Youtube| Facebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek
Oliver Queen öt pokoli évet töltött távol a családjától, mely idő alatt megtanulta, mit jelent folyamatosan életveszélyben élni. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis képes volt túlélni. Egyetlen cél éltette csupán, a bosszúja, melyet apja listája alapján próbált véghezvinni. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált, miután az élete állandóan csupán egy hajszálon múlott. Sokszor neki kellett a vadásznak lennie, hogy ne rá vadásszanak mások. Hazatérése után nappal, továbbra is Oliver Queenként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem magányosan kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra sikerült szert tennie, akiket nem érdekel ki is ő valójában, végig kitartanak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. De nem csak Zöld Íjászként történt döntő változás Oliver életében, hanem Oliver Queenként is. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik a világon, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérésének köszönhetően, valami más is megváltozott. Az érzelmei. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicitybe. Egy ideig tartott attól, hogy ezt beismerje, de rá kellett döbbennie, hogy nem tagadhat tovább. Az érzelmeinek képtelen parancsolni. A lány Oliver legnagyobb örömére, viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül végleg egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy először majdnem össze is házasodtak, azonban a sors kemény játékot űzött velük és jó időre el kellett távolodniuk egymástól, mint szerelmesek, annak ellenére, hogy még mindig megőrültek egymásért. Mára már azonban sikerült bebizonyosodjon az, hogy Felicity Smoak és Oliver Queen szerelme oly hatalmas, hogy képes bármit elpusztítani, ami akadályozni próbálja azt. Most már hivatalosan is Mrs. és Mr. Queenék lettek, családot alapítottak Oliver fiát is magukhoz véve, együtt élik át az új veszélyeket, a legnagyobb örömöket. És ki tudja, talán a sors hamarosan már egy közös kisbabával is megjutalmazza majd a házaspárt egy gyönyörű kislány személyében...
|
|
Az Arrowverséből kinőtt kistestvér, "A Holnap Legendái" rajongói lapom. 2019 nyarától.
2015 óta Vikivel szerkesztem ezt az oldalt! Itt az összes kedvenc párosodat megtalálhatod.
Vikim lapja a Steroline csoda párosról.
A chatben lehet cserét kérni! 14/2 szabad hely. /Feltételek/ Egy főszerkesztő van, Piper. hamarosan képpel: Kathryne
| |
|
2014. 10.05. |
Nyitás |
Piper, Rice, Viki, Nessie |
Szerkesztő |
Arrow - Oliver,Felicity |
Téma |
G-Portál |
Tárhely |
Dee |
Design |
Efruse |
Kódok |
Linda |
Sablon |
| |
|
|
|
2019.02.12. 10:39, Piper
MOST MÁR SEMMI KÉTSÉG!! SPOILER!!! ETonline interjú Kattel!
Egész egyszerűen egy valóra vált csoda történt a legutóbbi epizódban. Még csupán jeleneteket látttam, de gondolhatjátok, hogy majdnem a teljes részt végigbámultam! Egész egyszerűen fel sem fogom, hogy valóra vált a már évek óta dédelgetett álmunk!! Komolyan csípjetek meg!! Sziasztok! Úgy ugráltam reggel az ágyamban, mint valami őrült, ki letépte láncait... :D Komolyan évek óta nem éreztem magam ennyire tininek, mint ma reggel. Percekig lesokkolva feküdtem az ágyamon és úgy vigyorogtam, mint a vadalma, mikor elolvastam a nagy betűket, amik ott virítottak az ET!Online címlapján!! Meg sem vártam az új részt ma felirattal, hanem egyből repültem hozzátok közölni a jó hírt, KAT MCNAMARA KARAKTERE AZ ARROWBAN, HIVATALOSAN IS FELICITY ÉS OLIVER KISLÁNYA!!! Üdvözlet a nagy családban, MIA SMOAK QUEEN!! <3333
Már alig várom, hátha lesz egy jelenet, ahol Donna is hazarepül, hogy meglátogassa a kislányát, az örömhír kapcsán. Jaj, remélem, hogy legalább néhány boldog percet kapunk majd, ahogy haladunk előre a jövőben. Mert azt sajnos már most tudjuk, hogy Mia gyermekkora sajnos nem éppen fényesnek mondható. De legalább tudja, kik a szülei. Már ez is valami... Számomra ez már bőven Olicity endgame, bármi is történt! <3 Ez a kislány örök kapocs marad köztük. Régen féltem attól is, hogy talán a támadás miatt, Felicitynek nem lehet gyereke, de szerencsére ez is megcáfolva! Egyébként a fejemben rögtön elindultak a találgatások, hogy hiába Oliver kislánya, az ilyen harcképességet nem lehet csak úgy örökölni, hiszen Will is Oliver fia, mégsem tud így harcolni, mint Mia. Nekem itt két dolog, illetve három jutott eszembe. Először is, elképzelhető, hogy Oliver maga dönt úgy fájó szívvel a felesége és a kislánya védelmében, hogy Felicity vigye messzire a kislányukat, ahogy jobb Williamnek is, hogy távol van tőlük jelenleg és mittoom én, egyedül Digg tud a dologról, hogy hol vannak és ő edzette Miat a fiával együtt önvédelemre, amíg felnőttek, mert mondjuk Oliver vagy Felicity megkérte őt erre. Illetve az is lehet, hogy az évad végén Felicity, Oliver - vagy a következő évadban a babával együtt - lelépnek mindenki elől, hogy biztonságban meg tudjanak húzódni valahol, amíg megszületik a kislány és Oliver fogja őt önvédelemre tanítani a jövőben. Esetleg, - és ez most jutott eszembe - valaki, pl. Emiko, vagy egy idegen fogja Miat megtanítani a harcmozdulatokra, mivel a vérében van az apja miatt a jó harci képesség. Ezért mondtam, hogy előnyös lenne meglépni ezt a szálat, mivel csillióóóóezer lehetőség rejlik a jövőben, ahogy ki lehet nyitni a szálat, a gyermekkortól kezdve, az új csapat történetén át, még sorolhatnám... Szóval majd még erről mesélek a részértékelőmben is...
Most viszont, készültem nektek egy igen friss Kat interjúval, ugyanis az ETOnline! szerencsére rögtön sikerrel járt és azonnal elérték Katet, hogy beszámoljon arról, ki is pontosan a karaktere. Egy ilyen bombarobbanás után, gondolhatjátok, hogy mindenki minél hamarabb és minél többet akar tudni arról, kicsoda is valójában Mia Smoak Queen. Istenem, de jól esik ezt leírni végre. Máris frissítem az életrajzokat is. :D És nézzük akkor, drága Katünk, hogy nyilatkozik, komolyan nála jobb választás nem is lehetett volna erre a szerepre!! Excellent, Beth meglépte, IGEN, IGEN, IGEN!!!! <3
Még mielőtt elkezdeném az interjú fordítását KATT IDE! végre megszületett Mia Smoak Queen wikis profilja is. :) És Kat egyébként a rajongók felé is köszönt Miaként és a "szüleit" is megemlítette. :D Tudtam, hogy Mia kulcskarakter kellett legyen, nem hiába vezették fel ilyen rejtélyesen a karakterét, de ez még mindig túl szép, hogy igaz legyen! :')
Most pedig már tényleg az interjú következik, de egy kicsit átvariáltam, meg rövidítettem, így csak a lényeget olvashatjátok.
A legutóbbi részben tehát robbant a bomba. Kiderült, hogy BlackStar, a ketrecharcos, kemény csajszi, valójában Mia Smoak Queen, vagyis Felicity Smoak és Oliver Queen egyetlen lánya. Azonnal igyekeztünk felvenni a kapcsolatot Kat McNamaraval, aki a következőket nyilatkozta: "Te jó ég! Végre lehullott a lepel, egyszerűen meghalok, hogy valakivel végre beszélhessek erről!"
Hamarosan többet is megtudhattok arról, hogy Mia gyerekkorával mi történt, kell-e aggódnunk kedvenc párosunk jövőjével kapcsolatban, illetve azzal kapcsolatban, hogy Mia készen áll-e a lazac létrát kipróbálni?
ET: Kezdjük is rögtön az elején, Kat. Hogyan jött ez az egész szerep az Arrowban és, hogy fogadtad azt, hogy te fogod alakítani Felicity és Oliver kislányát?
Kat: "Szóval... már tudtam, mikor elkezdtem a forgatást. De a meghallgatáson még nem igazán tudtam, hogy pontosan mi folyik körülöttem. Aztán később kaptam egy telefont Beth Schwartz-tól, aki felhívott és azt mondta, hogy 'Gratulálok, üdvözlet a csapatban. Amúgy meg képzeld, te alakítod majd Felicity és Oliver kislányát. Hatalmas gratula, jó szórakozást, hamarosan látjuk egymást.' Erre én meg, 'Hé, várj, várj, várj! Hogy, mi? Woow! Bocsánat?' Először rögtön arra gondoltam, te jó ég! ez micsoda felelősséggel fog járni, hiszen korábban már láttam azt, hogy nem csak hatalmas az Arrow fandomok tábora, de az Olicity fanok szenvedélye határtalan, ahogy képesek rajongani ezért a párosért és imádják őket! Szóval pontosan tudtam, hogy mennyit fog ez jelenteni számukra, mikor majd megtudják a hírt. Ahogy megtudtam, hogy én fogom alakítani a gyereküket, azonnal nekiálltam mind a 6 évadot lezavarni és folyamatosan belevájtam magam a képregényekbe, a wikibe és mindenhol kutattam. Beth arra kért, hogy a kettő karakter tökéletes keveréke legyek. Azaz pontosan olyan jó harcos, mint Oliver és olyan eszes lány, mint Felicity. Szóval így jött ez a munka nekem."
ET: Hogyan jelennek meg általad Miában Felicity és Oliver tulajdonságai?
Kat: "Hát mókás, de a fizikum terén, bármit is csinálnék, bármennyit edzenék, vagy bármennyi sült csirkét is ennék, nyilván sosem fogok úgy festeni, mint Stephen Amell. Ez az ember, teljesen más szinten van, hozzám képest. Azonban nagyon lenyűgöző tud lenni, ahogy létrehozunk egy új női karaktert, akibe elég szokatlan módon belecsempészünk ennyi agressziót és brutalitást, mint az általában inkább egy férfitől megszokott. Ezzel együtt pedig egy nagyon érdekes új karakter születhet a képernyőn, amire az Arrowban nincs annyi példa még. Szóval Mia számos dologban ütött az édesapjára, azonban ugyanígy megtalálhatók benne majd idővel Felicity tulajdonságai is, hiszen ott van Mia éles esze, a taktikája, a stratégiája, a tervei, ahogy a dolgokhoz áll, pont mint Felicitynél. Szerenti fogod Miát, ahogy majd telik az idő, különösen, hogy elég nagy a szája. Elég egy csípős karakter. Azt hiszem igen, Miában meg lesz Felicity humora, ami ötvöződik Oliver agresszív hozzáállásával."
ET: Esély a lazaclétrára?
Kat: "Még semmi, de el tudom képzelni, hogy hamarosan igen. Tudod, egyébként vicces, de ez volt az első kérdésem Beth felé is. Hiszen folyamatosan edzek, de mégis ez valami új kihívást jelentene."
ET: Most választ kaptunk arra, kicsoda is Mia valójában, de miért 'Smoak' és miért nem 'Queen'? Többet is megtudhatunk majd a vezetéknévvel kapcsolatban?
Kat: "Egyelőre talán elég annyit tudnunk, hogy ő Mia Smoak és nem Queen. Hiszen ebből is láthatjuk, hogy mennyire egy sötét világ az, ahová Mia beleszületett. Hiszen egy igazi célpont lenne a 'Queen' vezetéknévvel együtt. Lesz egy teljes epizód, amely a jövőben fog játszódni, itt pedig igencsak részletes információkat kaphatunk majd Mia gyermekkorával kapcsolatban. Megtudhatjuk, hogy mitől lett harcos, mi vezetett odáig, hogy ezen az úton indult el, hogyan jelennek meg benne a tulajdonságai és mi történt vele pontosan a névkérdést is beleértve."
ET: Nem tudom, hogy tudod-e, de az Olicity fanok a legjobb fannyomozók szerte a világon. Ezért nem is csoda, hogy aggódnak a kedvenc párosuk jövőjével kapcsolatban, főleg mivel a lányuk nem viseli a Queen vezetéknevet. Szerinted van okuk félni?
Kat: "Nos, ez még számomra is egy nagy kérdőjel, hiszen még csak a 7. évadot forgatjuk, szóval nem tudom pontosan, talán. De nem tudom, tényleg."
ET: Meglepődtél azon, hogy Mia és William, a két tesó, nem ismerik egymást a jövőben?
Kat: "Igen, meglepett. Beth Schwartzért egy igazi köszönet, annyira jó ember és örülök, hogy mindig felhívhatom őt, ha felmerül egy kérdésem és olyan készségesen viszonyul az egészhez. Sok minden van amit még én sem tudok, sok minden van, amit még ők is rejtve hagynak. Azonban annyi biztos, hogy hamarosan választ kapunk arra, miért nem tudott egymásról a két testvér. Ez egy újabb nagyon érdekes kérdést vet fel és bizonyára köze lesz ahhoz, hogy Star City elesett és meg fogjuk azt is látni, hogy Felicity és Oliver mi mindenre hajlandóak azért és mi mindenen kellett keresztülmenjenek azért, hogy igazán biztonságban tudhassák a gyermekeiket."
ET: Milyen volt először találkozni Emilyvel és Stephennel?
Kat: "Nos, nagyon érdekes. Emilyvel már korábbról is ismertük egymást, mert Mustafa neki is jó barátja, aki nekem egy 'Shadowhunters'-beli jóbarátom és kollégám. Már akkor imádtam őt, hiszen annyira egy hatalmas szíve volt, annyira jó ember és rendkívül humoros is. Szóval nagyon jó volt őt újra látni és valahogy ellesni tőle azt, aki ő és Felicity és ezt így belecsempészni Mia karakterébe. Emily pedig megadta azt a belső erőt, amit Miába is táplálok. Stephen pedig lényegében az első volt, akivel találkoztam. Ő akkor éppen a "Slabside rabjai" epizódot forgatta és természetesen tele volt tiszta 'sebhelyekkel és vérrel', emellett meg vagy millió dolog járt a fejében és biztosan kimerült. Aztán amikor találkoztunk, egyből leállított mindent, kiugrott a székéből, átölelt és hosszasan elbeszélgettünk. Ez amolyan igazi üdvözlőteljes érzést adott nekem. Ez az emberi viselkedés megértette velem, hogy milyen szuper emberekkel dolgozhatok együtt és miért van ilyen pozitív környezete a shownak."
ET: Jó látni ezeket az előretekintéseket. Milyen érzés volt megtudnod, hogy a részese lehetsz az Arrowverse új generációjának?
Kat: "Igazi felelősség, bárhogy is végződjön a karakter számára. Egész egyszerűen fantasztikus dolog mindennek a részesének lenni. Hihetelten érdekes, hogy a jövőnek ilyen jelentősége van a sorozatban. Ezt úgy értem, hogy Nora szerepe a Flashben, vagy éppen a mindenfelé eljutó Lengendák, vagy most éppen Batwoman karaktere, Ruby Rose-zal. Ők mind egytől-egyig elképesztő karakterek! Annyi minden megadatik, ami az Arrowversében játszódhat. Nagyon hálás vagyok azért, mert a Shadowhunters esetében is egy hasonló környezetben lehettem és hihetetlen, hogy még mindig abban is maradhatok és nagyon izgatott vagyok és nagyon hálás is a jövőbeli felelősségért."
ET: Jesszus Élet! Akarjuk, hogy Norával együtt lógjatok!
Kat: "Kivagyok! Időt beállít és itt leszünk."
ET: Tudjuk, hogy Mia nem éppen egy Igazságosztó fan, de vajon készel áll Kat arra, hogy beöltözzön?
Kat: "Abszolút, annyira izgatott vagyok! Úgy értem, oké Clary jeleneteivel kapcsolatban is mindig ezek ott voltak a kedvenceim között, de Clarynek mindig sokat kellett tanulnia, neki még nagyon új volt ez a világ, de most itt van egy Miánk. Látni fogjuk, hogy mennyire otthonosan mozog a harcban és hogy tudja kezelni ezeket a szituációkat. Igazán élvezet őt alakítani és részese lenni egy ilyen csodálatos világnak. Tudod színésznőként van egy olyan aspektusa az egésznek, hogy ha vámpírok között is, vagy Arrowbarlangban - még ha szőlő és vízesés is az egész - sétálsz, vannak pillanatok, amelyek nagyon meghatnak, érzed milyen izgalmas ez az egész és máskor meg úgy hiszed álmodsz és kéred, hogy csípjenek meg."
ET: Most, hogy már a többiek is tudják az igazat, kicsoda is Mia valójában, hogyan fognak zajlódni az események a jövőben ezt követően?
Kat: "Nos, ez lényegesen meggyorsítja és meg is változtatja majd a folyamatokat. Sokkal több információ fog kiderülni és Mia és Will számára is minden világosabbá válik majd, főként a múltjukat tekintve, mivel egyik gyerek sem tud mindent. Most majd mindenki összedugja egymással a fejét és egyesítik mindazt, amit tudnak. Illetve hasonlóképp gyorsan megoldásra bukkannak a bombatervvel kapcsolatban is."
Az interjú nem mindenhol teljesen szó szerint lett fordítva!
Forrás: ET!Online
| |
|
|
köszi, mindenképp úgy döntöttem, hogy a sorozatból vágom ki a fotót, mert ajjj olyan jó ütős volt ez a bejelentése, ezzel a Felicitys mosollyal. :))) köszi, nagyon tetszik ismét amit írtál, én is nagyon, de nagyon kíváncsi leszek és persze ilyenkor megy el 3 hétre a sorozat, megint...