~ Egy technikaguru csajszi és egy igazi hős elbűvölő és kalandos románca ~

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli év után végre hazatérhetett szerettei közé. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis túlélővé vált. Egyetlen cél éltette, a bosszú. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált. Nappal, továbbra is Oliver Queen-ként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, aki képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem egyedül kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra tett szert, akiket nem érdekelt ki is ő valójában, végig kitartottak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérés valami mást is megváltoztatott benne. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicity-be. A lány viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy majdnem összeházasodtak. Jelenleg a sors igen kemény játékot űz velük, de a nagy kérdésre, hogy valaha lehet-e még boldog szerelmes pár Felicity Smoak és Oliver Queen,  egy ekkora szerelmet tekintve, mint ami az övék, mind tökéletesen tudjuk a választ..

 

Next episode

Amerika:

6. évad 9. rész - Irreconcilable Differences (mid-season finale)

{Félévadzáró előzetes!}

Felicity és Oliver végre úgy döntöttek örökre összekötik egymással az életüket, így a szűk körű esküvő után most egy fergeteges lagzival ünneplik meg a szerelmük tetőpontját. A varázslatos partira minden szerettük és jóbarátjuk hivatott. Azonban, mint most is, a rövid ideig tartó felhőtlen boldogságát a párosnak ismét megzavarja valami nagyon kellemetlen hír. Ezúttal az ünneprontót, Lance testesíti meg. Ugyanis kiderült, hogy Oliver hatalmas nagy bajban van a kilétét illetően. Úgy tűnik, a csapatban valaki Evelyn nyomdokaiba lép? És vajon képes lesz Felicity és Oliver egy boldog nászéjszakát maguk mögött tudni, vagy az egész esküvőt beárnyékolja a probléma? A karácsonyi epizódból minden kiderül!  The CW: 2017. december 7. csütörtök félévadzáró! OLICITY ESKÜVŐVEL! {Mo. péntek!}

Magyarország:

5. évad 16. rész -  Sakk - matt

Adrien Chase végre felfedi magát és mindent elkövet azért, hogy Oliver életét örök időkre pokollá tehesse. Ezúttal Oliver barátnőjét, Susant rabolja el és kínozza meg. A csapatnak most a nő megmentésére kell sietnie, miközben Prométheusz egyre közelebb ér a tervéhez, ami alatt Oliver lassan elindul az összeomlás mezején... Cool TV: 2017. december 9. szombat 13:50


Kiemelt cserék:

    
    
     
    

Hamarosan képpel: Kriszti Viki Viki

 
Chat

 

CSS Codes

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Olicity vendégkönyv
[8-1]

2016.09.19. 23:05 Idézet
Brielle


2015.12.06. 17:23 Idézet
Layl


2015.12.05. 14:24 Idézet
Carol

Nagyon nagyon szeretem az oldalad Piper ezért úgy gondolom hogy mindenképpen megszeretnélek ajándékozni ezekkel a kis táblácskákkal! :) A másik fő kedvencem hogy irtó kedves és aranyos vagy ugyh mindenképpen neked szántam a második táblácskát! :)


2015.11.17. 23:25 Idézet
Piper

Csengém, Úristen!! *-* De cuki vagy, mindjárt elsírom magam esküszöm! :') ^^ <33 Nagyon szépen köszönöm a szavaidat, annyira jól estek! <3 Természetesen sem rólad, sem a lapodról sosem feledkeznék meg amint írtam nálad is, az egyik legjobb dolog, hogy benned is G-portálos barátra lelhettem, fantasztikus személy vagy és értékes, nagyon örülök, hogy erre jársz még te is és különösen hogy írtál. <33 Ha javasolhatom és lesz időd, kezdd el, mert nagyon imádnivaló sori, főleg ez a páros. <3 szerintem tutira tetszene. köszönöm én jól vagyok és remélem te is sok puszi. <33 Mintha valami Isteni jel súgta volna, hogy most azonnal nézzek fel a vendégkönyvbe! :D :D


2015.11.17. 20:30 Idézet
Csenge

Drága Piper!

Remélem ezt el fogod olvasni! Tudom,hogy az oldalam már ezer éve nem frissítettem, de még fel szoktam járni, de sajnos az utóbbi időben nem láttam tőled üzenetet. :( Azért remélem jól vagy, továbbra is csodás a lap, én mondjuk nem ismerem ezt a sorozatot, de a rajongók biztos nagyon örülnek neki! :) Szóval csúcs vagy, ezt sose feledd! :D
Minden jót kívánok a továbbiakban is, és remélem néha-néha tudunk majd váltani egy-két szót! :)
Sok szeretettel:

Csenge


2015.08.29. 23:40 Idézet
becky

szia! elköltözött az oldal, le tudnád cserélni kérlek a linküket? k-cassidy.org > kcdaily


2015.05.09. 14:39 Idézet
IvyIsland

Let The Sunshine In With mytheresa.com: Contest Entry


2015.03.15. 23:30 Idézet
evelin

Humor rovatba ötletek:

Starling város plgármestere és szóvivője revansot vesz:

- oliver:quentin mivel üldözi a nylat vagyis engem megvonom a rendőrségtől a plussz juttatásokat

- felicity:drágám mért nem az egészet úgyis csak téged üldöznek a bűnőzöket mi kapjuk el

Laurel és Felicity beszélgetése Quentin és Donnának a randijának a kukkolása közben:

- felicity:laurel mivel a szüleink együtt vannak hivhatlak dinah nővérkémnek? *-*

- laurel: ha te mondod a dinát máris jobban hangzik úgyhogy nevt változtatok!

Oliver indul a polgármester választáson és mindent eszközt bevet!

- oliver:felicity lennél a szóvivőm a polgármester választáson? tudod te mindenkivel kijössz így nyert ügyem van ha velem vagy!

- felicity:csak ha megigéred hogy nem nyilazod le az ellenfeidet! És ez Rayre is vonatkozik és ne nézz ilyen eszelősen!!

 


 

 


[8-1]

 

Alicia Vikander - A legbiztosabb magyar forrásod az Oscar-díjas színésznõrõl! Képek, cikkek, hírek, minden egy helyen!    *****    -----Portálépítés és portáldíszítés kezdõknek és haladóknak! Rengetek leírás, JavaScriptek , CSS ,HTML kódok,Design!----    *****    Nem lehet saját lovad? Nevelj virtuálisan ITT! Nevelj, versenyezz, licitálj szebbnél szebb lovakra!    *****    SELENA GOMEZ MAGYARORSZÁG -A LEGINFORMÁLTABB ÉS LEGTARTALMASABB MAGYAR HONLAP AZ ÉNEKESNÕRÕL - SELENA GOMEZ MAGYARORSZÁG    *****    Ho-ho-hó! A Mikulás útra kész! Azaz... Hol a sapkája??? Ó jaj! Most mi lesz? Gyorsan gyertek a Mesetárba!    *****    Ha te is szereted az Arrow sikersorozat elbûvölõ házaspárját látogass el az ország egyetlen Olicity rajongói oldalára!    *****    Barbie - My Little Pony - Barbie - My Little Pony - Barbie - My Little Pony - Barbie - My Little Pony    *****    VIDEOJÁTÉK HONLAP! Retro játékoktól, a legújabbakig! Friss újdonság: Call of Duty: WWII és WoW: Battle for Azeroth!    *****    Kapható a VÖRÖS HÓ címû regény. Kaland és rejtély az örök fagy birodalmában. VÖRÖS HÓ. Részletek a weboldalon!    *****    Ho-ho-hó! A Mikulás útra kész! De hova lett a sapkája??? Ó jaj! Elmarad a Mikulás-nap??? Gyorsan gyertek a Mesetárba!    *****    Legfrissebb videojátékok, fõleg Warcraft és FPS játék hírek! Blog, Airsoft, Tech! Kattints ide!    *****    Furry Fandom | Antropomorf Állatok | Furry Fandom | Antropomorf Állatok | Furry Fandom | Antropomorf Állatok    *****    Hová bújnak a virágmanók, ha elered az õszi esõ? Nem találjátok ki? Nyuszi mama majd elárulja! Gyertek a Mesetárba!    *****    Nálam nincsenek AKCIÓK, minden elemzés BECSÜLET KASSZÁS, az oktatás pedig INGYENES! Keress oldalamon!    *****    Bavaria 42 2018ban is várunk szeretettel mindenkit egy felejthetetlen tengeri vitorlás túrára! Vitorlás tudás nem szükséges!! Bavaria 42    *****    SELENA GOMEZ MAGYARORSZÁG - HA ELSÕKÉZBÕL SZERETNÉL INFORMÁLÓDNI, AKKOR ITT A HELYED - LEGFRISEBB HÍREK, KÉPEK, CIKKEK!    *****    Karácsonyra szép AJÁNDÉK egy Személyre szóló asztrológiai elemzés! Kinyomtatva és bekötve örök emlék marad!    *****    ***MUNKALEHETÕSÉG!*** Új cég, új lehetõség, ingyenes regisztráció! Ugye tudod, mit jelent elsõk között lenni...?!    *****    A legfrissebb videojátékokról olvashatsz híreket! Elemezzük a Call of Duty sorozat legújabb részét World War II    *****    A RENDKÍVÜLI horoszkóp akciók Karácsonyig tartanak,most rendelj saját illetve szeretteid részére elemzéseket. Kattints