
Youtube| Facebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek
Oliver Queen öt pokoli évet töltött távol a családjától, mely idő alatt megtanulta, mit jelent folyamatosan életveszélyben élni. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis képes volt túlélni. Egyetlen cél éltette csupán, a bosszúja, melyet apja listája alapján próbált véghezvinni. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált, miután az élete állandóan csupán egy hajszálon múlott. Sokszor neki kellett a vadásznak lennie, hogy ne rá vadásszanak mások. Hazatérése után nappal, továbbra is Oliver Queenként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem magányosan kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra sikerült szert tennie, akiket nem érdekel ki is ő valójában, végig kitartanak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. De nem csak Zöld Íjászként történt döntő változás Oliver életében, hanem Oliver Queenként is. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik a világon, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérésének köszönhetően, valami más is megváltozott. Az érzelmei. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicitybe. Egy ideig tartott attól, hogy ezt beismerje, de rá kellett döbbennie, hogy nem tagadhat tovább. Az érzelmeinek képtelen parancsolni. A lány Oliver legnagyobb örömére, viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül végleg egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy először majdnem össze is házasodtak, azonban a sors kemény játékot űzött velük és jó időre el kellett távolodniuk egymástól, mint szerelmesek, annak ellenére, hogy még mindig megőrültek egymásért. Mára már azonban sikerült bebizonyosodjon az, hogy Felicity Smoak és Oliver Queen szerelme oly hatalmas, hogy képes bármit elpusztítani, ami akadályozni próbálja azt. Most már hivatalosan is Mrs. és Mr. Queenék lettek, családot alapítottak Oliver fiát is magukhoz véve, együtt élik át az új veszélyeket, a legnagyobb örömöket. És ki tudja, talán a sors hamarosan már egy közös kisbabával is megjutalmazza majd a házaspárt egy gyönyörű kislány személyében...
|
|
Az Arrowverséből kinőtt kistestvér, "A Holnap Legendái" rajongói lapom. 2019 nyarától.

2015 óta Vikivel szerkesztem ezt az oldalt! Itt az összes kedvenc párosodat megtalálhatod.

Vikim lapja a Steroline csoda párosról.

A chatben lehet cserét kérni! 14/2 szabad hely. /Feltételek/ Egy főszerkesztő van, Piper. hamarosan képpel: Kathryne
| |
|
2014. 10.05. |
Nyitás |
Piper, Rice, Viki, Nessie |
Szerkesztő |
Arrow - Oliver,Felicity |
Téma |
G-Portál |
Tárhely |
Dee |
Design |
Efruse |
Kódok |
Linda |
Sablon |
| |
|
|
|
Oliver contra Ray?2014.11.12. 17:44, Piper ^^

Ma kaptunk az E-online!-tól egy kis spoilert, amiben az Olicity kapcsolatról is esik szó. Felmerült a kérdés azzal kapcsolatban, hogy veszélyben van-e kedvenc párosunk szerelme, miután láthattuk, hogy Ray meg akarta csókolni Felicity-t.
A válasz viszonylag megnyugatóan hatott.
"Két féle Olicity-s rajongó létezik. Az egyik egyből akarja a dolgot, nősüléssel és gyerekekkel, míg a másik fél inkább a "lassú égést" szeretné. Nos ezek után nagyon úgy látszik, hogy az utóbbi fog teljesülni."
Én nekem igazából teljesen mindegy. Talán a lassú lehet, hogy tényleg jobb, hiszen így végig kiélvezhetjük, ahogy ők összejönnek. Végülis teljesen mindegy, ha az elején, ha a végén, a lényeg, hogy legyenek egy pár!!! ^^ Reméljük tényleg semmi és senkisem fogja veszélyeztetni ezt a csodálatos szerelmet!! Hozzáfűzöm persze, Ray egy kicsit feszegeti a húrt a páros között, hiszen úgy néz ki Oliver nagyon dühös lesz a csók miatt és így még jobb oka lesz, hogy gyűlölje a fickót, hiszen valószínűleg nem csak ellenségek lesznek, de ugyanabba a nőbe is szerelmesek... :))
Ti mit szeretnétek jobban a gyors Olicity-t vagy a lassú égést? Várom a válaszotokat! :) Én mindkettő!!
És még egy kis infó. Most ebben 100%-ban nem vagyok biztos és lehet korábbra szólt, de elképzelhető, hogy Tommy-t ismét látni fogjuk egy visszaemlékezés erejéig... :) Mivel az egyik részben már láthattuk őt egy visszaemlékezésben a harmadik évadban, így talán még Karácsonyi Zoltánt sem kell majd nélkülöznünk... :))
Forrás: #1
The Guilty első klip!2014.11.11. 07:53, Piper ^^
Ráadásként megkaptuk az első jelenetet az eheti részből! Na persze, a múlt hetiből direkt később érkezett meg! :P
A jelenetben Felicity és Oliver nyomoznak a tettes után és közben megjelenik a színen Ted is, aki majd gyanúba keveredik...
Egy kis Olicity-s spoiler...2014.11.11. 07:48, Piper ^^

Egy rajongó megkérdezte twitteren, az eheti részben mennyire van remény egy kis Olicity-re.
- Marc azt nyilatkozta, hogy a 3x06-ban annyira nem sok pillanat lesz köztük, viszont a jövő heti, 3x07-es részben sokkal több Olicity-s pillanatban részesülünk majd. ^^
Hát ajánlom is, hogy legyen!! Különben elvonási tüneteim lesznek! :P
Új Olicity-s modul!2014.11.10. 20:41, Piper ^^

Jó estét mindekinek! :)
Ma egy "Páfrány" nevezetű modulpontot hoztam nektek, az "Olicity"-s modulba. Ez egy igazán Olicity-s jelkép, ugyanis Felicity ajándékozta Oliver-nek, hogy feldobja egy kicsit a szürke hétköznapokat a bázison. :) Ééés még tettem fel egy plusz érdekességet Felicity-hez is! Puszi mindenkinek! ^^ Mára ennyi!
Jó böngészést!
Egy rövidke spoiler videó az előzetesekből!2014.11.09. 23:36, Piper ^^
Kaptunk egy rövidke videót is a CW-től, melyben előre tekinthetünk 2 részbe is az Arrow-ból (illetve még a korábbi Felicity-s részbe), valószínűleg itt egy kicsit majd elszabadulnak az érzelmek... :)))
| |
|
|