~ Egy technikaguru csajszi és egy igazi hős elbűvölő és kalandos románca ~

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli év után végre hazatérhetett szerettei közé. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis túlélővé vált. Egyetlen cél éltette, a bosszú. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált. Nappal, továbbra is Oliver Queen-ként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, aki képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem egyedül kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra tett szert, akiket nem érdekelt ki is ő valójában, végig kitartottak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérés valami mást is megváltoztatott benne. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicity-be. A lány viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy majdnem összeházasodtak. Jelenleg a sors igen kemény játékot űz velük, de a nagy kérdésre, hogy valaha lehet-e még boldog szerelmes pár Felicity Smoak és Oliver Queen,  egy ekkora szerelmet tekintve, mint ami az övék, mind tökéletesen tudjuk a választ..

 

Next episode

Amerika:

7. évad 8. rész - "Unmasked" 

Oliver számára semmi sem lehetne nagyobb ajándék, mint újra élvezni a szabadságot Szerelme oldalán. Eközben a csapat egy hivatalos eseményre is meghívást kap. Közben Felicity komoly lépésekre szánja el magát a családja érdekében. A Diggle házaspár pedig forró nyomon van a festménnyel kapcsolatban, amelyet Curtis talált... The CW: 2018. december 3. hétfő (december 4. kedd MO.)

Magyarország:

6. évad - 2018. ősz??

Jelenleg több televíziós csatorna is ismétli a sorozat eddig adásba kerülő magyar szinkronos epizódjait, köztük a Viasat 6 (első két évad ismétlése), RTL 2, Cooltv és Sorozat+ (össze-vissza)


Kiemelt cserék:

    
    
     
    

Hamarosan képpel: Kriszti Viki Viki Ladywind Amy Katie Florerr Ali Dee Dee

 
Chat

 

CSS Codes

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Frissek

Olicity-s jelenségek

2014.12.22. 17:24, Piper ^^

Halihó! Ma is hoztam nektek egy szép modult, amiben Oliver legutolsó szerelmes vallomásáról olvashattok, amit Felicity-nek tett. Ugyebár mielőtt elhagyta Starling City-t, Felicity volt az utolsó akitől elbúcsúzott, egy hatalmas csókot nyomott a lány homlokára és a "Szeretlek!" volt az utolsó szava. <3 ^^ Erről olvashattok picit részletesebben a közös modul "Olicity-s jelenségek" modulpontjában, "Szerelmes búcsú" címen.

Adiós!

Piper

Bűvös számok...

2014.12.21. 17:51, Piper <3

Ma hoztam nektek egy új modult "911" néven, ami Oliver és Felicity segélyhívószáma egymás között. :)) Közös modul!

20:01 "Felicity bevetése" néven egy újabb közös modulról olvashattok. :))

Puszi mindenkinek!

Piper

Olicity friss

2014.12.20. 16:16, Piper <3

Hahó! Már éjszaka egyszer jártam az oldalon, amikor még nem voltam álmos, így akkor és most is hoztam némi frisst. :)

Most bővítettem nektek az "Olicity" modulban, a kronológia fejezetet, amit történelmi modulként találhattok meg. :)

Több külföldi oldalon is már jelezték, hogy Manu (Slade) már a közösségi oldalán is jelezte a visszatérését és Colin-t (Tommy) is egész biztosan, hamarosan viszont láthatjuk majd. :))

Sara, Tommy & a Vertigo visszatérése, Laurel átváltozása, Ollie eltűnése...

2014.12.20. 00:13, Piper ^^

Néhány órája kaptunk újabb rövidke spoilereket. Mint már korábban is említettem, Sara-t és Tommy-t is (akit lehet más formában is majd) láthatjuk majd egy-egy visszatekintésben, de most hivatalosan is megerősítették, hogy ismét visszatér a rettegett Vertigo drog is. Továbbá Laurel átváltozását is végig nyomon követhetjük majd és - bár Ollie jövője egy ideig kérdéses marad - nem kell attól félnünk, hogy elveszthetjük a főszereplőnket és Thea-val is találkozhatunk még bőven. :)) Az viszont biztos, hogy rövid időre a kis csapatnak egyedül kell majd boldogulnia.

Forrás: #1

Olicity Endgame & fontos spoiler morzsák!!

2014.12.19. 13:54, Piper ^^

 

Nos, sziasztok! :) Remélem mindenkinek jó napja van. Számomra ez egy különleges nap, hiszen egyetlen anyukám születésnapja! <3 Nagyon szeretem a szüleimet, így a születésnapjuk nagyon különleges nap a számomra! Isten éltessen, anya! <3

Na most hoztam nektek kis morzsákat azzal kapcsolatban, hogy mit várhatunk 2015-től Arrow tekintetben, elsősorban Olicity téren?!

Jó hír, hogy egyre több oldalon egyre biztosabbnak tekintik az Olicity Endgame-t, legalábbis azt sokan sejtik, ha Ollie hazajön, összejönnek. <3

Az alábbi francia cikkforássban azt is megemlítik, hogy Stephen is az "Olicity team-et" támogatja. :))) Stephen szerint is, egyedül Felicity volt képes Oliver-t megnevettetni, más lány sosem tudott ennyi mosolyt csalni a hősünk arcára. :) A cikk kielemzi azt is, hogy eddig mi történt az Olicity-vel kapcsolatban a 3. évadban és nagyon úgy fest, a jövőben örülhetünk majd...

Emelett az egyik Olicity-s rajongói tumblr-n feltűnt nekem, (és az előbb már a facebook-on is találkoztam velük) két új poszter. Úgy néz ki, a CW újabb izgalmakat ajándékozott nekünk ezzel a két poszterrel, még jobban rághatom majd a körmöm a folytatás miatt. :)) A képen Felicity-t láthatjuk, ahogy könnyek szöknek a szemébe és a szemében az online világ látszik. A másik poszteren Ollie, különleges zöld fényben úszik és szerintem Roy kezét láthatjuk az Íjász kirakatának támasztva. (gondolom ez utalás arra, hogy egyelőre Roy veszi át a csapat irányítását) Belinkelem nektek, előttük már 2 megjelent Ollie-ről, ahol Ollie kinyúl egy zöld forrásból és kimászik belőle. Hűha van egy olyan érzésem, most egy kis fantasy is lesz a történetben... :)) (amúgy is a kedvenc filmműfajom) (Azonban néhány poszterről nehéz eldönteni, hogy most valóban CW-s, vagy egy fanmunka...)

Ezek mellett némi infót kaptunk arról is, hogy Sarah visszatér, mint Kanári, Laurel most fog átváltozni, Roy és Malcom között lesz a 3x11. részben egy meghatározó pillanat (szerintem összecsapnak), Óriási lesz a káosz Starling City-ben, az Íjász nélkül, Thea és Felicity pedig meghatározó szerepet kapnak, mint Oliver két legfontosabb szerette! Előre tekinthetőleg ezek várhatóak majd 2015 elején!!

Elsődleges források: #1 #2 #3

 

Hírek,információk,érdekességek a Super Mario világából.Ismertetõk,leírások,játéktesztek. Folyamatosan megújuló tartalom.    *****    STAR STABLE ONLINE BLOG - Kattints ha te is játszol a játékkal, vagy csak érdekel :) Puszi Daisy    *****    ANEZKABLOG megnyitotta kapuit, ahol a valódi, õszinte életét, véleményét olvashatjátok el!    *****    Duguláselhárítás Debrecen    *****    Visszaszámlálás indul! A popzene 2018-as évét foglaljuk össze. Dalok, albumok, videoklipek.    *****    STAR STABLE ONLINE - R A J O N G Ó I O L D A L - Daisy Doveer - STAR STABLE ONLINE    *****    Aranysárkányok korának 617-edik esztendejében...    *****    If this is the end in fire we should burn together    *****    Keresett karakterek // Szerepjáték // Csatlakozz // Varázslat és Sárkányvér // Aneliath    *****    snowflakes in the wrong place    *****    &#9819; ANELIATH &#9737; varázslat és sárkányvér    *****    every monster was a (wo)man first    *****    Fedett lovardák,kör karámok, angol lovas bokszok, gép-takarmány tárolók gyártás,szerelését, építését vállaljuk!    *****    Meditációk az okkult életrõl    *****    SZÉP AJÁNDÉK EGY SZEMÉLYES HOROSZKÓP.SZEREZZ ÖRÖMET SZERETTEIDNEK KARÁCSONYRA,EGY SZEMÉLYISÉG ÉS SORS ANALÍZISSEL!VÁRLAK    *****    MINDIG SZÉP AJÁNDÉK EGY SZEMÉLYES HOROSZKÓP. Szerezz örömet SZERETTEIDNEK Karácsonyra egy tartalmas elemzéssel!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie. Tegyél egy próbát, én segítek az értelmezésben. Várlak!    *****    Rendelj szeretteidnek, asztrológiai elemzéseket, a 20-25 oldalas születési horoszkóp elõrejelzéssel,nagyon szép ajándék!    *****    Hamarosan, karácsony:rendelj, születési, elõrejelzési, párkapcsolati, fogamzási,hold horoszkópot, biotérképet ajándékba!    *****    szekelyhirdeto