Oliver Queen öt pokoli évet töltött távol a családjától, mely idő alatt megtanulta, mit jelent folyamatosan életveszélyben élni. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis képes volt túlélni. Egyetlen cél éltette csupán, a bosszúja, melyet apja listája alapján próbált véghezvinni. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált, miután az élete állandóan csupán egy hajszálon múlott. Sokszor neki kellett a vadásznak lennie, hogy ne rá vadásszanak mások. Hazatérése után nappal, továbbra is Oliver Queenként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem magányosan kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra sikerült szert tennie, akiket nem érdekel ki is ő valójában, végig kitartanak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. De nem csak Zöld Íjászként történt döntő változás Oliver életében, hanem Oliver Queenként is. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik a világon, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérésének köszönhetően, valami más is megváltozott. Az érzelmei. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicitybe. Egy ideig tartott attól, hogy ezt beismerje, de rá kellett döbbennie, hogy nem tagadhat tovább. Az érzelmeinek képtelen parancsolni. A lány Oliver legnagyobb örömére, viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül végleg egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy először majdnem össze is házasodtak, azonban a sors kemény játékot űzött velük és jó időre el kellett távolodniuk egymástól, mint szerelmesek, annak ellenére, hogy még mindig megőrültek egymásért. Mára már azonban sikerült bebizonyosodjon az, hogy Felicity Smoak és Oliver Queen szerelme oly hatalmas, hogy képes bármit elpusztítani, ami akadályozni próbálja azt. Most már hivatalosan is Mrs. és Mr. Queenék lettek, családot alapítottak Oliver fiát is magukhoz véve, együtt élik át az új veszélyeket, a legnagyobb örömöket. És ki tudja, talán a sors hamarosan már egy közös kisbabával is megjutalmazza majd a házaspárt egy gyönyörű kislány személyében...
Partnerek
Az Arrowverséből kinőtt kistestvér, "A Holnap Legendái" rajongói lapom. 2019 nyarától.
2015 óta Vikivel szerkesztem ezt az oldalt! Itt az összes kedvenc párosodat megtalálhatod.
Vikim lapja a Steroline csoda párosról.
A chatben lehet cserét kérni! 14/2 szabad hely. /Feltételek/ Egy főszerkesztő van, Piper. hamarosan képpel: Kathryne
Végre megjelent az első hosszabb promó a jövő heti részhez. Awww. Egész egyszerűen fantasztikus lesz és ohalááá de jó, kapunk azért Olicityt is, reméljük nem is keveset, mivel az epizódismertető szerint is Oliver nem csak az íjászatra, de a házasságára is erősen koncentrálni fog. Jaj, már alig várom, remélem ti is! Megfelelő feliratot sajnos nem találtam és, mivel félek, hogy félrehallok valamit, inkább csak összefoglaltam a trailer tartalmát magyarul nektek.
Tehát, Oliver ugyebár interjút ad a sajtónak, ahová úgy tűnik Laurel is elkíséri őt és amennyiben jól értettem, arról beszél, hogy mindig a város védelmét helyezte előtérbe, ez jelentette mindig is a küldetése egyetlen célját és a múltban elkövetett hibákból is tanult. Nem biztos, hogy jól értettem, de Felicity mintha csipkelődne, hogy más férjek a feleségüknek virágokat hoznak haza, míg az övé meg valamilyen vérmintát hozott neki elemezni. :'D Oliver mindenesetre imádta megint Felicity csipkelődését. De aranyosak, egek! Oliver beszél olyan sötét emberekről, akik nem értenek egyet a módszereivel. Emikonak valami nem fog tetszeni. És Oliver ígéretet tesz, hogy végig a törvény helyes oldalán marad.