Olicity

A legjobb magyar rajongói oldala
Oliver és Felicity párosának.

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli évet töltött távol a családjától, mely idő alatt megtanulta, mit jelent folyamatosan életveszélyben élni. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis képes volt túlélni. Egyetlen cél éltette csupán, a bosszúja, melyet apja listája alapján próbált véghezvinni. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált, miután az élete állandóan csupán egy hajszálon múlott. Sokszor neki kellett a vadásznak lennie, hogy ne rá vadásszanak mások. Hazatérése után nappal, továbbra is Oliver Queenként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem magányosan kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra sikerült szert tennie, akiket nem érdekel ki is ő valójában, végig kitartanak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. De nem csak Zöld Íjászként történt döntő változás Oliver életében, hanem Oliver Queenként is. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik a világon, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérésének köszönhetően, valami más is megváltozott. Az érzelmei. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicitybe. Egy ideig tartott attól, hogy ezt beismerje, de rá kellett döbbennie, hogy nem tagadhat tovább. Az érzelmeinek képtelen parancsolni. A lány Oliver legnagyobb örömére, viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül végleg egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy először majdnem össze is házasodtak, azonban a sors kemény játékot űzött velük és jó időre el kellett távolodniuk egymástól, mint szerelmesek, annak ellenére, hogy még mindig megőrültek egymásért. Mára már azonban sikerült bebizonyosodjon az, hogy Felicity Smoak és Oliver Queen szerelme oly hatalmas, hogy képes bármit elpusztítani, ami akadályozni próbálja azt. Most már hivatalosan is Mrs. és Mr. Queenék lettek, családot alapítottak Oliver fiát is magukhoz véve, együtt élik át az új veszélyeket, a legnagyobb örömöket. És ki tudja, talán a sors hamarosan már egy közös kisbabával is megjutalmazza majd a házaspárt egy gyönyörű kislány személyében...

Partnerek

Az Arrowverséből kinőtt kistestvér, "A Holnap Legendái" rajongói lapom. 2019 nyarától.

2015 óta Vikivel szerkesztem ezt az oldalt! Itt az összes kedvenc párosodat megtalálhatod. 

Vikim lapja a Steroline csoda párosról.

A chatben lehet cserét kérni! 14/2 szabad hely. /Feltételek/ Egy főszerkesztő van, Piper. hamarosan képpel: Kathryne

 
Chat

 

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Oldal Infó
2014. 10.05. Nyitás
Piper, Rice, Viki, Nessie Szerkesztő
Arrow - Oliver,Felicity Téma
G-Portál Tárhely
Dee Design
Efruse Kódok
Linda Sablon

 

 
Frissek

2018.11.07. 20:44, Piper

Csodaszép estét mindenkinek! Meghoztam ahogy ígértem a legújabb rész kritikáját is, mindössze egy napot késtem vele, remélem ez még bocsánatos bűn. :) Érdekes egy rész volt ismét és kegyetlen is. Kíváncsi leszek mikor jönnek egyszer már újra örömtelibb pillanatok is. Eddig talán a 7. évad a legsötétebb.

Atyaég! Ez tényleg kemény szint. Szegény Oliver, szerintem ilyen rossz bánásmódot még a sorozatgyilkosok sem kapnak, hogy semmi étel és ital nélkül elzártan tartják őt, ráadásul a pszicháter még kis híján azt is hiszi, hogy Oliver őrült. Ez nagyon kemény. Szegény srác, csak a családját akarná visszakapni, de ez így valóban nem lesz túl egyszerű. Bár, ha őszinte akarok lenni, Olivernek ezen az "átmeneti" helyen azért egy picit jobb dolga van (eltekintve persze a kínzást a szomjúság és éhség tekintetében), hiszen egyedül van, veszélytelenül, egy viszonylag tűrhető "kihallgatócellában" és a pszichi is elég barátságosan bánik vele. Egyelőre ez a "Második szint" még elég "normálisnak" tűnik. Muszáj mindent idézőjelben írnom, mert a helyzet megköveteli. Egyébként érdekes párhuzam, hogy közben Felicity pont ezt teszi Díaz csatlósával is, éhen és szomjan tartja őt fogságban, ráadásul hősugárzóval.

Hűha, Felicity bekeményített rendesen. Szerintem sem lenne rá képes lelkileg, hogy agyonkínozzon valakit. Aranyos, hogy René próbálja meg őt féken tartani és elgondolkodtató, amit mondott neki. Viszont Felicity érveit is bizonyos szempontból megértem és talán hiába brutális is, jó taktika lehet, hogy megtörjön a nő, ahogy anno René vagy Oliver is.

Oh egek, szegény kis Zoé! Nagyon aggódtam érte, de jött az új hős és megmentette. Remélem ez feltűnik néhány embernek. És úgy imádom, ahogy René ilyen cuki apuka, hogy így félti a kislányát. :) Imádom a pillanataikat. Aranyos volt Diggtől és Curtistől is, hogy René mellett voltak, amíg Zoé kórházban volt és milyen cuki ajándékot hozott Curtis Zoénak, pont mint ő. :) 

Juj, most egy kicsit kegyetlenebb eljárást kellett alkalmazni Olivernél, hogy beszéljen végre, de ez talán még így is tűrhetőbb, mint ha agyonkéselnék egy férfi mosdóban. 

Woow érdekes lesz ez a Felicity-Föld 2 Laurel együttműködés. Hogy felkapta a fejét Laurel, mikor megtudta Felicity-ről, hogy Silencer-ről van szó. :D És megjegyzem, tökre tetszett Felicity ruhája meg haja, nagyon csini volt. :) Amúgy érdekes tényleg, hogy ügyvéd lett Laurelből. Mondjuk nekem furi, hogy egy fél év alatt egy komplett kőkemény jogi egyetemnyi anyagot bevágott ez a Laurel és ilyen perfekt lett a szakmájában, van aki ezt legalább 5 évig tanulja, szóval barátom, valami nagyon különleges képessége kellett legyen ennek a nőnek még pluszba, ha észre sem veszik rajta, hogy nem úgy dolgozik, mint az igazi Laurel, vagy pedig a vérében van az ügyvédnői véna. Hát nem tudom, mindenesetre érdekes. De ilyen módon bármelyikünk lehetne jogász. :D Remélem azért senki nem kéri majd a kerületi ügyésznő diplomáját (hacsak nincs még meg a másiké)... Ez csak megmosolyogtató, semmi negatívum.

Na, sejtettem, tehát igaz. René hajlik egy kis közös munkára az Íjásszal, csak hát Dinah sajnos a levesbe köpött. Dinah már egy kicsit túltolja szerintem a jó zsaru szerepét. Én a helyébe (hiába követ el "törvénytelenséget", ami valójában lenne a törvényszerű) a legjobb barátomat inkább elengedem, mint dutyiba zárjam, mégha ezzel kockáztatom a szabadságomat és a munkámat is.

Szegény Oliver meg már úgy fest, mint aki túladagolta magát egy jól sikerült házibuli után. Megható, ahogy szegény Oliver beszél magáról és főleg a fiáról. Szegény, annyira sajnálom, ahogy mégha "kedves" módon is, de kínozza a pszicháter. Ha pedig a jövőbeli dolgok valóban meg fognak történni, akkor már pedig a múlt meg fogja ismételni önmagát és a pszicháternek tényleg igaza lesz abban, hogy William is követni fogja az apját. Úristen, vajon mi vár még Oliverre ezek után?? Bele sem akarok gondolni...

Érdekesek ezek a szituációk. Kicsit most úgy érzem, mintha hamarosan kezdene átbillenni a mérleg nyelve a jók oldalára, mármint Felicity és Laurel esélyt kapott megkínozni Díaz emberét, hátha végre hajlandó beszélni; talán az új igazságosztó hajlandó lesz lepaktálni Renével és talán Diggnek is sikerül észhez térítenie a rendőrfönőknőt.

Woow, de jó látni, hogy a jövőben William ugyanazt a pályát választotta, amit a nevelőanyukája. :) Látszik a hozzáállásán a srácnak, hogy kedvelte és tisztelte Felicityt. Bár azért nagyon kíváncsi lennék, hogy min kapott így össze a szüleivel anno, ami majd a mieinknek még a jövőjében lesz, nem a jelenjében. Egek! Ezek az összemosódások... és a jó öreg hőn áhított Smoak Tech is megjelent azért. Hűűű nagyon kíváncsi leszek minderre, hogyan jutunk idáig, már ha ez a jövő tényleg valós lesz.

Atyaég! Ez ám az igazán meglepő! Felicity olyannyira dühös, hogy még attól sem riadna vissza, hogy vér tapadjon a kezéhez és most pont a másik Laurel próbálja észhez téríteni őt? Woow! Bár akkor sem hiszem, hogy ez a cuki szőkehajú lány valaha is képes lenne egy légynek is ártani. Mégis Beth és a karakter maga is állítja, hogy Felicity némileg változni fog, egy keményebb módon, nos akkor sem hiszem, hogy gyilkolni fog, ez nem jellemzi őt és nem tudnám elképzelni róla.

Azta ez eddig a legdurvább kínzás, ahogy Olivert szóra bírják. Furi volt látni, ahogy ő is beleképzelte magát abba a jelenetbe, amikor a csónakba ültek az apjával, csak most az ő szerepét a fia játszotta és az apjáét pedig ő. Aranyos volt hallani, ahogy az ágyon Oliver azt mondta: "Ő számomra a legfontosabb ezen a világon." (meg a nejem :) ) 

Ajjj ezaz!! Tudtam, hogy megjön Dinah esze és annyira jó volt látni a közös küldetést Renével és az Íjásszal. Úgy tűnik csak súgni kellett Dinahnak és egy-két lelki löketet adni a barátoktól. :) Na ugye, hogy működik a dolog és minden máris könnyebb, ha csapatban nyomoznak? :) Én valahogy úgy érzem, hogy ez az Íjász akkor is Roy. Főleg mivel a jövőbeli Dinah olyan határozottan mondja, hogy Roynak nem kellett volna visszatérnie Star Citybe, mintha már ezer éve ismerné őt, pedig ritkán látta eddig emlékeim szerint.

Jézuuuus!! Már minden összeállt, Zoé lesz a jövőben a Fekete Kanári???!! Apukája nyomdokaiba lép és ő is Igazságosztó lesz, ez mekkora! És tessék, most milyen jó lett volna már őt és Williamet a jövőben összehozni és ha tényleg örökölte volna az apja örökségét Will, ott lett volna a GA és BC páros is, aminek meg a képregényfanok is úgy örülhettek volna, erre meg bumm. Bár nem tudjuk, nem-e mindkét nemhez vonzódik Will, akkor még összehozható, de ezt most nem akarom itt ecsetelni és részletesebben belemenni, de remek meglátás lehet remete. :)

Juj Oliver válasza a rész végefelé elég ijesztően hatott. Felicity meg tényleg bekeményített, főleg ami az eszét illeti, továbbra is a helyén és milyen elismerően viszonyult hozzá Laurel, ez jópofa jelenet volt. :) Na jó, Úristen? Saját birodalom Felicity-nek Föld 2-n és mindenki ismeri őt? Lehetséges tényleg, hogy az előretekintések Föld 2-n vannak és nem is 1-en? Így logikus lenne, ha esetleg Oliver halott, meg romokban van Star City és ott Laurel sincs sehol, stb... Rengeteg teória kezd kirajzolódni és ez tetszik. Meg az is, ahogy megkérdezte Laurel Felicity-t, hogy készen áll-e arra, hogy Díazt nem csak megkínozzák, de meg is ölik. Woow! Jó lesz ez!

Éééés tényleg Zoé az, a Dinahtól kapott kanáris emblémával, juuuuj de kíváncsi vagyok már erre az akármilyen jövőre! *-* Ám attól tartok René ott már halott, ahogy Zoé lereagálta, mikor az apjáról kérdezték őt. A vége pedig, nem úgy tűnt, hogy Felicity a jövőben tényleg halott lenne, itt valami susmus lesz... úgy érzem és a megérzéseim időnként azért bejönnek.

Hát nem tudom, voltak történések, de ez a rész most kevés "Azta!" érzést keltett bennem, én erre most 7 pontot adnék.

(C) ARROWOLICITY.GP

 

2 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
Idézet
2018.11.15. 22:32
Piper (admin)

Látod erre anno nem is gondoltam, de jó ötleteid vannak és köszi az összefoglalódat ismét. :)

Idézet
2018.11.10. 09:46
remete

Hát elgondolkodtató rész volt. Én jelenleg arra fogadnék nagy összegben hogy a üszihiáter a Démon. Belemászik az emberfejébe,minden titkot megtud.Megváltozatja a gondolkodást szinre megszáll,mint egy démon. Ha látod a Legendűk 3 évadát Curtis ajándékkának érdekesebb háttere lesz:D egyre többen hajlanak arra hogy az új ijász nőnemű,és én is hajlamos vagyok azt hinni van értelme. Dinah tényleg kissé átesett a paci tulsó oldalára. Emlékeim és meglátáésom szerint az igazságosztóra azért van szükség met mindn törvényes lehetőség kimerűlt. Úgy tűnik dinahnak ez átmenetileg kiment a fejéből. Azt hiszem kezd befagyni a pokol,hiszen mi más magyarázná hogy Laurel akdályozza meg hogy Felicity kínozzon?:) De tényleg nagyon szívmelengető volt a beszélgetésűk és talán,de csak talán akár olyan barátság is kialkulhat k9ztűk mint ami összekötötte az eredeti Laurelel:) Pláne hogy úgy látszik már a Föld2-ön is ismerték egymást valmilyen szinten. Az előretekintést 3 szóban foglalnám őssze:ó a francba! Nagyon remélem bejön a megérzésed,mert ha nem.. ha jól rémlik Beth azt mondta az előretikntésekkel azt akrják nemutatni a jelnben meghozott döntések és események hogy hatnak a jövőre,tehát jó lesz odafigyelni mi történik. Annyit példúl már udni hogy valki tervez valmit a Gladesel és úgy tűnik ez nagyon elfajúl a jövőben. 

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre