Oliver Queen öt pokoli évet töltött távol a családjától, mely idő alatt megtanulta, mit jelent folyamatosan életveszélyben élni. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis képes volt túlélni. Egyetlen cél éltette csupán, a bosszúja, melyet apja listája alapján próbált véghezvinni. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált, miután az élete állandóan csupán egy hajszálon múlott. Sokszor neki kellett a vadásznak lennie, hogy ne rá vadásszanak mások. Hazatérése után nappal, továbbra is Oliver Queenként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem magányosan kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra sikerült szert tennie, akiket nem érdekel ki is ő valójában, végig kitartanak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. De nem csak Zöld Íjászként történt döntő változás Oliver életében, hanem Oliver Queenként is. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik a világon, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérésének köszönhetően, valami más is megváltozott. Az érzelmei. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicitybe. Egy ideig tartott attól, hogy ezt beismerje, de rá kellett döbbennie, hogy nem tagadhat tovább. Az érzelmeinek képtelen parancsolni. A lány Oliver legnagyobb örömére, viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül végleg egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy először majdnem össze is házasodtak, azonban a sors kemény játékot űzött velük és jó időre el kellett távolodniuk egymástól, mint szerelmesek, annak ellenére, hogy még mindig megőrültek egymásért. Mára már azonban sikerült bebizonyosodjon az, hogy Felicity Smoak és Oliver Queen szerelme oly hatalmas, hogy képes bármit elpusztítani, ami akadályozni próbálja azt. Most már hivatalosan is Mrs. és Mr. Queenék lettek, családot alapítottak Oliver fiát is magukhoz véve, együtt élik át az új veszélyeket, a legnagyobb örömöket. És ki tudja, talán a sors hamarosan már egy közös kisbabával is megjutalmazza majd a házaspárt egy gyönyörű kislány személyében...
Partnerek
Az Arrowverséből kinőtt kistestvér, "A Holnap Legendái" rajongói lapom. 2019 nyarától.
2015 óta Vikivel szerkesztem ezt az oldalt! Itt az összes kedvenc párosodat megtalálhatod.
Vikim lapja a Steroline csoda párosról.
A chatben lehet cserét kérni! 14/2 szabad hely. /Feltételek/ Egy főszerkesztő van, Piper. hamarosan képpel: Kathryne
"Elraboltam William-at!" "Ki az a William?" "Ő a fiam!" Ajjaj. Sziasztok! Amit az imént idéztem a következő Arrow rész előzeteséből kaptuk. Azt hiszem most nagyon fáj majd, ami következni fog. Reméljük így is azért jól jövünk ki a dolgokból és évad végére kedveseink újra együtt lesznek majd. Nagyon ígéretesnek néz ki az új előzetes és woooah már alig várom Vixen alakítását élőben! A legújabb rész szokásos szerkesztői kritikája a holnapi nap folyamán fog megérkezni!
Sziasztok! Tegnap sajna csak annyira jutott időm, - suli és a fogszabályzó orvos elvette a maradék időmet - hogy belinkeljem az új promókat az eheti részhez és valószínűleg ma is csak erre a sneak peek-re jut időm, sajnálom hétvégén, vagy holnaptól meglátjuk, már jönnek a nagyobb frissek újra. Ígérem. Pokoli hetem van sajnos az egyetemen. Most ahogy láthatjátok, Oliver találkozik Mrs. Dahrk-kal, aki a vetélytársa lesz a választáson (mindannyiunk érdekében reméljük nem a hölgy nyer, mert elég sötét korszak köszöntene Star City-re, apropó ez lenne ha nem Oliver nyerné a választásokat a LOT jövőben??!) és van egy nagyon cuki Olicity-s pillanat is, ahogy készülnek a kampányra Thea, Digg és a párosunk. Nézzétek csak!
Sziasztok! Sajnos ma igencsak röpke időm jutott nektek frisselni. Sajnos holnap két zh-m is lesz és egy halom éjszakába nyúló házim! Ma némi Olicity-s Valentin-napos cukisággal készültem. Több cikkben is mindig ők vannak a vezető párosok között, most sem történt ez másként!
Egyik ilyen cikk éppen arról mesél, hogy az a kémia ami Emily és Stephen között van, mindenképpen meg kellett történnie, hogy a sorozatbeli karaktereik összejöttek, még ha már kezdtük is feladni a reményt, bizony a 3. évad végén együtt kocsikáztak el. Azon top 14 páros közé jutottak ezen oldalon is drágáink, akik képesek voltak bennünket függővé tenni!! Nos ebben sokat nem tévedtekOBSESSED, nagyon is mi mindannyian!!X
Ezt a cikket a hétvégén, vagy ahogy "szabadulok" részletesen is lefordítom, mert nagyon halálcukinak néz ki! Lényeg ami lényeg, itt volt a Valentin-nap, nézzük hát mely az az 5 gyönyörű momentum amit ez az oldal foglalt össze róluk! X A cikk írójának kedvenc pillanata, amikor Oliver meglátogatja a kórházban szerelmét, Felicity-t és kimondja azt a gyönyörű varázslatos mondatot! De mondom ahogy időm lesz ezt a cikket teljes magyar fordításban elhozom nektek. Természetesen az első együtt töltött éjszaka sem maradhat ki a felsorolásból, ennek külön örültem, hiszen nekem a mai napig az viszi a prímet a jeleneteik közül, pedig igencsak nehéz a választás!