatott egyik legjobb barátjához. Barry többek között azt sem nézte jó szemmel, ha Felicity-nek valaki más volt éppen az aktuális barátja, hiszen ő is az Olicity-nek szurkol. Akkor a legboldogabb, ha Felicity-t is boldognak láthatja és pontosan tudja, hogy a lány csak Oliver oldalán lehet a legboldogabb!

Ray: Ray volt Felicity második komolyabb kapcsolata, de a lány nem táplált komolyabb érzelmeket iránta, ahogy később Billy iránt sem. Felicity Ray-jel csak azért jött össze, mert sajnálta őt és valakivel boldog akart lenni egy időre, míg Oliverrel nem lehetnek együtt. Felicity igazán életében csak kétszer volt szerelmes, Coopba - csupán kamaszkori vonzódás - és Oliverbe, mint az igazi szerelem megtestesítője és jövendőbeli férje. Ray-nek később fel is tűnik az, hogy mi folyik Felicity és Oliver között, hogyan néznek mindketten egymásra. Egy ideig féltékeny is erre a barátságra, de Felicity biztosítja őt a hűsége felől. Azonban amikor Ray szerelmet vall a lánynak, Felicity képtelen viszonozni azt, mivel Donna rádöbbenti a lányát arra, hogy még mindig őrülten szerelmes Oliverbe, ami nem viszonzatlan szerelem! Felicity és Ray pusztán csak alig fél évig voltak együtt, gyorsan szakítottak is. A szakítás oka, pedig Felicity Oliver iránt érzett szerelme volt. Mindennek pedig már hosszú ideje.

Donna: Felicity anyukájának már elég volt 5 másodperc arra, hogy megállapítsa egyetlen kicsi lánya pici szívecskéje kiért dobog igazán. Donna egyből látta, hogy nem Ray az, aki a lányához illik, bármennyire is tökéletes, hanem Oliver. Mindketten gazdagok és jóképűek. Ray, Donna szerint szintén tökéletes társ lenne Felicity számára, de mivel neki a kislánya boldogsága a legfontosabb, egyértelműen Oliver felé tereli a lányát, hiszen legyen azzal Felicity, akibe igazán szerelmes! Amennyire undok nő volt Moira, Felicity-vel, Donna épp olyan cuki és imádja Olivert! Így legalább az egyik anyósjelölt kedves, megértő és támogatja a két fiatal románcát, továbbá az egyetlen anyós, aki életben maradt és reméljük marad is! Oliver is nagyon kedveli őt és Felicity is most már kitűnő kapcsolatot ápol édesanyjával, ha korábban ez nem is volt így!

Malcolm: Malcolm-mal sosem volt jó a viszonya sem Felicitynek, sem Olivernek. Tulajdonképpen azt, hogy mi folyik a párosunk között, Malcolmnak eleinte nem tűnt fel, hiszen  Felicity-t tulajdonképpen szinte nem is ismerte. Azonban amikor Oliver eltűnt elég hosszú időre, Malcolm meghozta Ra's kardját és látta, hogy Felicity mennyire dühös és szomorú, őt okolta Oliver állítólagos halála miatt. Ekkor jegyezte meg először Malcolm azt, hogy látja Felicity-n, mennyire szereti Olivert.

Slade: Slade Wilson volt Oliver Queen egyik legjobb barátjából, a leghatalmasabb ellensége. (Később újra jóbarátok lettek.) Slade már elég korán sejteni kezdte, hogy Felicity mennyire sokat jelenthet Oliver számára. Később azonban mégis úgy döntött, hogy Laurelt rabolja el, pedig már ekkor is felfedezni vélte, hogy lehet rosszul döntött és végül is Feilcity-t ugyanúgy elrabolta. Bár sikerült átvágni Slade-t, mégis később a szigeten megjegyezte Olivernek, ha így folytatja tovább Felicityt is elveszítheti.

Ra's Al Ghul: Ra's Al Ghul a Liga vezetője. Ő neki mindenhol van szeme és azonnal meglát mindent. Amikor Oliver elment Nanda Parbat-ba Ra'-shoz, - hogy a férfi kiszabadítsa Malcolmot - leült és tett egy ajánlatot Olivernek. Ekkor jegyezte meg azt, hogy Oliver szeret egy nőt, akiről tudja, hogy jelenleg nem lehetnek együtt. Ra's már egyből tudta valahonnan, hogy Felicity, Oliver legfontosabb kincse, mivel később Maseo-t is ráállította Felicity-re, hogy ölje meg őt, de ugyebár a nyíl Ray-t találta el a lány helyett. Később Ra's-nak volt köszönhető részben az, hogy Felicity és Oliver először feküdtek le egymással. Hiszen egyben ösztönözte és feldühítette Felicity-t, amiért Ra's szenvedést okozott Thea-nak és Olivernek egyaránt. Szóval Ra's Al Ghul igen nagy szerepet kapott az Olicity-s történetben.

(C) ARROWOLICITY.GP

 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre