Oliver Queen öt pokoli évet töltött távol a családjától, mely idő alatt megtanulta, mit jelent folyamatosan életveszélyben élni. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis képes volt túlélni. Egyetlen cél éltette csupán, a bosszúja, melyet apja listája alapján próbált véghezvinni. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált, miután az élete állandóan csupán egy hajszálon múlott. Sokszor neki kellett a vadásznak lennie, hogy ne rá vadásszanak mások. Hazatérése után nappal, továbbra is Oliver Queenként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem magányosan kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra sikerült szert tennie, akiket nem érdekel ki is ő valójában, végig kitartanak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. De nem csak Zöld Íjászként történt döntő változás Oliver életében, hanem Oliver Queenként is. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik a világon, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérésének köszönhetően, valami más is megváltozott. Az érzelmei. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicitybe. Egy ideig tartott attól, hogy ezt beismerje, de rá kellett döbbennie, hogy nem tagadhat tovább. Az érzelmeinek képtelen parancsolni. A lány Oliver legnagyobb örömére, viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül végleg egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy először majdnem össze is házasodtak, azonban a sors kemény játékot űzött velük és jó időre el kellett távolodniuk egymástól, mint szerelmesek, annak ellenére, hogy még mindig megőrültek egymásért. Mára már azonban sikerült bebizonyosodjon az, hogy Felicity Smoak és Oliver Queen szerelme oly hatalmas, hogy képes bármit elpusztítani, ami akadályozni próbálja azt. Most már hivatalosan is Mrs. és Mr. Queenék lettek, családot alapítottak Oliver fiát is magukhoz véve, együtt élik át az új veszélyeket, a legnagyobb örömöket. És ki tudja, talán a sors hamarosan már egy közös kisbabával is megjutalmazza majd a házaspárt egy gyönyörű kislány személyében...
Partnerek
Az Arrowverséből kinőtt kistestvér, "A Holnap Legendái" rajongói lapom. 2019 nyarától.
2015 óta Vikivel szerkesztem ezt az oldalt! Itt az összes kedvenc párosodat megtalálhatod.
Vikim lapja a Steroline csoda párosról.
A chatben lehet cserét kérni! 14/2 szabad hely. /Feltételek/ Egy főszerkesztő van, Piper. hamarosan képpel: Kathryne
Bosszantó és érdekes spoilerek - Vészesen közeleg az 5. évad!
2016.09.20. 21:17, Piper
Csodaszép estét mindenkinek. Már bizonyára terjeng a hír, hogy úgy néz ki nemcsak Felicity új barátjával akarnak minket megrúgni, de még jól el is taposnak azzal a készítők, hogy Oliver mellé is terveznek egy új barátnőt. Én bízom benne, hogy mindez csak kacsa és arra jó, hogy jól ráförmedjünk a készítőkre, pusztán szórakozás, márcsak Marc legutóbbi twitterkomijából is ezt gondolják sokan. A lényeg ami lényeg, mellékeltem nektek egy új előzetest, amiben a negyedik évad vége és az ötödik évad eleje van összemixelve, elég jól néz ki. Rövid-rövid Olicity jelenetek is láthatók, régiek és újak is és Wendy is említést tesz arról, hogy majd látni fogjuk hányadán is állnak ők pontosan.
Mindezek mellett pedig egy csodálatos hónap közeledik, hiszen végre betöltjük a 2. évet és elkezdődik az Arrow is, ha igaz - eddig még bele sem gondoltam - a honlap egyszerre ünnepli a születésnapját az amerikai kezdéssel!! Akkor el is mondtam a két legfontosabbat, sőt még számomra személyesen is fontos hónap lesz ez.
Aztán van itt még egy cikk amit elhoztam nektek. Felicity-nek lesz egy jó ötlete, ami majd hozzásegíti Oliver-t ahhoz, hogy remekül tudjon boldogulni a sötét utcákon. De vajon Oliver beleegyezik-e egy ilyen hatalmas csapat létrehozásába? xX
Az egyik legjobb hír pedig... Végre megvan a dátuma a megacrossnak! 2016. November 29-December 2-ig élvezhetjük a "Négyes-Arrowot"! Na erre kíváncsi leszek, hogyan oldják majd meg... Ugyanis végre elkezdődtek a 100. rész forgatásai!! xX