Youtube| Facebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek
Oliver Queen öt pokoli évet töltött távol a családjától, mely idő alatt megtanulta, mit jelent folyamatosan életveszélyben élni. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis képes volt túlélni. Egyetlen cél éltette csupán, a bosszúja, melyet apja listája alapján próbált véghezvinni. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált, miután az élete állandóan csupán egy hajszálon múlott. Sokszor neki kellett a vadásznak lennie, hogy ne rá vadásszanak mások. Hazatérése után nappal, továbbra is Oliver Queenként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem magányosan kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra sikerült szert tennie, akiket nem érdekel ki is ő valójában, végig kitartanak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. De nem csak Zöld Íjászként történt döntő változás Oliver életében, hanem Oliver Queenként is. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik a világon, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérésének köszönhetően, valami más is megváltozott. Az érzelmei. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicitybe. Egy ideig tartott attól, hogy ezt beismerje, de rá kellett döbbennie, hogy nem tagadhat tovább. Az érzelmeinek képtelen parancsolni. A lány Oliver legnagyobb örömére, viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül végleg egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy először majdnem össze is házasodtak, azonban a sors kemény játékot űzött velük és jó időre el kellett távolodniuk egymástól, mint szerelmesek, annak ellenére, hogy még mindig megőrültek egymásért. Mára már azonban sikerült bebizonyosodjon az, hogy Felicity Smoak és Oliver Queen szerelme oly hatalmas, hogy képes bármit elpusztítani, ami akadályozni próbálja azt. Most már hivatalosan is Mrs. és Mr. Queenék lettek, családot alapítottak Oliver fiát is magukhoz véve, együtt élik át az új veszélyeket, a legnagyobb örömöket. És ki tudja, talán a sors hamarosan már egy közös kisbabával is megjutalmazza majd a házaspárt egy gyönyörű kislány személyében...
|
|
Az Arrowverséből kinőtt kistestvér, "A Holnap Legendái" rajongói lapom. 2019 nyarától.
2015 óta Vikivel szerkesztem ezt az oldalt! Itt az összes kedvenc párosodat megtalálhatod.
Vikim lapja a Steroline csoda párosról.
A chatben lehet cserét kérni! 14/2 szabad hely. /Feltételek/ Egy főszerkesztő van, Piper. hamarosan képpel: Kathryne
| |
|
2014. 10.05. |
Nyitás |
Piper, Rice, Viki, Nessie |
Szerkesztő |
Arrow - Oliver,Felicity |
Téma |
G-Portál |
Tárhely |
Dee |
Design |
Efruse |
Kódok |
Linda |
Sablon |
| |
|
|
|
Modulbővítések és új dizi - Arrowolicity.gp2019.01.16. 16:30, Piper
Sziasztok. Most már éppen itt volt az ideje az új dizicserének, ahogy azt megígértem nektek. Egy kicsit enyhébb zöldre váltottunk és élénk, mozgalmas, romantikus fejlécre. Olicitys jeleneteket láthattok a 6. évadból és a 7. évadból, illetve két fanfesten készült Stemilys képet tettem ki, amelyeken egy rövid időre, szintén Felicityre és Oliverre váltott Emily és Stephen a rajongói fotók kedvéért. Most valami élénk képet szerettem volna készíteni nektek és mindenképp éles és jó minőségű képekből, mert sajnos a sorozatból kivágva, sosem sikerülnek olyan nagyszerű képek. Azokat azért is raktam gömbökbe. Egyedül csak a sajtó képei és a rajongói képek azok, amikből minőségibb dizájn készülhet. Illetve még legfelülre kiraktam azt az idézetet, ami szerintem mindörökké a kedvencem marad Olicity téren. Ezt Oliver a legutóbbi rész során mondta Felicitynek, azóta is sírok, ahányszor visszanézem a jelenetet. Hát ez valami gyönyörű! Főleg, ahogy azt Stephen előadja! <3 Remélem nem találjátok túl giccsesnek és azért elnyeri a tetszéseteket, volt is vele munkám bőven. Ami pedig a modulfrisseket illeti, már tegnap elkezdtem a modult, csak nem írtam ki a frissítést, most viszont be is fejeztem a kibővítését Felicity beceneveinek.
Mai frissek:
-
bővült és átalakult a "Felicity becenevei és fedőnevei" modul KATT!
-
bővítettem és átírtam "Felicity munkahelyei" modult, így már ez is friss KATT!
-
Új dizájn!
| |
|
|