Olicity

A legjobb magyar rajongói oldala
Oliver és Felicity párosának.

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli évet töltött távol a családjától, mely idő alatt megtanulta, mit jelent folyamatosan életveszélyben élni. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis képes volt túlélni. Egyetlen cél éltette csupán, a bosszúja, melyet apja listája alapján próbált véghezvinni. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált, miután az élete állandóan csupán egy hajszálon múlott. Sokszor neki kellett a vadásznak lennie, hogy ne rá vadásszanak mások. Hazatérése után nappal, továbbra is Oliver Queenként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem magányosan kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra sikerült szert tennie, akiket nem érdekel ki is ő valójában, végig kitartanak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. De nem csak Zöld Íjászként történt döntő változás Oliver életében, hanem Oliver Queenként is. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik a világon, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérésének köszönhetően, valami más is megváltozott. Az érzelmei. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicitybe. Egy ideig tartott attól, hogy ezt beismerje, de rá kellett döbbennie, hogy nem tagadhat tovább. Az érzelmeinek képtelen parancsolni. A lány Oliver legnagyobb örömére, viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül végleg egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy először majdnem össze is házasodtak, azonban a sors kemény játékot űzött velük és jó időre el kellett távolodniuk egymástól, mint szerelmesek, annak ellenére, hogy még mindig megőrültek egymásért. Mára már azonban sikerült bebizonyosodjon az, hogy Felicity Smoak és Oliver Queen szerelme oly hatalmas, hogy képes bármit elpusztítani, ami akadályozni próbálja azt. Most már hivatalosan is Mrs. és Mr. Queenék lettek, családot alapítottak Oliver fiát is magukhoz véve, együtt élik át az új veszélyeket, a legnagyobb örömöket. És ki tudja, talán a sors hamarosan már egy közös kisbabával is megjutalmazza majd a házaspárt egy gyönyörű kislány személyében...

Partnerek

Az Arrowverséből kinőtt kistestvér, "A Holnap Legendái" rajongói lapom. 2019 nyarától.

2015 óta Vikivel szerkesztem ezt az oldalt! Itt az összes kedvenc párosodat megtalálhatod. 

Vikim lapja a Steroline csoda párosról.

A chatben lehet cserét kérni! 14/2 szabad hely. /Feltételek/ Egy főszerkesztő van, Piper. hamarosan képpel: Kathryne

 
Chat

 

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Oldal Infó
2014. 10.05. Nyitás
Piper, Rice, Viki, Nessie Szerkesztő
Arrow - Oliver,Felicity Téma
G-Portál Tárhely
Dee Design
Efruse Kódok
Linda Sablon

 

 
Frissek

2019.02.10. 22:02, Piper
SPOILER!!!

Sziasztok. Szép estét mindenkinek! Ezúttal ismét egy Miás bejegyzéssel készültem nektek. Ugyanis találtam egy oldalt, ahol egy friss fanteória készült arról, - egyébként hozzáteszem, elég nyomós érveket hoznak - miért is lehet Mia tényleg Olicity gyermek. Egyébként már olyannyira foglalkoztat engem is egyre inkább ez a téma, hogy még erről is álmodtam, bár álmomban Laurel gyermeke volt, viszont nem feltétlen Olivertől (szerencsére...), azért én bízom benne, hogy ez csak egy álom marad és tényleg reménykedhetünk abban, hogy végre a párosunkra rámosolyghat valamilyen szinten a boldogság. Azért írom "valamilyen szinten" kifejezéssel, mivel tudjuk, hogy az Arrow sötét sorozat, hiába is akadnak benne örömteli percek. Ezzel kapcsolatban viszont volt már olyan elképzelésem is, hogy vagy még maga Mia sem tudja kik az igazi szülei és esetleg valami nyomot fogott azzal kapcsolatban, hogy talán Felicity és Oliver lehettek az igazi szülei, vagy tényleg esetleg ők a szülei és tudott is róla ő is, csak ugyebár Miát védelembe helyezték a szülei és lehet még Connor előtt is inkább nem meri anyának és apának nevezni a párt, hiába tud is róla a srác is. Egyébként az Olicity páros valóban nem tudna békésen aludni úgy, hogy ott van velük a kislányuk, hiszen folyamatosan célpont lenne, - pont mint Will is volt - miután mindenki tudja kicsoda is a Zöld Íjász. Én még olyasmin is gondolkodtam, hogy az sem véletlen, hogy Emily állítólag ott van a 7x16 forgatásán. Hiszen pontosan tudjuk, hogy ez a rész a jövőben fog játszódni és mivel Felicity is úgy tűnik szerepel benne (esetleg jelenlegi karakterként), simán el tudom képzelni, hogy a flash-forward flashbackjében (remélem értitek), látjuk, ahogy megszüli a kislányt, vagy éppen, az elején, vagy a végén a jelennel kezdünk és ott látjuk, ahogy Felicity babát vár, vagy legalábbis a tüneteit a terhességnek. Aztán váltunk teljesen át és akkor Mia történetét teljes keretben megismerhetjük. Persze ez csak az én teóriám egy része. Kíváncsi vagyok, ti hogy vagytok ezzel?

Ja és olvastam néhány Lauriver fan bejegyzését, hogy mennyire nagy lenne, ha Laurel és Oliver gyermeke lenne Mia. Aha, persze... Jen oldalán nagyon szép leírás van arról, hogy ez mennyire sületlenség és mennyire lehetetlen, nyugodtan elolvashatjátok. Ugyanis totálisan igaza van Jennek, hogy többen is megerősítették, ha igaz még maga Stephen is, hogy az Arrow sorozatban biztosan nem lesz románc Fekete Szirén és Zöld Íjász között, hiszen ebben a sorozatban örökre Oliver szerelme Felicity marad és szerintem tényleg nem véletlen, hogy ennyire a képünkbe nyomják folyton Oliver szerelmi vallomásait Felicity felé... Én etéren kezdek holt nyugodt lenni...

És akkor most térnék át a konkrét cikkre.

Tehát, 7 bizonyíték arra, hogy Mia valóban Olicity gyermek...

Nyilván, mi fanok mindannyian szeretnénk azt az örömteli mondatot hallani: "Terhes vagyok." Olicity babát akarunk, drága fanok. Igen. És talán Mia pontosan esélyt adhat nekünk erre az örömre. Oké, hogy Will nem ismerte fel a húgát, de hát jól tudjuk, hogy milyen jövő elé néznek a karakterek, ahol nem minden fenékig tejfel. Valaminek biztosan történnie kellett, ami miatt itt tartunk.

Ne adjuk fel a reményt! Hiszen több érv is gyanús azzal kapcsolatban, hogy valóban Olicity gyermek Mia, nézzük is őket, kedves fanok:

  • 1. A skót whisky: Talán nem véletlen egybeesés az, hogy akárcsak Olivernek, Miának is a skót whisky a kedvenc itala. És mivel jól tudjuk, hogy az Arrow imád játszani a párhuzamokkal a régi és a jelen idő között, mindez csupán a véletlen műve lenne? Nem olyan biztos!
  • 2. A tetoválás: Miának a méh tetoválása egy konkrét méh királynőt takar! (Angol megfelelője: Queen Bee!!) Vagyis a nevének is köze lehet ehhez, mint Mia/Maya.
  • 3. A harci stílus: Mennyire érdekes, hogy Mia és Oliver harci tudása, kísértetitesen hasonlítanak egymásra. Milyen érdekes, hogy William egy számítógépzseni, akárcsak Felicity és Mia egy kitűnő harcos, akárcsak Oliver!
  • 4. A dokumentumfilm: Ahogy Mia a dokumentumfilmet nézte Oliverről, - bár ez egy aprócska részlet - kulcsfontosságú lehet. Hiszen a tekintete egy olyan lányról árulkodott, aki rosszallóan tekint apjára a képernyőn keresztül.
  • 5. Az Igazságosztók iránti ellenszenv: Valószínűleg az lehet az oka, hogy Mia nem kedveli az Igazságosztókat, mert ő miattuk került távol a szüleitől.
  • 6. A következő Arrow generáció: Mindenki "magával hozott" egy gyermeket az új generációba, most már felnő Zoé, felnő Will és felnő JJ is, így egyesülne az új generáció összetétele.
  • 7. A gyönyörű családi sztori: Mennyire szuper lenne, ha Mia valóban Will féltestvére lenne, hiszen így tovább folytatódhatna a Queen család története a jövőben is. Ugye, mennyire jó lenne? Kérjük a készítőket, hogy így legyen! (Hát engem már meggyőztek ezek az érvek, és titeket? ;) )

Forrás: purefandom.com

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 

HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77    *****    Augusztus 26-án Kutyák Világnapja! Gyertek a Mesetárba, és ünnepeljétek kutyás színezõkkel! Vau-vau!