Youtube| Facebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek
Oliver Queen öt pokoli évet töltött távol a családjától, mely idő alatt megtanulta, mit jelent folyamatosan életveszélyben élni. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis képes volt túlélni. Egyetlen cél éltette csupán, a bosszúja, melyet apja listája alapján próbált véghezvinni. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált, miután az élete állandóan csupán egy hajszálon múlott. Sokszor neki kellett a vadásznak lennie, hogy ne rá vadásszanak mások. Hazatérése után nappal, továbbra is Oliver Queenként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem magányosan kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra sikerült szert tennie, akiket nem érdekel ki is ő valójában, végig kitartanak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. De nem csak Zöld Íjászként történt döntő változás Oliver életében, hanem Oliver Queenként is. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik a világon, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérésének köszönhetően, valami más is megváltozott. Az érzelmei. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicitybe. Egy ideig tartott attól, hogy ezt beismerje, de rá kellett döbbennie, hogy nem tagadhat tovább. Az érzelmeinek képtelen parancsolni. A lány Oliver legnagyobb örömére, viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül végleg egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy először majdnem össze is házasodtak, azonban a sors kemény játékot űzött velük és jó időre el kellett távolodniuk egymástól, mint szerelmesek, annak ellenére, hogy még mindig megőrültek egymásért. Mára már azonban sikerült bebizonyosodjon az, hogy Felicity Smoak és Oliver Queen szerelme oly hatalmas, hogy képes bármit elpusztítani, ami akadályozni próbálja azt. Most már hivatalosan is Mrs. és Mr. Queenék lettek, családot alapítottak Oliver fiát is magukhoz véve, együtt élik át az új veszélyeket, a legnagyobb örömöket. És ki tudja, talán a sors hamarosan már egy közös kisbabával is megjutalmazza majd a házaspárt egy gyönyörű kislány személyében...
|
|
Az Arrowverséből kinőtt kistestvér, "A Holnap Legendái" rajongói lapom. 2019 nyarától.
2015 óta Vikivel szerkesztem ezt az oldalt! Itt az összes kedvenc párosodat megtalálhatod.
Vikim lapja a Steroline csoda párosról.
A chatben lehet cserét kérni! 14/2 szabad hely. /Feltételek/ Egy főszerkesztő van, Piper. hamarosan képpel: Kathryne
| |
|
2014. 10.05. |
Nyitás |
Piper, Rice, Viki, Nessie |
Szerkesztő |
Arrow - Oliver,Felicity |
Téma |
G-Portál |
Tárhely |
Dee |
Design |
Efruse |
Kódok |
Linda |
Sablon |
| |
|
|
|
Modulozgatás2016.01.20. 13:01, Piper
Sziasztok, ismét! Ahogy tehát még korábban, valamikor decemberben ígértem nektek. Január utolsó két hetében kezdetét veszi a nagy modulhét. Ma bele is kezdtem az ígért meglepetésbe. Legelőször is a modulhetünket, Donna Smoak nyitja. Méghozzá azért, mert - bár tudom, hogy külön van olyan modul, hogy "Családja" Felicity-nek és Oliver-nek is - Donna mégiscsak egy olyan nő, aki azért eléggé sok érdekes vonással rendelkezik, sokan szeretik és azért elég sokat hozzátesz a sorozathoz és mindig úgy is mindenki kíváncsi arra, ki is ő pontosan, mikor tér vissza újra és örökre itt marad-e a lánya mellett, milyen a kapcsolata a leendő vejével, - ezt a kifejezést a modulban már a "leendő" jelző nélkül használom, szerintem lesz miért - milyen viszonyt ápol most a lányával, stb.
Egyszóval úgy gondoltam mindenki legkedveltebb mellékszereplőjét most sokkal részletesebben bemutatom nektek. Elsősorban persze azért, mert Felicity édesanyja és már nagyon sokat tudhatunk róla. A "Családja" modulban, pedig csak általánosságban említettem őt meg, de itt sokkal részletesebb.
A másik ilyen személy Oliver-nél, pedig lehet Diggle lesz, mint a jobbkeze, a legjobb barátja és testvére Oliver-nek, - hiszen oké, bár Digg főszereplő, mégis azért egy olyan karakter aki igazán megérdemel egy külön modult, a kezdetektől a drága párosunk legjelentősebb támogatója - szóval elengedhetetlen Oliver menüjébe róla is megejtenem egy pár sort. Most viszont, ide kattintva Donna modulját érhetitek el, remélem nagyon fog tetszeni a részletes elemzés arról a hölgyről, akit velem együtt szerintem még nagyon sokan tartanak az Arrow-ban a kedvenc mellékszereplőjüknek és Charlotte Ross-t a kedvenc tv-s mamijuknak és csak merem remélni, hogy az ötödik évadtól ő is főszereplő lehet majd.
| |
|
|
Mindig úgy éreztem ebből lett volna mit kihozni. Hiszen egyrészt ott van Moira Queen. Nevéhez mélton igazi királynői jelenség,higgaddt csiszolt társaságbeli dáma És vele szembenn Donna Smoak. Egy harsány két lábon járó energiabomba:D A legtöbben azt mondanák hogy ennek a találkozásnak nem lehetett volna jó vége. De szerény véleményem szerint az eltérő hátterűk és személységűk ellenére egy dolg közös bennük Imádják a családjuk,ezért egykis idő(és pár kínos jelenet) után biztos megtalálták volna a közös hangot :) főleg hogy Roy esetéből kiindulva,ha Moiranak lett volna alkalma jobban megismerni őket,biztos megkedveli és elfogadja mindkettejüket :)