~ Egy technikaguru csajszi és egy igazi hős elbűvölő és kalandos románca ~

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli év után végre hazatérhetett szerettei közé. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis túlélővé vált. Egyetlen cél éltette, a bosszú. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált. Nappal, továbbra is Oliver Queen-ként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, aki képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem egyedül kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra tett szert, akiket nem érdekelt ki is ő valójában, végig kitartottak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérés valami mást is megváltoztatott benne. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicity-be. A lány viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy majdnem összeházasodtak. Jelenleg a sors igen kemény játékot űz velük, de a nagy kérdésre, hogy valaha lehet-e még boldog szerelmes pár Felicity Smoak és Oliver Queen,  egy ekkora szerelmet tekintve, mint ami az övék, mind tökéletesen tudjuk a választ..

 

Next episode

Amerika:

6. évad 9. rész - Irreconcilable Differences (mid-season finale)

{Félévadzáró előzetes!}

Felicity és Oliver végre úgy döntöttek örökre összekötik egymással az életüket, így a szűk körű esküvő után most egy fergeteges lagzival ünneplik meg a szerelmük tetőpontját. A varázslatos partira minden szerettük és jóbarátjuk hivatott. Azonban, mint most is, a rövid ideig tartó felhőtlen boldogságát a párosnak ismét megzavarja valami nagyon kellemetlen hír. Ezúttal az ünneprontót, Lance testesíti meg. Ugyanis kiderült, hogy Oliver hatalmas nagy bajban van a kilétét illetően. Úgy tűnik, a csapatban valaki Evelyn nyomdokaiba lép? És vajon képes lesz Felicity és Oliver egy boldog nászéjszakát maguk mögött tudni, vagy az egész esküvőt beárnyékolja a probléma? A karácsonyi epizódból minden kiderül!  The CW: 2017. december 7. csütörtök félévadzáró! OLICITY ESKÜVŐVEL! {Mo. péntek!}

Magyarország:

5. évad 16. rész -  Sakk - matt

Adrien Chase végre felfedi magát és mindent elkövet azért, hogy Oliver életét örök időkre pokollá tehesse. Ezúttal Oliver barátnőjét, Susant rabolja el és kínozza meg. A csapatnak most a nő megmentésére kell sietnie, miközben Prométheusz egyre közelebb ér a tervéhez, ami alatt Oliver lassan elindul az összeomlás mezején... Cool TV: 2017. december 9. szombat 13:50


Kiemelt cserék:

    
    
     
    

Hamarosan képpel: Kriszti Viki Viki

 
Chat

 

CSS Codes

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Arrow érdekességek

 

1. A fenti képen láthatjátok az eredeti Oliver Queen-t, akit a "Smallville" című sorozatból ismerhettünk meg mindannyian, (legalábbis én innen ismerem a Zöld Íjász történetét) melynek jómagam is óriási rajongója voltam és 2001-2011-ig futott, azaz 10 hosszú évet megélt (jó lenne ennyi az Arrownál is!) a The WB és szintén a The CW sorozataként. Mindkét Oliver-t imádtam, mindkét Oliver nagyon tuti hapsi, mint állat és mindkettejük számára egy-egy IT-s csajszi jelentette az igazi szerelmet.

2. Az alábbi linken egy angol fanfiction oldalt láthattok, ahova bárki írhat egy Olicity-s szerelmi sztorit, akinek olyan kedve támad. Kizárólag Olicity rajongóknak hozták létre.

3. Az eredeti Zöld Íjász karaktere nem a mostani csapathoz köthető, semmi köze sincs hozzá és nem is Stephen Amell játszotta. A valódi Oliver Queen még a Smallville c. sorozatban volt látható és Justin Hartley alakította. Ahogy a képen is láthatjátok. Gyakorlatilag mindenben megegyezik a két karakter. Ott is egy dúsgazdag csemete volt, aki titokban csuklyás igazságosztóként segített a városon. Viszont a Smallville-ben, Oliver a nyilvánosság elé állt és bevallotta, hogy ki is ő valójában. Amúgy mindig titokban harcolt, erősítette Clark csapatát. Ott is kialakult egy kisebb OTA és Team Arrow. Az ottani szerelme először Lois Lane volt, később pedig Chloe Sullivan lett. Ez eléggé kísértetites a jelenlegi Zöld Íjász sorozathoz. Ugyanis Lois/Laurel az első szerelme volt a két Íjásznak, míg később az eredeti Oliver-nek a számítógépes zseni, Chloe lett az igazi szerelme. Ahogy a Zöld Íjászos Oliver Queen-nek, Felicity Smoak. Chloe legalább annyira zseni volt, ahogy Felicity is és ugyanúgy szőke hajszínt viseltek. Úgy megnéztem volna egy ilyen crossovert, de hát ez több szempontból is lehetetlennek bizonyult volna, hiszen két teljesen külön dimenzió lettek volna. De végülis nem lett volna lehetetlen. Mondjuk annyiban igen, hogy az Arrow már akkor indult el, amikor a Smallville véget ért. Az eredeti történetben (Smallville), egy kisfia is született Chloe-nak és Oliver-nek a végén. (Sokan épp ezért is reménykednek a rajongók közül és találgatnak vajon tényleg itt is ez fog-e történni.) Persze a képregénnyel már más a szitu, de a sorozatok terén a Zöld Íjásznak bizony a számítógépes hölgy a végzete. Lois egyébként Clark végső szerelme lett. Itt viszont egyezett a képregény. Clark korábbi szerelme, Lana Lane volt. Itt örült mindenki a végkifejletnek. A Fekete Kanári itt is szerepet kapott, de mint csak az Íjász és Clark csapattársa. És nem Caity alakította, nem is Katie.

4. Valószínűleg eredetileg is Justin Hartley játszotta volna a Zöld Íjászt, de nem bánjuk azt sem, hogy Stephen-re esett a választás. xX

5. És egy újabb szemfülesség. Szerintem Emily és a Barátok Közt Holman Hannája (Nyári Dia) egy kicsit hasonlítanak külsőleg egymásra néhány fotón. Megdöbbentő némely képen milyen a hasonlóság köztük, de mindkettő színésznő gyönyörűen fest rajtuk. (Itt a teljes kép forrásként, Diáról.)

6. Emily-nek nagyon viszketett a fejbőre, a 3x05-ös részben viselt paróka miatt, de azért nagyon élvezte a viselését.

7. Emily a csapat legfiatalabb tagja, ha minden igaz Willa Holland is idősebb nála majdnem egy hónappal.

8. Mindkét Zöld Íjásznak, Justin Hartley-nak és Stephen Amell-nek is egy-egy kislánya van a való életben.

9. Mióta Felicity főszereplő lett, Laurel egyre többször szorul vissza, talán ez is azt mutatja ki az új női főszereplő a sorozatban. Felicity eddig minden részben szerepelt, amióta főszereplő, Laurel pedig már 2 epizódból is kimaradt.

10. Sarat a legelső részben még más színésznő alakította.

11. Gyakorlatilag minden 9. részben egy karácsonyi epizódra lelhetünk.

12. A 2x06-os részben, nem igazán volt íjászkodás.

13. Mind a két Oliver került már fogságba.

14. Stephen elárulta, hogy amikor a magy összecsapást forgatták Oliver és Ra's Al Guhl között, Stephen bal mellizma egy picit megrándult a forgatás során, emellett azt is elmondta, hogy nagyon hideg és szeles idő volt, nagyon fázott. Az pedig, hogy félmeztelenül akart forgatni, azért volt egyrészt, hogy kicsit a képregény séma maradjon, másrészt pedig nem szeretett volna dublőrt alkalmazni, de azért azt is hozzá tette, hogy nagyon jó kaszkadőrnek tartja az alteregóját, Simon-t.

15. Egy újabb Arrow hasonlat. Mind a két Oliver tört már, vagy söpört le asztalt dühtől vezérelve.

16. Az Arrow-ból készült egy mini websorozat is, amiben többek között Felicity és Roy látható, amint épp egy küldetést visznek véghez. Indavideo.hu-n meg is találhatjátok!

17. Manu Benett (Slade Wilson/Deathstroke) a valóságban, három gyönyörű kislány boldog édesapja. Huia 9 éves, Mokoaia 4 és Pania most lesz 1 éves.

18. William Tockman, az Órakirályt Felicity szerelte le az Arrow-ban és később amíg börtönbe szállították, Central City-ben is kalamajkát okozott, a Flash-ben. Ebből is látszik milyen sok átfedés van a két sorozat között és szerintem ez még csak a kezdet...

19. Akárcsak a Smallville-ben, az Arrow-ban is Ollie próbálja bizonyítani Chloe-nak és Felicity-nek, a szerelmét. Egyik lány sem mondja ki az elején, hogy szeretlek.

20. Mind a két Oliver-nek nagyon cukik a beszólásai és a civakodásai a két ITC-s lánnyal. Mind a kettejüknél Chloe és Felicity aki próbálja őket a jó útra terelni.

21. Justin nem szerette volna vállalni a különálló Spin-off sorozatot, nehogy így tornázza fel a hírnevét, hű akart maradni az eredeti Smallville-s karakteréhez, így az Arrow egy Smallville-től elkülönített sorozat lett, de rengeteg karakter visszaköszön. Forrás: #1

22. Willa is erősen Olicity párti. A twitteres üzikből ez jön le. Emily-vel gyakran poénkodnak a sorozat kapcsán.

23. Emily-nek a való életben legjobb barátja Colton, de imádják egymást Stephennel, David-del, Willa-val, Katie-vel és Caity-vel is. Utóbbi időben Echo-val tölt még nagyon sok időt és kitűnő barátok.

24. Emily legjobb barátnője szerepelt az Arrow 4. évadában.

25. Stephen imád együtt dolgozni a kollégáival. Volt mikor ki is írta twitterre, hogy egy remek munkanap, a legjobb kollégákkal.

26. Az Arrow-ról könyv is született. Töretlen sikerrel bír a sorozat is.

27. Az 1x18. és a 2x10. küldetések nagyon hasonlóak. (The Arrow)

28. Mindkét első szerelmének az Íjászoknak barna hajuk volt, míg a második szerelmüknek szőke.

29. Mindkét hölgynek LL a monogramja; a másik két hölgy vezetékneve pedig "S"-sel kezdődik.

30. Felicity-n mindig kell lennie valamilyen fülbevalónak, soha nem jár anélkül.

31. Thea és Caroline magyarhangja mindkét helyen Molnár Ilona volt (Arrow és TVD), azonban valamilyen okból kifolyólag mindkettejüket Haffner Anikó váltotta. Ez nagyon érdekes.

 

Az Íjászok volt szerelmei:

Lois Lane: Lois az unokatestvére, Chloe eltűnése miatt érkezett Smallville-be. Szerette volna megérteni mi történt szeretett rokonával. Csak egy ideig maradt volna, azonban a sors úgy rendelkezett, hogy Lois-nak Smallville-ben kell otthonra találnia. Később az egyik legjobb újságíró lett, a Daily Planet-nél. Hosszú ideig románcba keveredett Smallville csuklyás igazságosztójával, Oliver Queen-nel. Egy ideig boldogok voltak egymással, Lois még Oliver titkát is elfogadta, azonban hamar rá kellett döbbenie arra, hogy számára valaki más jelenti az igazi szerelmet, ez a férfi pedig Smallville legnagyobb szuperhőse személyében érkezett az életébe, Clark Kent-ként. Akivel korábban legjobb barátok voltak, most a legnagyobb szerelmesek lettek. Oliver is ez időtájt döbbent rá arra, hogy a szerelmet egy igazán éleseszű informatikai guru mellett találta meg, aki pedig nem más volt, mint Chloe Sullivan, az egykori legjobb barátja...

Laurel Lance: Mielőtt Oliver egy lakatlan szigeten az életéért küzdött volna, Laurel-lel járt jegyben, akit a későbbiekben, Starling City egyik legjobb ügyvédnőként tartottak számon. Azonban mivel Oliver akkoriban még playboy-ként tengetteg mindennapjait, a szeretett nőt megcsalta annak húgával, Sara Lance-szel. Mikor a lány is eltűnt és Oliver immáron új emberként tért vissza, Laurel őt okolta egyedüli hibásként a húga haláláért. A régi érzések később időnként még fellángoltak egymás között, azonban Laurel valaki más mellett találta meg a boldogságot, hacsak rövid időre is, míg Oliver egyenesen rádöbbent arra, hogy az igaz szerelme nem Laurel Lance, hanem egy hazatérése után megismert számítógépes géniusz, Felicity Smoak, az egykori legjobb barátja...

Az Íjászok jelenlegi szerelmei:

Chloe Sullivan: Chloe egy hatalmas tudással megáldott informatikai zseni volt.  Már hosszú ideje osztálytársa és legjobb barátja volt Clark Kent-nek, amikor először találkozott Oliver Queen-nel. Ekkor már túlesett azon a válságon, hogy Clark nem szereti őt viszont és hamarosan rengeteg más udvarlója akadt, akiknek köszönhetően sikerült elfelejtenie legjobb barátja iránt érzett gyengéd vonzalmát. Oliver és ő sokáig pusztán csak csapattársi és később baráti kapcsolatot ápoltak egymással, azonban hamarosan, - anélkül, hogy bármelyikük is észrevette volna - érzelmeket kezdtek el táplálni egymás iránt, ami hamarosan egy őszinte, tiszta és szenvedélyes szerelemmé alakult. Senki sem gondolta, hogy valaha is egy pár lesznek, de a szerelmük olyannyira erős és kitartó volt, hogy Chloe végül az örökre tartó boldogságot is megtalálta Oliver mellett. Hozzá ment feleségül és született egy gyönyörű kisfiúk, aki remélhetőleg már azóta édesapja nyomdokaiba készül lépni, Chloe féltő szemeit önmagán tartva...

Felicity Smoak: Felicity Smoak, a valaha volt egyik legtehetségesebb hallgatójaként szerzett kitűnő diplomát, az MIT biztonságtechnológia szakán. Óriási informatikai zseni és hacker. Oliver Queen-nel először akkor találkozott, mikor felvették dolgozni a Queen vállalat informatikai osztályára. Felicity innentől kezdve folyamatosan Oliver-nek kezdett el titkon dolgozni, majd hamarosan legjobb barátokká váltak. Bár Felicity már az egyetem óta nem igazán akart érzéseket táplálni senki iránt, mégis úgy érezte, kezd beleszeretni legjobb barátjába és egyben főnökébe. Hamarosan Oliver-nek is rá kellett döbbenie arra, hogy számára csak egyetlen nő létezik, aki iránt olyasmi szerelem és vágyódás lobbant fel benne, melyhez hozzáfoghatót még egész életében nem érzett. Felicity Smoak jelenti számára az igaz szerelmet, mely hamarosan talán már képes lesz akkorára duzzadni, hogy minden akadályt hátrahagyva boldogságot hozzon a két egymás iránt elveszett lélek számára...

Na ezek után mit gondoltok van valami hasonlóság a két sorozat között? :D

Ill. Emily Bett Rickards és Nyári Diána hasonlósága:

(C) ARROWOLICITY.GP

 

Alicia Vikander - A legbiztosabb magyar forrásod az Oscar-díjas színésznõrõl! Képek, cikkek, hírek, minden egy helyen!    *****    -----Portálépítés és portáldíszítés kezdõknek és haladóknak! Rengetek leírás, JavaScriptek , CSS ,HTML kódok,Design!----    *****    Nem lehet saját lovad? Nevelj virtuálisan ITT! Nevelj, versenyezz, licitálj szebbnél szebb lovakra!    *****    SELENA GOMEZ MAGYARORSZÁG -A LEGINFORMÁLTABB ÉS LEGTARTALMASABB MAGYAR HONLAP AZ ÉNEKESNÕRÕL - SELENA GOMEZ MAGYARORSZÁG    *****    Ho-ho-hó! A Mikulás útra kész! Azaz... Hol a sapkája??? Ó jaj! Most mi lesz? Gyorsan gyertek a Mesetárba!    *****    Ha te is szereted az Arrow sikersorozat elbûvölõ házaspárját látogass el az ország egyetlen Olicity rajongói oldalára!    *****    Barbie - My Little Pony - Barbie - My Little Pony - Barbie - My Little Pony - Barbie - My Little Pony    *****    VIDEOJÁTÉK HONLAP! Retro játékoktól, a legújabbakig! Friss újdonság: Call of Duty: WWII és WoW: Battle for Azeroth!    *****    Kapható a VÖRÖS HÓ címû regény. Kaland és rejtély az örök fagy birodalmában. VÖRÖS HÓ. Részletek a weboldalon!    *****    Ho-ho-hó! A Mikulás útra kész! De hova lett a sapkája??? Ó jaj! Elmarad a Mikulás-nap??? Gyorsan gyertek a Mesetárba!    *****    Legfrissebb videojátékok, fõleg Warcraft és FPS játék hírek! Blog, Airsoft, Tech! Kattints ide!    *****    Furry Fandom | Antropomorf Állatok | Furry Fandom | Antropomorf Állatok | Furry Fandom | Antropomorf Állatok    *****    Hová bújnak a virágmanók, ha elered az õszi esõ? Nem találjátok ki? Nyuszi mama majd elárulja! Gyertek a Mesetárba!    *****    Nálam nincsenek AKCIÓK, minden elemzés BECSÜLET KASSZÁS, az oktatás pedig INGYENES! Keress oldalamon!    *****    Bavaria 42 2018ban is várunk szeretettel mindenkit egy felejthetetlen tengeri vitorlás túrára! Vitorlás tudás nem szükséges!! Bavaria 42    *****    SELENA GOMEZ MAGYARORSZÁG - HA ELSÕKÉZBÕL SZERETNÉL INFORMÁLÓDNI, AKKOR ITT A HELYED - LEGFRISEBB HÍREK, KÉPEK, CIKKEK!    *****    Karácsonyra szép AJÁNDÉK egy Személyre szóló asztrológiai elemzés! Kinyomtatva és bekötve örök emlék marad!    *****    ***MUNKALEHETÕSÉG!*** Új cég, új lehetõség, ingyenes regisztráció! Ugye tudod, mit jelent elsõk között lenni...?!    *****    A legfrissebb videojátékokról olvashatsz híreket! Elemezzük a Call of Duty sorozat legújabb részét World War II    *****    A RENDKÍVÜLI horoszkóp akciók Karácsonyig tartanak,most rendelj saját illetve szeretteid részére elemzéseket. Kattints