Youtube| Facebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek
Oliver Queen öt pokoli évet töltött távol a családjától, mely idő alatt megtanulta, mit jelent folyamatosan életveszélyben élni. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis képes volt túlélni. Egyetlen cél éltette csupán, a bosszúja, melyet apja listája alapján próbált véghezvinni. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált, miután az élete állandóan csupán egy hajszálon múlott. Sokszor neki kellett a vadásznak lennie, hogy ne rá vadásszanak mások. Hazatérése után nappal, továbbra is Oliver Queenként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem magányosan kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra sikerült szert tennie, akiket nem érdekel ki is ő valójában, végig kitartanak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. De nem csak Zöld Íjászként történt döntő változás Oliver életében, hanem Oliver Queenként is. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik a világon, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérésének köszönhetően, valami más is megváltozott. Az érzelmei. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicitybe. Egy ideig tartott attól, hogy ezt beismerje, de rá kellett döbbennie, hogy nem tagadhat tovább. Az érzelmeinek képtelen parancsolni. A lány Oliver legnagyobb örömére, viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül végleg egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy először majdnem össze is házasodtak, azonban a sors kemény játékot űzött velük és jó időre el kellett távolodniuk egymástól, mint szerelmesek, annak ellenére, hogy még mindig megőrültek egymásért. Mára már azonban sikerült bebizonyosodjon az, hogy Felicity Smoak és Oliver Queen szerelme oly hatalmas, hogy képes bármit elpusztítani, ami akadályozni próbálja azt. Most már hivatalosan is Mrs. és Mr. Queenék lettek, családot alapítottak Oliver fiát is magukhoz véve, együtt élik át az új veszélyeket, a legnagyobb örömöket. És ki tudja, talán a sors hamarosan már egy közös kisbabával is megjutalmazza majd a házaspárt egy gyönyörű kislány személyében...
|
|
Az Arrowverséből kinőtt kistestvér, "A Holnap Legendái" rajongói lapom. 2019 nyarától.
2015 óta Vikivel szerkesztem ezt az oldalt! Itt az összes kedvenc párosodat megtalálhatod.
Vikim lapja a Steroline csoda párosról.
A chatben lehet cserét kérni! 14/2 szabad hely. /Feltételek/ Egy főszerkesztő van, Piper. hamarosan képpel: Kathryne
| |
|
2014. 10.05. |
Nyitás |
Piper, Rice, Viki, Nessie |
Szerkesztő |
Arrow - Oliver,Felicity |
Téma |
G-Portál |
Tárhely |
Dee |
Design |
Efruse |
Kódok |
Linda |
Sablon |
| |
|
|
|
4 karakter akik valószínűleg esélyesek lehetnek a halálra! - Teóriák!2016.01.06. 16:59, Piper
No, szerbusztok! Elhoztam nektek a cikk folytatását, ahogy ígértem. Nézzük is, vajon a szerkesztő szerint, kik lehetnek igazán esélyesek az évadfináléban szereplő sírbeli helyre.
Alex Davis... Bár Alex csupán egy aprócska karakter, hiszen túl sok köze sem Damian-hoz, sem az Arrow-csapathoz nincsen, mégis Oliver kedveli őt, hiszen kitűnő politikai tanácsadója, ráadásul a húga talán leendő szerelme is.
Miért biztos, hogy ő halhat meg... Valószínűleg eléggé durva lenne megölni egy ártatlan civil lelket, aki a jókat támogatja, Oliver legfőbb tanácsadója is és simán elképzelhető, hogy Oliver bosszút esküszik az ártatlan férfi halálára. Persze nem tudni mennyi értelme lenne az előretekintett reakcióknak, de mégis simán benne lehet a pakliban az ő halála...
William Clayton... William, Oliver eltitkolt 9 éves kisfia, aki egy kalandjából született Oliver-nek, amikor a férfi még Laurel-lel járt. A fiú Samantha Clayton fia és Central City-ben lakik, ahol Barry is.
Miért biztos, hogy ő halhat meg... Talán azért, mert Oliver még csupán alig ismeri őt és, bár a fia, így "nem hátráltatná a hőssé fejlődésben" őt, ráadásul érthető lenne miért esküszik ilyen durván bosszút Oliver és, hogy Barry próbál együttérző lenni. Mivel az Arrow sokszor elég sötét lenne, még ha morbid is, nagyon durva befejezés lenne...
Laurel... Az Arrow-csapat tagja, aki civilben ügyvédnő és korábban ő volt Oliver barátnője, most pedig egyik legjobb barátja. Jó példák a női-férfi barátságra! A Kanári Sikolynak köszönhetően, igencsak kemény ellenfele a rosszaknak és kitűnő harcos is, ráadásul az apját is ő próbálja meg a helyes úton tartani.
Miért biztos, hogy ő halhat meg... talán a képregényekben valóban örök hős és az Íjász igazi szerelme, de mivel a sorozat nem igazán követi a képregény-szálat, ezért könnyen ott van az esély arra, hogy meghalhat. Hiszen Barry is kedvelte őt és Oliver-ben igencsak nagy űrt hagyna benne a lány halála, mivel - bár mostmár csak barátként szereti - barátként sokat jelent számára Laurel és könnyen elképzelhető, hogy újra gyilkolna a lány halála miatt. Érthető lenne Barry együttérző reakciója is...
Quentin... a Lance lányok édesapukája. Star City rendőrkapitánya és Oliver egyik olykor jóbarátja és külső segítője a csapatnak. Jelenleg kettős játékot játszik, hogy Damien-t sikerüljön tőrbe csalniuk és Donna felé gyengéd érzelmeket táplálnak egymás iránt.
Miért biztos, hogy ő halhat meg... az ő túlélési esélyei a legalacsonyabbak. Ugyanis amilyen veszélyes játékot űz a negyedik évadban, könnyen egy koporsóban végezheti! A H.I.V.E. pedig biztosan addig fogja őt üldözni, amíg meg nem ölik. Barry is ismerte, érthető lenne a reakciója és Oliver számára is fontos ember volt, amolyan apához közeli személyként szerette és simán el tudnám képzelni én is, ahogy a cikk írója, hogy meghalhat és a halála Oliver-ből ilyen reakciót váltana ki. Bár ha már itt tartunk, mivel Lance rendőr, szerintem neki is olyan temetése lenne, ami igazán előkelő... X
| |
|
|
Hát eljutottam arra a pontra,hogy most már fogalmama sincs mi várható,pedig ez nagy szó :D