Oliver Queen öt pokoli évet töltött távol a családjától, mely idő alatt megtanulta, mit jelent folyamatosan életveszélyben élni. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis képes volt túlélni. Egyetlen cél éltette csupán, a bosszúja, melyet apja listája alapján próbált véghezvinni. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált, miután az élete állandóan csupán egy hajszálon múlott. Sokszor neki kellett a vadásznak lennie, hogy ne rá vadásszanak mások. Hazatérése után nappal, továbbra is Oliver Queenként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem magányosan kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra sikerült szert tennie, akiket nem érdekel ki is ő valójában, végig kitartanak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. De nem csak Zöld Íjászként történt döntő változás Oliver életében, hanem Oliver Queenként is. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik a világon, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérésének köszönhetően, valami más is megváltozott. Az érzelmei. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicitybe. Egy ideig tartott attól, hogy ezt beismerje, de rá kellett döbbennie, hogy nem tagadhat tovább. Az érzelmeinek képtelen parancsolni. A lány Oliver legnagyobb örömére, viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül végleg egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy először majdnem össze is házasodtak, azonban a sors kemény játékot űzött velük és jó időre el kellett távolodniuk egymástól, mint szerelmesek, annak ellenére, hogy még mindig megőrültek egymásért. Mára már azonban sikerült bebizonyosodjon az, hogy Felicity Smoak és Oliver Queen szerelme oly hatalmas, hogy képes bármit elpusztítani, ami akadályozni próbálja azt. Most már hivatalosan is Mrs. és Mr. Queenék lettek, családot alapítottak Oliver fiát is magukhoz véve, együtt élik át az új veszélyeket, a legnagyobb örömöket. És ki tudja, talán a sors hamarosan már egy közös kisbabával is megjutalmazza majd a házaspárt egy gyönyörű kislány személyében...
Partnerek
Az Arrowverséből kinőtt kistestvér, "A Holnap Legendái" rajongói lapom. 2019 nyarától.
2015 óta Vikivel szerkesztem ezt az oldalt! Itt az összes kedvenc párosodat megtalálhatod.
Vikim lapja a Steroline csoda párosról.
A chatben lehet cserét kérni! 14/2 szabad hely. /Feltételek/ Egy főszerkesztő van, Piper. hamarosan képpel: Kathryne
A Zöld Íjász 8. évada berendelve! - Most már hivatalosan is örülhetünk!
2019.02.02. 00:36, Piper
Juhé!! Bár angol cikket éppen nem találtam róla, de a franciák és a németek már messze ujjongtak lapjaikon, hogy a Zöld Íjász vállalta, immáron a 8. évet is odaáldozza Star City megmentésére, mióta szerencsésen hazatért az öt pokoli éve után.
Rögtön egy hatalmas piros, vastagbetűs címlap fogadott egy német oldalon, ahogy rákerestem az Arrowos hírekre, miszerint az Arrow sorozatnak még messze sincs vége, hiszen a készítők és a színészek is úgy döntöttek, 2019/2020-ra is van még szerencsére helye a zöld ruhás emberke történetének a képernyőnkön, ez most már hála a fenti hatalomnak, hivatalosan is megerősített. 8. ÉVAD BERENDELVE! Bár erről már facebookos testvéroldalunkon is értesülhettetek. Mindössze én nem raktam még ki és nem tudtam, mit felejtettem el. Hát egy ilyen jó hírt közölni veletek!! Megveszek az örömtől!! Nos így a Vámpírnaplókat már utolérjük, de vajon le is körözzük és a Smallville? Meg lesz a híres 10-11 évad? Lesz vajon annyi ereje az Arrownak, hogy esetleg az Odaát hosszát is megdöntse?
A legjobb hír pedig az, hogy egyik sorozatot sem kaszálták el az Arrowverséből, legalábbis ahogy én megfigyeltem, mind a Legends, mind a Flash, a Supergirl, de még a Black Lighting is kapott folytatást!! Ez csudaklassz! Minden február eleje induljon ilyen hasonló örömhírekkel, kívánom mindenkinek! xx
Nos nemrég olvastam hogy az odaát már a 300-adik részéhez közeleg,szóval van még mit behozni,de nem lepne meg ha za Arrowverzum valmelyik ága képes lenne erre :) abiivo
Én még 82 évesen is szívesen nézném a karosszékemben ücsörészve az új részeket. :))) mindegyik soriból!!