~ Egy technikaguru csajszi és egy igazi hős elbűvölő és kalandos románca ~

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli év után végre hazatérhetett szerettei közé. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis túlélővé vált. Egyetlen cél éltette, a bosszú. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált. Nappal, továbbra is Oliver Queen-ként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, aki képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem egyedül kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra tett szert, akiket nem érdekelt ki is ő valójában, végig kitartottak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérés valami mást is megváltoztatott benne. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicity-be. A lány viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy majdnem összeházasodtak. Jelenleg a sors igen kemény játékot űz velük, de a nagy kérdésre, hogy valaha lehet-e még boldog szerelmes pár Felicity Smoak és Oliver Queen,  egy ekkora szerelmet tekintve, mint ami az övék, mind tökéletesen tudjuk a választ..

 

Next episode

Amerika:

7. évad 5. rész - "The Demon" 

Felicityt teljesen lesokkolja, mikor egy meglepő forrásból megtudja, hogy mi történt a férjével és mit is takar a "Második Szint" kifejezés. Ezután megpróbál mindent elkövetni a célból, hogy valahogyan megmentse a férjét. Ehhez pedig nem fél semmilyen eszközt bevetni és a barátaihoz fordulni. Mindeközben Oliver élete pengeélen táncol a veszélyes szint börtönfalai között... The CW: 2018. november 12. hétfő (november 13. kedd MO.)

Magyarország:

6. évad - 2018. ősz??

Jelenleg több televíziós csatorna is ismétli a sorozat eddig adásba kerülő magyar szinkronos epizódjait, köztük a Viasat 6 (első két évad ismétlése), RTL 2, Cooltv és Sorozat+ (össze-vissza)


Kiemelt cserék:

    
    
     
    

Hamarosan képpel: Kriszti Viki Viki Ladywind Amy Katie Florerr Ali Dee Dee

 
Chat

 

CSS Codes

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Frissek

Caity számára valamelyest feszengő érzés az ágyjelenet - Az Arrowverse kulisszák mögötti problémái

2018.07.02. 22:57, Piper

Sziasztok. Ma Arrow-Lot rajongónak hoztam egy igazán érdekes és kissé talán pikánsabb cikket, ami még remélhetőleg belefér a G-portál jogi szabályaiba. Ugyanis ki gondolná, hogy pont a talpraesett és igazán kemény Sara karakterét mesterien megformáló Caity Lotz az, aki számára az ágyjelenetek forgatása már igencsak kellemetlen érzést jelent. De hát persze ezzel valóban a legprofibb színészek és színésznők is így vannak.

Caity arról mesél nekünk, valahányszor megkapja a forgatókönyvet és észreveszi, hogy ágyjelenetet kell forgatnia, bizony nem éppen nyugodt az az érzés, ami eltölti őt ekkor. Példaként legelőször az Arrow pilot epizódját emlegeti. Ugyanis itt még mindannyian emlékszünk (ez először nekem is furcsa volt, de végül is jól emlékeztem), hogy ekkoriban még más színésznő alakította Sara Lance szerepét, Caity majd csak később csöppent a sorozatba, majd amikor belevágott a forgatásba nagyon nyugtalan érzés kerítette hatalmába, hogy gyakorlatilag csak egy szál fehérneműben kell a "hajón" forgatnia és ráadásul ugyanazt a fehérneműt köteles viselni, amit az előző kolléganője is. Ráadásul, ha jól veszem ki az alakjával, kebleivel is akadtak gondok a viselet terén. Majd megemlíti Sara és Alex kis kalandját is, hogy mennyire kellemetlen volt ennyire bensőséges helyzetet kialakítani a karakterek között, miközben vették őket a kamerák. Majd beszél arról is, hogy micsoda lenyűgöző dolog, hogy valóban egy biszexuális karakter az aki erős is és egyben a csapat vezetője is... xx

Egyébként a videó ami a mellékelt linken található, valójában egy interjú Caity-vel, Candice-szel és Dani-val egy újabb fest alkalmából.

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 

Furry Fandom - Antropomorf Állatok - Furry Fandom - Antropomorf Állatok - Furry Fandom - Antropomorf Állatok    *****    Egy Blog az Én világom. :) Gyere és nézz be ha érdekel, az Online Játékok leírása, csináld magad dolgok, stb...    *****    Ön internet szolgáltató? Nem talál céget aki javítaná az elromlott hálózati, mikrohullámó eszközeit? Katt ide!    *****    Se kép, se hang? Hozza el, megjavítjuk! LCD TV, Inverteres hegesztõ, Mosó- Mosogatógép, és sok más. Garanciával!    *****    Elromlott? Mi megjavítjuk! Ipari és háztartási elektronika javítás! Garanciával. Elektronika-szerviz.gportal.hu    *****    Rendeld meg:Születési,elõrejelzési,párkapcsolati,fogamzási,hold horoszkóp,biotérkép.Ingyen konzultáció mindenrõl!Várlak!    *****    Keresek jó humorú szerkesztõ társat készülõ ZENÉS KABARÉ MÛSOROMHOZ    *****    Rendelj születési horoszkópot és ajándék 3 éves elõrejelzés,valamint ingyenes konzultáció az ajándékod. Várlak kattints!    *****    Iván és Sára kattttttt!!!!!!!!!!    *****    Erotika az állatövi jegyekben    *****    A szerelem karmája a horoszkópban    *****    Születési horoszkóp,ajándék 3 évi elõrejelzéssel,ingyenes konzultációs lehetõség, telefonon,messengeren,skypeon! Várlak!    *****    Kihagyhatatlan asztrológiai megrendelések, olvasmányok, szoftverek, ezoterikus témák sokasága vár az oldalamon. Várlak!!    *****    Vanessa Hudgens - Magyarország egyetlen mûködõ az egykori Szerelmes hang jegyek sztárjával foglalkozó oldala!    *****    A végtelen szeretet az egyetlen igazság, minden más illúzió.    *****    Ha sok mindent tudni szeretnél és válaszokra vársz látogass el oldalamra!    *****    SZEREPJÁTÉK - Csatlakozz közénk és légy részese egy kalandnak - FRPG - Még nem késõ csatlakozni - SZEREPJÁTÉK    *****    VANESSA HUDGENS - A LEGNAPRAKÉSZEBB MAGYAR RAJONGÓI OLDALAD A TEHETSÉGES ÉNEKES-SZÍNÉSZNÕRÕL - VANESSA HUDGENS    *****    Ipari elektronkia szerviz, villamos kéziszerszám javitás, érintésvédelmi felülvizsgálat. elektronika-szerviz.gportal.hu    *****    Minden lány egy kicsikét királylány, minden Fiú kicsit hõs lovag. - FRPG