Új bejegyzés Frissítés

2015.07.11. 18:31 Marianna fanficje

Egy átlagos nap Egy átlagos nap A rántottánkat csináltam reggelire, miközben a fülhallgató a fejemen volt. Taylor Swift Shake It Off-ját dúdolgattam magamban egy kis módosítással: „Cause the heroes gonna save, save, save, and the evils gonna hate, hate, hate, Baby I’m just gonna break, break, break in, Break in…” Észre sem vettem, hogy teljesen beleéltem magam a számba. A nagy táncolás közben megfordultam és Oliver-t láttam az ajtófélfának támaszkodva, csak mosolygott. Én meglepődtem, hogy ott állt felöltözve. Egy egyszerű szürke pólót és farmert viselt, míg én az ő ingjében parádéztam a konyhában, ami természetesen nagy volt rám. -          Tetszett a műsor – jegyezte meg továbbra is fülig érő vigyorral. Amióta eljöttünk Starling City-ből és legyőztük Ra’s Al Ghult már négy hónapja, azóta Oliver láthatólag boldogabb. Talán a környezetváltozásnak köszönhető, talán, hogy Starling City-nek új őrangyalai vannak, talán, hogy engedett a szívének. Szeretem azt hinni, hogy ez nekem is köszönhető. Nemcsak ő boldog, hanem én is, hisz annyit szenvedtünk egymással, hogy tényleg muszáj volt összejönnünk végre. Ha bele gondolok, hogy micsoda hülyeségek miatt nem történt ez meg sokáig, pedig aztán remekül megvagyunk. A drámamérő kiakadt volna és rajongók máglyára vetették volna az írókat. -          Örülök neki, mert ilyet többször nem fogsz látni – feleltem mosolyogva. Azon nyomban visszafordultam a tojáshoz, mert a nagy pillanatban megfeledkeztem róla, és majdnem odaégettem. Végül is szénné égve is fogyasztható, nyomunk rá egy kis ketchupot máris lesz egy kis íze. Míg a kaját szedtem ki a serpenyőből Oliver hátulról átölelt és a fejét a vállamra tette. -          Mintha ezt mondtad volna tegnap is. Erre belecsókolt a nyakamba, én pedig élveztem. -          Nem ezért keltem fel korábban – mondtam neki. Erre kacér szemekkel nézett rám, majdnem elolvadtam vagy teljesen el voltam, de nem hagytam magam eltéríteni. -          Nem csak azért keltem fel – ez a válasz jobban tetszett neki. – De nem a semmiért álltam neki főzőcskézni. Illene megenned a főztömet. A vállam fölött ránéztem, mert elhúzta a fejét, mint aki gondolkodna. -          Amúgy ha másra vágysz, akkor kevesebb dolog is lehetne rajtad – mondtam kis kacérsággal, miközben rátettem a tányérra a reggelinket. Ezután maga felé fordított és megcsókolt. Hirtelen nem is tudtam, hogy mit csináljak, mert egyéb vágy lobbant fel bennem. Ezután elengedett. -          Na, lássuk, mit tudsz – felelte pimaszul. Mondjuk, nem először készítettem ételt életemben, azért olyan alapdolgokat, mint a rántotta vagy a bundáskenyér ment. Már többször is én csináltam a reggelijeinket, ebédjeinket és vacsoránkat. Persze, imádom a Big Belly burgert, de hosszú távon számomra nem kifizetődő. Azért egy háromfogásos menüsorral már meggyűlne a bajom, meg alapjáraton nincs időm főzőcskézni, de hétvégenként néha összeütöttem magamnak valamit, csak azért meglepő, mert mindenki azt hiszi, hogy csak a FBI rendszerébe vagyok képes betörni. Oliver általában megette, amit csináltam. -          Amúgy hova készülsz? – kérdeztem tőle, miközben reggelinket fogyasztottuk az egyszerű kis konyhában. -          Gondoltam, körülnézhetnénk egyet. -          De ugye nem egy szigeten, ahol egy bumerángos őrülttel és egy karddal hadonászó ellened bosszút esküdő gyilkossal találkoznánk? -          Nem – sóhajtott. – Gondoltam, hogy jobban felfedezhetnénk Coast City-t. -          Mert még nem láttuk Zöld Lámpást? -          Csak valamit akarok neked mutatni, egy helyet, ahol négy-öt éve jártam utoljára – felelte komoly arccal. Sejtettem, hogy tényleg fontos lehet számára. Fejben elkezdtem kalkulálni, hogy négy évvel ezelőtt elméletileg Lian Yu-n volt mindenki tudomása szerint. Persze, én tudom, hogy igazából csak két évig volt ott, utána egy évet Hong Kong-ban töltött, de még így is keveset tudok erről az időszakáról. Oliver alapból nem szeret annyira magáról beszélni, főként nem az ötéves kalandjáról, bár én sem szerettem igazán mesélni neki a családomról, hiába tudok sokat beszélni. Már négy hónapja éltünk távol Starling City-től vagy is konkréten hatórányi útra, mint egy átlagos pár. Sokfelé jártunk az országban. Végre láthattam a Szabadság szobrot, a Rushmore-hegyet és a Függetlenségi Nyilatkozatot. Elugrottunk anyámhoz Las Vegas-ba, aki el kezdte az esküvőnket tervezgetni, erre az ötletére nem tudtam mit reagálni, Oliver mosollyal hallgatta a terveket. Őszintén ez még meg sem fordult a fejembe. Sehol sem telepedtünk le, ide-oda utazgatunk, talán Vegasban voltunk a legtovább, három hétig. Igazából négy hónapja nem is dolgoztam már, valahogy hiányzik, hogy az ARGUS rendszerébe kutakodjak, mondjuk egy machetés bérgyilkos után. Persze, a számítógépem és más elektronikai szerkezetek velem voltak, hátha valami történne. A bűnügyeket direkt kerültem, mert visszavonultam, vagy is visszavonultunk. Oliver-nek sem hiányzik különösebben a törvénykívüli élet, bár sejtem, hogy szívesen visszatérne Staling City-be, hogy figyeljen Thea-ra vagy Laurel-re. Szerencsére Thea jól volt, bár tudom, hogy a feltámadása óta rémálmoktól szenvedett, de eltereli a figyelmét Speedy, járja ő is a testvére útját. Különösebben nem aggódtam miatta, mert Laurel és Diggle vigyáztak rá. Laurel-ből igazi hős lett, és valamennyire az apjával is rendeződött a kapcsolata, de továbbra sem támogatja a kanáriskodásban. Szinte minden héten váltunk velük e-maileket, képeket és üzeneteket, sőt gyakran beszélünk is, csak Diggle-lel nem igazán. Én beszélek vele pontosabban csak, bár rendeződött részben Dig és Oliver kapcsolata, de Dig nem tudta megbocsátani neki még Lyla elrablását. Ha a hazaiak szóba kerültek, enyhe fájdalom mindig látszott Oliveren John miatt. Tudom, hogy ő volt a legjobb barátja, és bántja nagyon, amit vele tett. Valamikor biztos, hogy hazamegyünk. Addig is élvezzük a napsütéses Coast City-t, aminek ideje lenne a strandját kipróbálni. Oliver-től annyit megtudtam, hogy az „igazi” hazatérése előtt töltött itt egy kis időt. Mi csak egy hete voltunk a városban, ahol eddig még sosem jártam. A városon kívülre kocsikáztunk. Fogalmam sem volt, hogy Oliver mit akart nekem megmutatni. Egyre inkább közeledtünk egy hangárszerűség felé, nemcsak szerűség volt, hanem egy igazi hangár volt. Kíváncsian és félelemmel telve néztem az épületre. -          Ugye nindzsákra nem kell számítanom? – ez a kérdés fogalmam sem volt honnan jött. Oliver furcsán nézett rám, aztán elmosolyodott. Már megszokta, hogy túl sok furcsa dolog csúszik ki a számon. -          Csak pár metahumánra. Komolyra fordítva a szót – szúrósan nézett rám. – Gondoltam, megválaszolom egy kérdésed. -          Abból van egy pár – tettem hozzá. Figyelmen kívül hagyta a megjegyzésem. -          Emlékszel, amikor egy évvel ezelőtt Lian Yun jártunk? – kérdezte. Hogyan felejthetném el? Oliver legyőzte Slade Wilson-t, aki azzal fenyegette, hogy megöli a nőt, akit szeret, akkor szerelmet vallott nekem, hogy átverjük őt, aztán belészúrtam az ellenszert, majd Oliver legyőzte, majd odacsukattuk be a rosszfiút, aki azóta is pipa ránk. -          Igen, miért? – feleltem. -          Akkor megkérdezted, hogy hol tanultam meg repülőt vezetni. Gondoltam, hogy megmutatom neked. Engem enyhe félelem járt át, ugyanis nem vagyok oda a repülésért. Oké, felvettem az ATOM szerelést, de akkor tudtam, hogy Oliveren kell segítenem, de inkább a földi közlekedési eszközöket részesítem előnyben. Sejtettem, hogy mi is sétarepülésre fogunk menni. -          Meghúztam itt magam és megismerkedtem egy fickóval, Jack Hamilton-nal, aki itt dolgozott, munkát ajánlott és megtanított repülni, én meg cserébe elrendeztem egy-két ügyét. Pár hónapig éltem itt, talán fél évig. Oliver John nevet használtam. Azért nem mentem vissza Starling-ba, mert féltettem a családomat attól az embertől, aki voltam. -          Hannibal Lecter-nél biztos nem voltál rosszabb – mondtam, hogy egy kis mosolyt csaljak az arcára, mert nagyon elkomorodott, sikerült is. Megállt az autóval a hangár mellett, ekkor már láttam néhány repülőgépet kint és megfogta a kezemet. A szemembe nézett. -          Szerettem ezt a helyet. Életemben először normális munkám volt, amíg nem kerültem bajba szokásomhoz híve – erre enyhe grimaszt megejtett. – Jack-nek voltak ügyei, amíg megtaláltak engem is, így el kellett tűnnöm innen. A repülőgép-vezetést könnyebben megtanultam, mint az algebrát. Gondoltam, hogy egyszer jól jön. -          Mi lett Jack-kel? -          Kilábalt a kétes ügyekből és a drogokból. Még mindig itt dolgozik. Próbáltam feldolgozni az új információkat, bár sokkal okosabb nem lettem tőle, azért azt tudom már, hogy miért akart idejönni. -          És hogyan lettél az orosz maffia tagja? – kérdeztem tőle, miután én is kiszálltam. -          Azt majd máskor mesélem el. Most menjünk egy kört – erre kiszállt a kocsiból. -          Ugye tudod, hogy tudom, hogy több dolog is van ebben – közben mutogattam hozzá, amin ő csak mosolygott. -          Volt egy vadászpilóta is – ezzel lezártnak tekintette a témát. – Majd elmondom azt is, miért mentem vissza a pokol tornácára – menet közben mondta. Megindultam utána a hangár fele, ahova belépve még öt darab repülőt láttam, aztán megszámoltam a kintieket is. A gépek között akadt katonai is, bár a típusát nem tudtam, ahogy volt hagyományos nyitott, nagyobb-kisebb útra valók, ezekben nem vagyok otthon, ahogy a kocsikban sem. Meglepődtem, hogy Oliver milyen természetesen tart az egyik felé, mire elkaptam a jobb karját. -          Ő… nekem kéne valakivel beszélnünk? – kérdeztem. -          Megbeszéltem tegnap este az egyik tulajjal, hogy kölcsönveszünk egyet. -          És ő csak úgy odaadta? -          Meggyőztem – felelte magabiztosan. Legalább megtudtam, hogy tegnap délután hova tűnt el két órára, míg én a városban jártam, hogy megnézzem az elektronikai központot. Azért maradtak kétségeim, hogy mi ezt csakúgy elvihetjük, amikor egy lélek sincs itt a láthatáron. Mondjuk, azt sem értettem, hogy miért hagyták az egészet őrizetlenül. Újra elindult egy sárga-fehér kisrepülő felé. -          Ugye tudod, hogy… - aztán nem fejeztem be, mert eszembe jutott, hogy így akart meglepni engem. Felvont szemöldökkel várta, hogy folytassam, de látta, hogy nem fejezem be. Nem zavarta a dolog. Felszálltunk egy kétszemélyes géppel pár perc alatt. Azért nem volt számomra újdonság, hogy tud repülőt vezetni, és, hogy a felhők között vagyok. Mondjuk, ez a dolog nem igazán nyugtatott meg, mégis biztonságban éreztem magam vele. -          Kíváncsi vagy a városra? – kérdezte a fülesen keresztül. -          Igen – mondtam neki. Akkor hirtelen eltűnt az a pár kilométer távolság és Cost City ragyogó felhőkarcolóit néztük, plusz ahogy a tenger a partot mossa. Láttam embereket is apró kis pontokként. Voltak helyek, amiket Oliver beazonosított. Látszott, hogy elég jól ismeri a környéket. El kezdett lenyűgözni ez a magasság, így kezdett a félelem is eltűnni. Aztán a mezők felé fordult Oliver, ahol pár kósza tehén legelt és kutyák kísérték őket. Még a hegyeket is megcsodálhattam. -          Gyönyörűek – mondtam neki. Minden más, ha magasról tekintesz le rá, annyira pici. Vajon tényleg ilyenek vagyunk mi is? Miközben Oliver egy pillanatra rám nézett, valahogy nem éreztem kis dolognak a kapcsolatunkat, hanem igen is valami nagydolog kezdetének. Igazából egy új dolgot mutatott meg magából, amiről tudtam és mégsem. -          Hogy tetszett? – kérdezte leszállás után. – Tudom, hogy nem rajongsz a repülésért. -          Végül is nem volt rossz, halálfélelmem nem volt végig, mert nem kellett kiugornunk, hogy földet érjünk, talán sofőr, vagy is pilótafüggő ez. Bár nem tudom megmondani, hogy jól csináltad-e, végül is nem repültél neki egy kósza tehénnek se, ahogy anno tengerbe sem zuhantunk. Kaptam is egy csókot, hogy elhallgatasson, utána átkarolt. -          Köszönöm, hogy megmutattad – mondtam neki. -          Végül is csak ezek gépek és ez csak egy hangár. -          Mutattál valamit, ami egykor fontos volt neked, és gondoltad megosztod velem. -          Emlékszem azon a gépen tanítottalak meg vezetni – szólt egy férfihang a hátunk mögül, mire megfordultunk. Egy negyvenes évei felé járó férfi tartott felénk. Egy egyszerű munkásruhát és bakancsot viselt. Haján meglátszott már az öregség, ugyanis ősz és barna hajszálakat fedeztem fel, ahogy a homlokán is jó pár ránc látszódott. A szemei barnák voltak. Az arca őszinte örömről tanúskodott. -          Szia, Oliver! – felelte. -          Szia, Jack! – kezet rázott Oliver-rel. Sejtettem, hogy Oliver egykori régi ismerőse lehet. Nem gondoltam, hogy itt tölti még a mindennapjait. Oliver története után azt gondoltam, hogy elment innen. -          Jack, hadd mutassam be Felicity Smoak, a barátnőmet – velem is kezet fogott. – Felicity, Jack Hamilton, az egykori főnököm. -          Örülök a találkozásnak – mondtam. -          Én is. Hogy tetszett a repülés? -          Nagyon… felemelő volt – mondtam. Erre megszólalt Oliver telefonja, miután bekapcsolta. Jelezte, hogy egy pillanat múlva visszajön, így kettesben otthagyott engem Jack-kel. -          Mióta ismeri Olivert? – kérdezte. -          Három éve. -          Azóta vannak együtt? -          Nem fél éve. Itt megakadt a beszélgetés. Őszintén nem igazán akartam Oliver-ről beszélgetni olyasvalakivel, akit nem ismerek, hiába szimpatikus Jack és jó barátja Oliver-nek. -          Jó fiú, vigyázzon rá. Én is neki köszönhetem, hogy nem vagyok halott. -          Hogy érti? -          Gyakorlatilag megmentette az életem – több dolgot ő sem akart megosztani velem. -          És milyen munkaerő volt? – Oliver Queen egyszerű munkásként. -          Pocsék, majd meg tanult végre vezetni és takarítani maga után. Ezután Oliver elég feldúltan jött vissza. Sejtettem, hogy valami történhetett. -          Ne haragudj, Jack, de sürgősen mennünk kell – mondta Oliver. Elköszöntünk Jack-től. Én értetlenül néztem Oliver-re. Vártam, hogy elmondja nekem, hogy mi történt, hisz valami nagyon felzaklatta. Tudtam, hogy a kellemes kis napunknak vége szakadt. -          Vissza kell mennünk Starling City-be – mondta. -          Miért? -          Thea rosszul lett. Szomorúság és aggodalom látszott az arcán.   Gyorsan beszálltunk a kocsiba és elmentünk az apartmanunkhoz. Összepakoltunk és elindultunk Starling City felé, az az haza.

2015.05.31. 22:22 Kitti fanfictionja 3. rész

Thea a reggeli órákban ért haza meglehetősen fáradtan, az elmúlt hetekben ez már-már szokásává vált. Mióta Oliverék elutaztak, jóformán ő ügyel a rendre a városban. Laurellel ketten járőröznek, búvóhelyük nem igazán akadt még. Diggle, bár Olivert még mindig nem érti meg, és nem mondhatjuk, hogy megbocsátott volna neki, azért amit tett, a lányoknak mégis segít,már amiben tud. Hármójuk nem igazán nevezhető csapatnak, nem szoktak össze, hiányzik a vezéregyéniség, hiányzik Oliver. Ezt persze mind nagyon is jól tudják, de senki nem mondja ki. Talán mert tudják azt is, hogy nincs mit tenni, talán mert valahol mind örülnek Oliver boldogságának, talán mert ha akarnák se tudnák elmondani, hiszen nem tudnak kapcsolatot tartani velük. Mikor elmentek, minden egyszerűbbnek tűnt, s bár Lance kapitány nem akadályozza őket a munkában, nem is segít nekik, ráadásul Ray balesete is csak nehezíti a dolgukat. Thea hát ilyen hétköznapokat él mostanság. Mikor vasárnap végeztek Laurellel, mint már mondtam fáradtan ért haza. Hát igen a vasárnapok, amikor Lyla várja a kis csapatot ebédre. Ez a hét fénypontja, aminek talán legfőbb célja, hogy csapattá kovácsolódjon a hármast. S bár még alig voltak ilyen napok, már valamelyest érezhető volt a hatás. A lakásba érve rutinszerűen a fürdőszobába vitték lába, majd a gyors zuhany után indult, hogy aludjon pár órát az ebéd előtt. Mikor már az ágya mellett állt, hogy belehuppanjon és aludjon, egyszer csak megszólalt a telefonja. Ismeretlen szám. Thea régebben az ilyet kapásból kinyomta volna, de eszébe jutott, mi van ha Oliver az, így felvette. -          Jó napot kívánok missQueennel beszélek. – hangzott valami idegesítő ügynök hangja a telefon túlsó végén. -          Téves. – ezzel a lendülettel Thea le is tette, majd beállította a telefonját, hogy a délelőtt hátralévő részében már ne is zavarják, aludni akart.   Felicity már nyúlt is a telefonért, majd gondolkodás nélkül tárcsázott. Thea telefonja egy pillanatra mintha kicsengett volna, majd a hangposta jelentkezett. -          Nem veszi fel, a hangposta az. Na mi legyen üzenet vagy hívjam később? -          Hívd később. Majd ha végre megreggeliztünk. – Felicity hallgatott Oliverre, majd letette a telefont.   Thea telefonja tizenegykor újra megszólalt. Ezúttal az ébresztő volt az. Gond nélkül pattant ki az ágyból, majd felöltözött, már csak Laurelt kellett megvárnia. Diggékhez érve egyből a kis Sara felé vették az irányt. A kicsi épp a szőnyegen játszott, mikor Laurel odaért és felkapta. -          Hát ezt nem hiszem el, Laurelkérlek mond el, hogy lehet az, hogy bár elvileg én vagyok Speedy, mégis mindig te vagy az aki előbb ide ér Sarahoz… -          Ha elfelejtetted volna a múlthéten is te voltál a gyorsabb… szóval, ennyi nekem is kijár nem gondolod? -          Hát jó legyen, megyek, segítek megteríteni…-Thea így egyből az étkező felé vette az irányt és segítettDiggnek. -          Felicity épp egy tésztaszűrőt keresett, felmérte a terepet, hogy este tudjanak főzni. Oliverrel a spagettinél maradtak, az viszonylag egyszerű és nem kell sok mindent venniük hozzá. -          Na jó, a jó hír az, hogy van edény a tésztának és a szósznak is, szóval csak a hozzávalókat kell megvenni. -          Remek, mikor menjünk? Egyáltalán az ebéddel mi van? Azt is össze kéne dobni valamit? -          Nem, anya már megrendelte az ebédet, talán kínait. -          Oké, akkor ha az megjött, eszünk és mehetünk is. -          Jó, bár úgy gondoltam ebéd után újra felhívom a húgodat. -          Akkor, kaja, telefon, bolt. -          Pontosan. – Felicity egy csókkal tett pontot a kis megbeszélésük végére. Thea épp a konyhába ment, meglesni Lylát, hátha tud neki segíteni, mikor meglátta a képet, amin Oliver és Digg vannak az esküvőn. Erről egyből eszébe jutottak bátyja tervei és elmosolyodott. -          Jó kép igaz? – kérdezte Lyla a lányt. -          Igen, az egyik legjobb. Tudod vicces, belegondolni, hogy lassan Oliver is házasodik. -          Thea nem akarlak kiábrándítani, és mielőtt félreértenétek én is nagyon örülnék, ha Felicityvel összeházasodnának, megérdemlik, de az, hogy kettesben elutaznak, nem feltétlen jelenti azt, hogy összeházasodnak. -          Tudod Laurel, van benne valami… De én biztosan tudom, hogy így lesz. -          Esetleg tudsz valamit, amit mi nem? – kérdezett rá Digg. -          Ami azt illeti igen – Laurel, Lyla, Digg, de még a kis Sara is egyszerre Theára figyeltek – szóval tudjátok Oliver megkérdezte, mielőtt elment, hogy mit szólnék a dologhoz. Mármint ha megkérné Felicity kezét, de elvenni csak és kizárólag a jelenlétünkben venné el. Vagyis akkor még ezt mondta. -          Hogy mi már el is vette? Ezt te honnan tudod? – Digg hangjából kis csalódottság hallatszott ki, a legjobb barátja, mert történt ami történ Oliver mégis a legjobb barátja, nélküle nősült volna? -          Nem, még szerintem meg se kérte a kezét, majd csak holnap. -          Holnap, miért pont holnap? – Laurel egyáltalán nem értette miért olyan fontos június 1-je… -          Igen, mert holnap van Felicity szülinapja, és Oliver nem akart annyit várni. Elvileg Felicity fel is fog hívni, vagy Oliver, attól függ mi lesz a válasz. -          Azt mondtad Felicity szülinapja? Thea hiszen az ma van! -          Nem Digg, 31.én van a szülinapja, ma 30.a van! -          Bizonyára nem aludtál valami sokat, ezért felvilágosítalak, hogy ma van 31.e! Szóval a telefont készítsd elő, valószínű hívásod lesz! -          Hoppá, azt hiszem már hívtak, mikor aludtam, csak rejtett szám, remek így nem tudom visszahívni. -          Nyugi, majd hívnak! Lehet egy kérdésem? A gyűrűt láttad? Mármint Oliver ízlése ilyen téren segítségre szorul. – hát igen Laurel tudta miről beszél, a legtöbb ékszert, amit anno Olivertől kapott, The választotta. -          Eredetileg nem volt gyűrűje. Kértem mutassa meg és mivel hírtelen jött az egész ékszert nem vett, nem mintha nagyon lett volna miből… Szóval odaadtam neki a nagyi eljegyzési gyűrűjét. Annak idején eltettem… nem hagyhattam, hogy holmi jött ment emberek elvigyék anya halála után. Most úgy látszik jól tettem. Mindenki egyetértett Theával, hogy valóban helyesen cselekedett. Ebéd közben megbeszélték, mi is az, amit el kéne árulni a történtekből Oliveréknek. Mit mondjanak Ray balesetéről. -          Szerintem igazat kell mondanunk, mennyi baj lett már abból, hogy valamelyikkőtök elhallgatott ezt azt. Vagy szólj, ha tévedek Digg. De ez az én véleményem, és talán nekem is van a legkevesebb beleszólásom, mint külső szemlélő, viszont azt megtanultam már az évek során, hogy nincs jobb, mint az őszinteség! -          Szerintem van abban valami, amit Lyla mond. Elvégre legrosszabb esetben visszajönnek Starlingba, ami nekünk annyira nem is rossz. -          Valóban nem rossz, de a bátyádnak szüksége van erre a pihenésre és Felicitynek is, ki tudja mennyi mindenen mentek át az elmúlt három évben. -          Lányok van abban valami, amit mondtatok. Laurel csak annyit mondanék, hogy én tudom min mentek keresztül, végig ott voltam. Az elmúlt három évben minden egyes nap hallgattam, ahogy ezek egymással vitatkoznak, és tudjátok mit, én már akkor tudtam, hogy egymás mellett fognak kikötni. Nézhettek rám ekkora kerek szemekkel, de mindig is volt közöttük valaki, szóval, akár hol is vannak, jó helyen vannak ott. Idővel úgyis vissza fognak jönni! -          Ó öreg bölcs, legyen minden szavad igaz, s imáink találjanak… - Ebben a pillanatban szólalt meg Thea telefonja. – Ismeretlen. Psssszt. ők lesznek. HalóóTheaQueen. -          Szia Thea, el se hiszem, hogy végre utolértelek. Jujj nem is mondtam izé Felicity vagyok. -          Sziaaa, igen igen megismertem a hangodat, sőt ami azt illeti vártam is a hívásodat –Laurel ekkor egyet ütött a karjába, hogy figyelmeztesse, nem biztos, hogy megtörtént a lánykérés. – Mármint, Boldog Születésnapot! Oliver is ott van ugye? Ő figyelj én kihangosítanálak, ha nem gond, mert itt vannak a többiek is, vagyis Digg, Lyla, Laurel. -          Persze nem gond, szerintem én is ezt teszem, legalább Oliver is hallja kicsit a hangotokat. -          Halihóóóó szülinapos kishölgy! Remélem valami irtó király ajándékot vett neked Ollie, csak mert hajlamos megfeledkezni a szülinapokról… -          Szia Laurel, tudod az már ezer éve történt, egyszer nem vettem ajándékot, mikor fogod végre elfelejteni, de ha tudni akarod Felicitynek se vettem semmit… -          Hallottuk hírét. Felicity isten éltessen sokáig! -          Köszönöm Diggle, de minek hallottátok ti a hírét? -          Semminek, na akkor boldog születésnapot a magam és Sara nevében is. -          Lyla nagyon szépen köszönöm és pusziljuk Sarat. -          Felicity, szerintem Thea szája eljárt szóval talán el kéne mondanunk nem gondolod? -          Hát ő lehet, de ha a húgod szája eljárt, akkor úgyis tudják… -          Jaj de jóóó, akkor lehet gratulálni? -          Igen Thea lehet, ünnepélyesen bejelentem, hogy Oliver Queen, ma reggel, cirka 8.40kor megkérte a kezemet és én igent mondtam. És bár épp Vegasban vagyunk, azt megígérhetem, hogy addig nem megyek hozzá, amíg olyan alkalmat nem tudok megszervezni, ahol ti is ott vagytok. -          Helyes! De ugye tudod mint leendő sógornőd, beleszólásom van a ruhaválasztásba! -          Tudom. -          Hát akkor gratulálunk!! További jó utat, azért jelentkezzetek többször is ám! Így mindenki gratulált a szerelmeseknek. Végül megbeszéltek mindent, hogy Raynek balesete volt, de Caitlin és Cisco rajta is segítnek, mint annak idején Barryn. Hogy hárman tartják kézben a dolgokat, meséltek Lance kapitány hozzáállásáról. Persze leszögezték azt is, hogy haza ne merjenek jönni még egy jó darabig. Így hát megegyeztek, hogy csak végszükség esetén térnek haza Starlingba, addig is még járják az országot, és persze hívják a hazaiakat is.

2015.05.20. 19:59 Kitti fanfictionja 2. rész

Egy újabb reggel, és még mindig Vegasban. Felicity ezúttal is korán kelt, bár annyira nem mint előző nap. Az óra épp 8:12-őt mutatott, mikor belépett anyja szobájába. Donna nem otthon aludt. Hát persze, vasárnap van, a szombati bulik mindig elnyúlnak, ilyenkor a munkahelyén alszik az anyja. Felicity nem habozott, nem akarta megvárni, még Oliver felkel, gyors megkereste a táskát amit anyja előző nap még a londiner kezébe nyomott, mikor találkoztak. Csak pár percbe telt mire Felicity megtalálta a laptopot. -          Remek, na akkor nézzük csak. – kapcsolta be a gépet Felicity. – Mi van? Na ne már, most ez komoly? Nem hiszem hogy még mindig vezetékhez kötött a net… Az se lepne meg ha betárcsázós lenne… Felicity épp a nappali felé vette az irányt, hogy végre a utána járhasson Starling híreinek. Ebben a pillanatban nyílt ki a szobája ajtaja. Remek Oliver felkelt. -          Te meg hova mész? – kérdezte álmosan. -          Hát ő a nappaliba, aztán főzök kávét, te is kérsz? -          Persze csak előbb beszélhetünk? -          Miről is? – a lány tudta, hogy nem ússza meg, most aztán lebukott, ennyit a tervéről. Nem volt mit tenni hát megfordult. -          Hát kezdetnek arról a laptopról a kezedben… -          Ja ez, hát ő csak kicsit rendbe kell szednem, tudod ezt azt telepíteni, anyám ehhez nem nagyon ért. – Felicity már nyeregben érezte magát, na ezt most megúsztam gondolta. -          Ismerlek, szóval mond csak el mi is volt az eredeti terved! -          Hát ő ami azt illeti, szóval ő, hogy is mondjam… -          Ne kertelj! -          Na jó, csak tudni akartam mi újság Starlingba, beszélnem kell a hazaiakkal, mármint érted ugye? Valahogy rossz érzésem van. -          Felicity… - Oliver száján mosoly jelent meg, nem volt képe haragudni szerelmére. -          Tudod, akár fel is hívhatnám őket, fejből tudom a számukat szóval nem okozna gondot, csak gondoltam úgy előbb lebuknék… -          Jó -          És nem akartam..Várj hogy mi? Most azt mondtad? -          Igen azt hogy jó akár fel is hívhatod őket, ugyis valamit el kell mondanod nekik… Felicity épp letette az asztalra a laptopot, majd ismét szerelme felé fordult. Hirtelen megijedt, mert Oliver nem állt ott ahol eddig. Vagyis ugyan ott volt, mint eddig, csak épp térdelt. -          Figyelj Ollie, öhm nem tudom anyám milyen gyakran takarít, szóval én felállnék a helyedben arról a padlóról, mert tiszta kosz lesz a gatyád! -          Rendben csak előbb had kérdezzek valamit. -          Oliver most komolyan mióta kell letérdelni egy kérdéshez? -          Hát tudod öt évig voltam távol, de tudtommal még ez a módi… -          Én csak egy dolgot tudok, amit így szoktak megkérdezni, az meg… - Felicity hirtelen elhallgatott, végre leesett neki mit is akar tőle barátja, majd gondolkodott egy kicsit – azt te meg nyílván még nem akarod… -          Ha egy pillanatra abba hagynád és meghallgatnál, tudnád, hogy mit akarok! -          Jó persze csak tudod, szóval mi lenne, ha főznék egy kávét, amellett is el tudod mondani mit akarsz nem?! – Felicity már maga sem tudta miket beszél, mostmár csak szavak egymásutánját mormolta – Szóval akkor tej tejszín? Cukor? -          Felicity! – Oliver határozottan mégis oly kedvesen szólt szerelméhez, a lány nem tudott mit tenni, megállt előtte -          Igen? -          Felicity, szóval tudod én. Huhh nem is tudom, hol kezdjem. -          A pultnál a kávé mellett? -          Felicity. -          Koptatod a nevem. -          Ha végre meghallgatnál, talán a nadrágom is tisztább maradna és a neved sem kopna el… -          Na jó ígérem csendben maradok. – Felicity jelképesen lakatott tett a szájára. -          Remek. Szóval azt már tudod, mit éreztem mikor először megláttalak. – a lány bólintott – Csak azt nem tudod, hogy én már korábban is láttalak. – Felicity szemei elkerekedtek – Meséltem, hogy egyszer, míg Hong Kong-ban voltam vissza kellett jönnöm Starlingba, és hát anyám irodájában volt dolgom, mikor te beléptél az ajtón. -          Tudom megígértem, hogy nem szólok közbe de öhmm, azt hiszem tudom melyik volt az az este, vagyis sejtem, mert nem sokat jártam az irodában, és izé hát, azt én, akkor öhmm nem is tudtam miket beszélek. -          Az lényegtelen, már akkor megfogott benned valami. És ez az évek folyamán egyre csak erősödött bennem. Mikor Moszkva után megjegyezted, hogy jobb embert érdemlek… -- Felicity csak a szemét forgatta, mikor eszébe jutottak a moszkvai út kis részletei – és tudod, igazad volt, valahol már akkor tudtam, hogy veled akarok lenni, de mint azt akkor mondtam, jobb ha nem azzal vagyok akivel szeretnék. -          Hát ezt sokszor mondtad… -          Tudom, de azt hiszem most hogy végre veled vagyok, szóval itt az ideje, hogy feltegyek egy kérdést, amit már hónapokkal ezelőtt meg kellett volna tennem, de most jött el az ideje. Felicity MeghanSmoak, leszel a feleségem? -          Huhh, hát tudod, szóval annak van pár feltétele! Mármint először is nem használom a Maghant… És Smoak-Queen nevet vagyok csak hajlandó felvenni, anyám kitérne a hitéből ha Felicity Queen lennék… -          Rendben, akkor ez azt jelenti… -          Na még nem fejeztem be! Nem szeretném ha mrs. Queen-nek szólítanának. Mármint isten nyugosztalja anyádat, remek anya volt, a gyerekeiért bármit, de tudod félelmetes egy nő volt. Egyszer rémálmom volt miatta, és nem akarok az ő nevével járkálni, mármint na a mrs. Queen számomra anyád volt és hát szóval, remélem leszek olyan jó anya majd mint ő, csak kérlek ne szólítsanak mrs. Queen-nek. – Oliver türelmesen hallgatta szerelmét. -          Akkor ismét megkérdem, hátha elfelejtetted… -          Emlékszem mit kérdeztél – Oliver kérdőn nézett a lányra – És ami azt illeti, nem lennék normális ha ezt visszautasítanám… Mármint igen, hozzád megyek. A válaszom határozottan IGEN! Olivernek több sem kellett, felállt és megcsókolta kedvesét, majd kivette az aprócska ékszert a zsebéből és ráhúzta Felicity ujjára, aki mindezt csak akkor vette észre, mikor a gyémánttal díszített ezüstgyűrű a helyére került. -          Te jóságos atya úr isten! Oliver te bankot raboltál? Ezt meg mégis honnan szerezted? Ez ez legalább… -          Két karát, és nem, nem raboltam bankot, a nagymamám eljegyzési gyűrűje. Még szerencse, hogy Thea eltette. -          Azt akarod mondani, hogy ez egy családi ékszer? És Theánál volt? Akkor ő tudja, hogy ez volt a szándékod? -          Igen, igen és még jó hogy! A családomról beszélsz, tudnom kellett, hogy bele egyezik-e, hogy te is a család része legyél. -          Szóval a húgod áldását kérted? És mit mondott? -          Az ujjadon van a gyűrű. Szerinted? Azt mondjuk hozzátette, hogy éppen ideje volt már… -          Hogy eljegyezz valakit? Vagy hogy engem jegyezz el? -          Mivel nem sejtette, hogy mi, szóval hogy alakulnak kettőnk között a dolgok így csak abban reménykedett, hogy valakit végre elveszek. Hogy te leszel a sógornője, az csak a cseresznye a habon! Felicity arcán ismét megjelent az a mosoly, mely az utóbbi időben nagy ritkán, bár mióta Oliver elmondta vele akar lenni egyre többet. Szorosan megölelte kedvesét. Egyik pillanatról a másikra könnyek szöktek a szemébe. Felicity boldog volt, boldogabb, mint valaha. Donna erre a látványra lépett be az ajtón. Az első amit észre vett a gyémánt lánya kezén. Nem is habozott, egyből odafutott, hogy megölelje. -          Remek, akkor már túl vagytok a lánykérésen. Várj egy kicsit drágám. – Donna gyors elszaladt a szobájába. -          Na álljunk csak meg. Anya te tudtad, hogy Oliver megkéri a kezemet? -          Hát persze kicsim, olyan udvarias egy fiú ez az Oliver, az áldásomat kérte. Felicity csodálkozva nézett szerelmére. Sosem gondolta volna, hogy Oliver ennyire régimódi, engedélyt kért az anyjától, mintha Donnán múlna az egész. -          Na meg is van. – Donna egy ajándékos táskával tért vissza a szerelmesekhez. – Boldog születésnapot kicsim. -          Köszönöm anya, de nem kellett volna ilyen hamar odaadnod a születésnapi ajándékomat. -          Hamar? Felicity kincsem már csak 15óra maradt a születésnapodból, az annyira nem is hamar. -          Hogy mondod? De hát még nincs is 31-e. -          Dehogynem, hidd el ma van a születésnapod! Szerinted Oliver miért pont most tévedt veled Vegasba? És miért pont ma kérte meg a kezedet? -          Ez el volt tervezve? Te ezt eltervezted? Most ez ezez igaz? – Oliver az egészen csak mosolygott. – Te kis cselszövő. -          Boldog születésnapot. – Oliver magához húzta szerelmét, majd megcsókolta, mielőtt bármit is mondhatott volna. – Szeretlek. -          Azt vettem észre. De hol az ajándékom? – ugratta Felicity Olivert. -          Arra gondoltam, ha az eddigi ajándékaid nem bizonyulnak elégnek fel hívhatsz valakit odahaza. Amúgy is megígértem Theanak, hogy felhívjuk, hogy rokonok lesztek vagy sem. -          Ha már így felajánlottad, hát rendben. -          És mi lenne ha idehívnátok, és akkor már meg is tarthatjuk az esküvőt. -          Anya, az még ráér… Tudod nem épp Vegasban akarok esküdni… -          Jó csak egy ötlet volt… de nézd meg az ajándékomat! -          Rendben. – Felicity sorra vette elő az apróságokat – Ez egy őő -          Kék harisnyatartó, tudod a valami kék és a valami új! -          A valami régi te leszel anya? -          Nem vicces… -          Szerintem az, na lássuk mi van még itt, áhh ez ez a nagyi nyaklánca, ezt nem fogadhatom el. -          Dehogynem! Ez a régi nem én… -          Köszönöm anya. – Felicity nem bírta, ismét elsírta magát. Odament Donnához és szorosan magához ölelt. -          Na most, hogy az ajándék megvolt, azt hiszem megyek alszom még egy kicsit. Az esti vacsora még áll ugye? -          Persze Donna. Felicity talán ha telefonáltál elmehetnénk bevásárolni. -          Bevásárolni? Miért te akarsz főzni? -          Hát valakinek azt is kell! -          Akkor edényeket is kell vennetek, mert ebben a házban csak a kávé szokott főni. -          Akkor veszünk azt is, de előtte itt a telefon, azt hiszem Theát akartad hívni! Felicity már nyúlt is a telefonért, majd gondolkodás nélkül tárcsázott…

2015.05.19. 17:09 Kitti fanfictionja 1. rész

A 3. évad után és a 4. évad előtt vagyunk! Egy újabb reggel. Egy újabb szállodában. Felicity és Oliver már a harmadik hetüket kezdték meg új, közös életükből, de mintha már vagy ezer éve együtt lennének. Felicity korábban kelt, hisz véghez kellet vinni kis tervét. Szerezni egy számítógépet, laptopot, vagy bármit csak végre utána tudjon járni mi is folyik otthon. De miért? Egyszerű. Oliver induláskor leszögezte, hogy semmi számítógép, telefont is csak vészhelyzetre, mert el kell kicsit szakadniuk Starling Citytől. Felicity persze szó nélkül bele ment, hiszen végre szerelmével lehet, ám akkor még nem tudta, hogy ez nem is olyan egyszerű. Terve szerint hatkor kelt, és leosont a portára. A liftben végig azon gondolkodott, mit szól majd Oliver, ha megtudja megszegte ígéretét. Mikor a lány kilépett a liftből, egyből meglátta emberét, akire várt. Donna abban a percben sétált be a szálloda ajtaján. Nem is kell ecsetelnem, hogy is festett a nő, mikor meglátta lányát gyors a londiner kezébe nyomott egy nagyobbacska táskát, majd lányához futott, már amennyire egy tíz centis magas sarkúban azt lehet. -          Felicity – gyors két puszi – jaj kislányom el se hiszem, hogy végre van egy rendes párkapcsolatod, azt meg pláne, hogy hallgattál rám. -          Jaj anya, kérlek, mindig is megfogadtam a tanácsaidat, vagyis majdnem mindig. De elhoztad, amit kértem? -          Persze kislányom, de ráér az. Annyira örülök, hogy itt vagytok Vegasban! -          Anya, nyugalom, tudod hogy csak azért vagyunk Vegasban, mert épp itt ért minket az éjszaka tegnap és hát ott szállunk meg ahol ránk esteledik. Nem kell semmit beleképzelned. Ebben a pillanatban nyílt ki a lift, és igen jól gondolod, Oliver szállt ki belőle. Mikor meglátta Donnát csak ennyit mondott kedvesének: -          Látom nem bírtad ki, hogy ne szólj anyádnak az itt létünkről. Mindegy is, összepakoltam a cuccainkat, ha gondolod elmehetünk Donnához. Felicity mélyen Oliver szemébe nézett és kérlelte, hogy ne kelljen anya lakására menniük, hiszen tudta jól, hogy akkor onnan egyhamar nem szabadulnak, a rengeteg gyerekkori képről nem is beszélve. -          Remek ötlet Oliver! – Donna majd ki csattant az örömtől. Felicity összeszorította szemhéját, mikor Oliverre nézett, ezzel is tudatva vele, hogy most aztán lesz, ám ne mulass! Mit neki Slade Wilson, vagy a Liga, ha egyszer Felicity haragszik rá, azok kis semmiségek, s eltörpülnek mellette. Ekkor már nem volt mit tenni, a lány fogta magát és felment a táskákért, Oliver felajánlotta segítségét, de lány csak az előbbi tekintetével válaszolt, így Donnával a portán várták meg Felicityt, s közben a kijelentkezést is megoldották. Donnának a város külső részén volt egy kisebb háza, nem nagy mindössze két szoba fürdő, konyha (amiben legfeljebb a kávéfőzőt használták) és egy nappali alkotta. Ez volt a ház, ahol Felicity felnőtt. Oliver kíváncsian lépett be az ajtón, majd kérdőn Donnára nézett, aki egyből tudta mit akar. -          A folyosó végén jobbra! Felicity kétségbe esetten futott Oliver után, mikor az elindult a szoba felé. A szoba felé amely még mindig ugyan úgy áll ahogy hagyta. Szürke falak, a sarokban a régi játékok letakarva egy fekete pléddel, a mesebeli kis hercegnő ágy, melyet Felicity az utolsó itt töltött nyarán kezdett goth stílusjegyekkel felruházni. Igen az a nyár amikor kiderült, hogy felvették az MIT-re. Ezek után a lány nem sok időt töltött otthon, főként a főiskolán volt. Felicity épp akkor vetődött a szobája ajtaja elé mikor Oliver a kilincsért nyúlt. Egy pillanatra azt hitte megússza, hogy kedves elé táruljon múltja eme sötét része (szó szerint sötét), de az ajtó abban a pillanatban kinyílt háta mögött. -          Felicity nem tudom mi bajod, de beengednél, szeretném letenni a táskákat. Vagy netán az a baj, hogy még egy fiú sem járt a szobádban? -          Hajajj ha te azt tudnád Oliver… - jött a válasz a nappaliból -          Anya! Nem erről van szó, csak a szobám, hát ő a látvány kicsit olyan, kaotikus?! Nem igen tükrözi a jelenlegi énemet… -          Nem tudom miről beszélsz, szerintem ez a halvány barack fal, a fenyő bútorok illenek hozzád. -          Hogy mi??? – Felicity döbbenten nézett a háta mögé – Mi a fene? Itt meg mi történt, ez nem is az én szobám! Donna ebben a pillanatban ért oda. -          Tudod kicsim úgy gondoltam, egyszer fel kell újítani a szobádat, elvégre nem vagy már tizenéves. És vendégeknek is kiváló lenne a szoba. Bár nem mintha sokan látogatnának. Ha a cuccaidat keresed a garázsban vannak. -          De mégis mikor csináltad ezt meg? -          Ja nem én voltam, pár kedves munkatársam. Tudod mikor meghallottam, hogy végre van valakid, gondtoltam lassan hazahozod bemutatni nekem. -          Ahaa, hát ő jó, akkor mi most kipakolunk. Felicity már épp rakodta ki a ruháit az egyik szekrénybe mikor kérdőn Oliverre nézett, majd elmosolyodott. -          Most mi meg mi bajod? Miért nézel így? -          Halvány barack mi? Hát ezt meg honnan vetted? -          Tudod, számos barátnőm volt már, valamint van egy húgom, akivel együtt éltem egy lakásban, amit épp akkor alakított ki mikor odaköltöztem. -          Ahaa. – a lány még mindig vigyorgott a dolgon, de Oliver inkább rá hagyta. -          Arra gondoltam, hogy ma esetleg vacsorázhatnánk együtt, édesanyáddal, biztos lenne mit mesélnie rólad. – Oliver diadalittasan mosolygott, tudta ezzel kellőképpen visszavágott a halvány barack megjegyzésért. -          Ez remek lenne Oliver, de ma este dolgozom, esetleg holnap? Ugye maradtok egy darabig? – Szólt be Donna a szemközti szobából, miközben azon gondolkodott mit is vegyen fel aznap a munkához. -          Hát persze. – hangzott a válasz Oliver szájából, Felicity ekkor már csak megadóan az ágyra huppant, karját a magasba emelt, itt már nincs mit tenni. A délelőtt folyamán Donna sorra mutogatta Felicity baba fotóit, melyeken Oliver jót nevetett, és kis idő után Felicity is megadta magát. A két nő egymást váltva mesélték a jobbnál jobb sztorikat. Mikor elérkeztek a középiskolai albumhoz, a lány kikapta anyja kezéből, mondván valamit másnapra is hagyni kell. -          Csak nem a pasijaid fotóival van tele? – kérdezte Oliver, és egy jót nevetett azon, hogy szerelme rejtegeti előle exeit. -          Szó sincs róla, ugyanis veled ellentétben nekem csak egy párkapcsolatom volt a középiskolában. -          Hát akkor had lássam! Te is ismered nem egy exemet, ezek pedig csak fotók, ide vele! -          Azért az nem ugyan az, majd ha te is mutatsz kiskori képeket, láthatod az exemet! -          Majd ha megint Starlingban leszünk, mutatok. Vagy szólok Theanak küldjön pár képet. Egy darabig még ezen vitatkoztak, majd úgy döntöttek inkább várost néznek, hiszen Felicitynek van egy két olyan helye amit megmutathatna Olivernek a városból. Az ebédet még hármasban fogyasztották el egy közeli kis étteremben, majd Donna hamarosan elköszönt, hazament még pihent egyet munka előtt. -          Na akkor mit szeretnél megnézni Oliver? A Sugárutat? Ha gondolod, végig leshetjük az összes kis nevezetességet. -          Most komolyan azt hiszed ezeket még nem láttam? Felicity inkább azt mutasd hol tanultál, hol csókoltak meg először meg ilyenek. Mindent tudni akarok a múltadról! -          Ja én is a tiédről… de hát ugye valamit valamiért…. -          Felicity – Oliver ismét úgy nézett a lányra. A nézés, amit akkor használt, mikor tudatni akarta szerelmével a múltja nem épp makulátlan, az az öt év nem épp olyan volt, ami hallatán Felicity ugrálna örömében. -          Oliver kérlek, legalább azt mond el hol voltál. Az már világos, hogy Hong Kong-ban voltál, meddig is? -          Egy év, egy évig. Hidd el Felicity nem akarod hallani, ami ott történt… - Oliver hirtelen elhallgatott - … szóval ami akkor történt mikor ott voltam, akik miatt ott voltam, és ahova onnan kerültem. Az egész annyira… -          Kusza? Titokzatos? -          Sötét. -          Ohh, oké… - Felicity ebben a pillanatban értette meg, Oliver nem azért erőlteti a dolgot, hogy megismerje múltját mert az őrületbe akarja kergetni, sokkal inkább azért mert tudni akarja, kettejük közül legalább neki normális múltja volt. -          Akkor mehetünk? -          Persze, de valamit tudnod kell, az én életem sem volt ám habos torta. – Oliver kérdőn nézett szerelmére, mégis mire gondol? – Tudod a középiskolás barátom, akit nem akartam hogy láss. Hát szóval ő meleg volt, vagyis még mindig az. Oliver egy percig csak nézett a lányra, eleinte azt hitte csak azért mondja, hogy felvidítsa vele. -          Várj ez most komoly? -          Teljes mértékben. – jelentette ki Felicity.  Oliver próbálta türtőztetni magát, de hirtelen nevetésben tört ki. Felicity egy darabig játszotta a sértődöttet, aztán megadta magát. A nap hátralévő részében Felicity minden kis titkos helyet megmutatott kedvesének. A középiskolát, a kedvenc kávézóját, az éttermet ahol az első randija volt, vagy épp a parkot, ahol megtudta, hogy felvették az MIT-re. A parkban elidőztek egy darabig, majd vissza mentek a házba, ahol a vacsi és az esti film után úgy döntöttek itt az ideje, hogy lepihenjenek. Folytatás következik hamarosan a 2. résszel...

2015.02.28. 16:03 Niraves fanfictionja

3x18 Felicity a kórházban Oliver nehéz léptekkel haladt a kórterem felé ahol Felicity feküdt, mivel tudta, hogy valószínűleg kivel fog még ott találkozni. Talán amikor rátalált Felicityre a QC volt irodaépületében ami már a PalmerTechnologies-nek ad otthon nem kellett volna felfednie a kilétét Ray előtt, de amikor meglátta, hogy a nő akit szeret a földön fekszik, ruháját vér áztatta nem érdekelte, és nem hitte, hogy látja valaki.  Akkor Oliverként akart mellette lenni, és nem az Íjászként. Amikor felért az intenzívosztályra összefutott Donna-val. Biztosan éppen a lányától jött. - Oliver? – nézett fel meglepetten a férfira miután majdnem összeütköztek. - Hello – egy halvány mosollyal üdvözölte Felicity anyukáját. - Felicityhez jöttél? – Oliver bólintott. Donna visszapillantott a kórterem felé aztán újra a férfira nézett – Most vannak nála. – jelentette ki halkan. – De persze ha szeretnéd, akkor megvárhatod, amíg elmegy. Viszont nem tudom, hogy elmegy e. Eléggé közeli viszonyban vannak. – Donna óriási mosollyal újságolta ezt Olivernek, akinek természetesen nem tetszett a dolog, de igyekezett nem mutatni. – Nekem mos mennem kell, hamarosan jövök vissza, de maradj csak nyugodtan. Rayt biztosan nem fogod zavarni. - Donna megsimogatta a férfi vállán majd továbbment. Oliver lassan odaért a kórteremhez, az ablakon a redőny csak résnyire maradt felhúzva, éppen annyira, hogy még pont be lehessen rajta látni. Felicity aludt, Ray pedig a szék karfáján könyökölve nézte a nőt. Úgy festett, mintha mindjárt ülve elaludna. Oliver vette a bátorságot, és halkan bekopogott. Ray felkapta a fejét a hangra, amikor pedig Oliver benyitott is felállt. - Maga az – mondta halkan Olivernek – maga az Íjász. – Oliver nem reagált erre, Felicity-n tartotta a szemét. Szeretett volna közelebb menni hozzá, megcsókolni az arcát. De nem tehette. - Miattad történt el az egész – mordult rá Oliver – a te hibádból fekszik itt. - Nézze, én nem tudtam, hogy rajtam fognak ütni oké? – Oliver dühösen forgatta a szemeit. - Nem tőlem kell bocsánatot kérned emiatt – Felicityre emelte a tekintetét, majd a gyengéd „felicitys” hangján folyatta – Hanem tőle. -  Ez elrontottam. Nem tudom mit mondjak neki. Egyszer már elveszítettem azt akit szerettem. És most majdnem őt is. Magának köszönhetem, hogy nem így történt. – Olivernek minden egyes szó fájt amit Palmer mondott az imént, és nem csak azért mert vele volt együtt. Ha ő nem érkezik időben akkor ő is elveszítette volna Felicityt. Véglegesen. Már így is elveszítette, de most, ez annál is rosszabb lett volna. -  Igen – suttogta Oliver, de a szemét nem vette le Felicityről. - Valamiért úgy érzem, ő nem érez teljesen úgy irántam, ahogy én érzek iránta. – Oliver visszafordult Rayhez. – Nem is tudom. Maga ismeri őt régebb óta igaz? – Oliver nagyon nem akarta folytatni ezt a beszélgetést. Ő adjon megerősítést arról, hogy Felicity márpedig szereti Palmert. Abban sem volt teljesen biztos, hogy pár hónapja iránta mit érzett. Csak azt tudja, hogy most sem szívesen tartózkodna vele egy légtérben. - Igen. De nem akarok erről beszélni. Kérdezd meg őt, ha felébred az altatásból. - Egyszer mesélt nekem egy barátjáról aki több volt neki, de meghalt - Oliver lesütötte a szemét - Talán még mindig őt szereti. - Szerintem a pokolba kívánja. Nagyon sokat bántotta érzelmi téren őt, ahogy ő szereti az fáj neki. - Szereti? – Ray meglepődött a jelen idő hallatán – Életben van? – Oliver nem válaszolt – Szóval igen. Maga tudja ki az? - Tudom. És haragszom rá, hogy ekkora idióta volt, hogy hagyta menni őt. - Tudja- Palmer elmosolyodott – talán nevetséges, de féltékeny vagyok a fickóra. – Ez Olivernek is mosolyt csalt az arcára. Itt állnak ketten annak a nőnek az ágya mellett akit mindketten szeretnek és egymásra féltékenyek. Pár perc csend után Felicity ébredezni kezdett. Eleinte csak gyenge suttogást hallottak tőle, de aztán egyre jobban lehetett érteni, hogy kihez is szólt a nő. - Oliver…-ezt is halkan mondta, de ennyi bőven elég is volt. - Ez is maga – szólalt meg Palmer - Ray… - Oliver magyarázkodni szeretett volna, de Ray leintette. - Semmi baj. Komolyan. – egy arcára erőltetett mosollyal kivonult a szobából. - Oliver… -Felicity hangja egyre erősödött. de a szemét nem nyitotta ki. - Shh- a férfi gyorsan odatérdelt a nő ágya mellé, kezével kisöpört egy fürtöt Felicity arcából. – Itt vagyok.

[5-1]