Olicity

A legjobb magyar rajongói oldala
Oliver és Felicity párosának.

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli évet töltött távol a családjától, mely idő alatt megtanulta, mit jelent folyamatosan életveszélyben élni. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis képes volt túlélni. Egyetlen cél éltette csupán, a bosszúja, melyet apja listája alapján próbált véghezvinni. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált, miután az élete állandóan csupán egy hajszálon múlott. Sokszor neki kellett a vadásznak lennie, hogy ne rá vadásszanak mások. Hazatérése után nappal, továbbra is Oliver Queenként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem magányosan kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra sikerült szert tennie, akiket nem érdekel ki is ő valójában, végig kitartanak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. De nem csak Zöld Íjászként történt döntő változás Oliver életében, hanem Oliver Queenként is. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik a világon, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérésének köszönhetően, valami más is megváltozott. Az érzelmei. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicitybe. Egy ideig tartott attól, hogy ezt beismerje, de rá kellett döbbennie, hogy nem tagadhat tovább. Az érzelmeinek képtelen parancsolni. A lány Oliver legnagyobb örömére, viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül végleg egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy először majdnem össze is házasodtak, azonban a sors kemény játékot űzött velük és jó időre el kellett távolodniuk egymástól, mint szerelmesek, annak ellenére, hogy még mindig megőrültek egymásért. Mára már azonban sikerült bebizonyosodjon az, hogy Felicity Smoak és Oliver Queen szerelme oly hatalmas, hogy képes bármit elpusztítani, ami akadályozni próbálja azt. Most már hivatalosan is Mrs. és Mr. Queenék lettek, családot alapítottak Oliver fiát is magukhoz véve, együtt élik át az új veszélyeket, a legnagyobb örömöket. És ki tudja, talán a sors hamarosan már egy közös kisbabával is megjutalmazza majd a házaspárt egy gyönyörű kislány személyében...

Partnerek

Az Arrowverséből kinőtt kistestvér, "A Holnap Legendái" rajongói lapom. 2019 nyarától.

2015 óta Vikivel szerkesztem ezt az oldalt! Itt az összes kedvenc párosodat megtalálhatod. 

Vikim lapja a Steroline csoda párosról.

A chatben lehet cserét kérni! 14/2 szabad hely. /Feltételek/ Egy főszerkesztő van, Piper. hamarosan képpel: Kathryne

 
Chat

 

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Oldal Infó
2014. 10.05. Nyitás
Piper, Rice, Viki, Nessie Szerkesztő
Arrow - Oliver,Felicity Téma
G-Portál Tárhely
Dee Design
Efruse Kódok
Linda Sablon

 

 
Frissek

2018.10.20. 19:49, Piper

Szépséges estét mindenkinek! Ahogy tehát korábban ígértem, elhoztam nektek a Juliana-val és Rick-kel készült spoileres Collider interjút. Szó lesz benne Dinah 7. évadbeli karakteréről és René jelenlegi helyzetéről is. Illetve mi történt az elmúlt 5 hónapban. Nézzük is mit mondanak kedvenc színészeink a folytatásról. Készüljetek! Igyekeztem a lehető legjobban magyarosítani, de ha akad benne némi aprócska félrefordítás, elnézést kérek, rengeteget dolgoztam vele és a végére már nagyon elfáradtam. De a lényeg itt van és olyan szépeket mondtak! :)

Collider: Mit tudnál mondani arról, hogy hol tart most Dinah ebben a szezonban és hogyan érezted magad, amikor megtudtad, hogy mi vár rá?

Juliana: "Igazán izgatott voltam, mivel nagyon fontosnak tartom, hogy lehetőséget biztosítanak ezeknek a karaktereknek a fejlődésére és mozgásteret adjanak a karakterfejlődéseknek. Annyi epizód van és oly sok sztori, amit el lehet mesélni, szóval ez egy nagyszerű lépés számára. Nem feltétlenül pont ott van, ahol lenni szeretne, de tetszik, hogy ott van ahol, mert most gondolkodnia kell és leleményesnek lennie."

Collider: Hogy fog René boldogulni azzal a helyzettel, amiben most találja magát, mikor is Oliver a börtönben csücsül és a városban egy új, titokzatos Íjász bukkant fel?

Rick: "Úgy véli, hogy ébernek kell maradnia, hiszen ha megtenné, hogy visszatér a hősködéshez, talán azzal azt kockáztatná, hogy mehet a dutyiba és ezzel ismét veszélybe sodorná azt, hogy a lánya apja lehessen. De mit tesz René, René egy olyan srác, aki azt mondja: 'Meg tudom kerülni a szabályokat, amíg azt teszem, amit a szívem súg.' Ezek mind amolyan egészséges dilemmák René számára. 'Tegyem ami helyes, vagy amit a szívem súg?' Ezek azok a kérdések, amiket majd feltesz magának René az év során."

Collider: 5 hónapja, hogy elbúcsúztunk, mi történt addig Renével, ki volt ő elsősorban?

Rick: "Apa. Minden egyes napot megmentett azzal az ebéddel, amit készített. Érdekes volt látni, ahogy René civilizálódott és lassan építette az életét. Nem tudta elkapni Díazt. Díaz elrejtőzött és Oliver börtönben van. Időt kérnek és várakoznak, hogy lássák, mi a következő lépés. Éppen csak várakozni kell és kitalálni a dolgokat. Úgy hiszem állati lenne, ha látnánk azt, ahogy René apaként viselkedik, elviszi Zoe-t a suliba, ebédet készít, együtt lógnak és mindeközben megpróbál részese lenni a helynek, ahol felnőtt és segíteni ott. Kitalálni, hogyan segíthet, ez az ismertetőjele, az ilyen karaktereknek."

Collider: Mit gondolsz, René valaha is fontolgatja majd, hogy együtt dolgozzon Diggel és Curtisszel az ARGUSban?

Rick: "Kizárt. Egy jó ideig megtapasztalta, milyen a városházán a munka Lance mellett. Ez pedig egyfajta lökést adott neki. Úgy gondolom René inkább egy olyan ember, akinek hatalmas ötletei vannak és az elbeszélést irányítani akarja, vagy valaki aki mindezt a maga módján teszi. Bár ráveszi magát, ha kell adminisztratív legyen, ha szükséges, de mégis szerintem látja önmagát a pilótaülésben."

Collider: Legalább most Dinah magabiztosnak tűnik abban, amit csinál. De elképzelhető, hogy elkezdi megbánni, vagy megkérdőjelezni mindezt?

Juliana: "Dinah egyfajta kényszert érez a tekintetben, hogy igazságot szolgáltasson és hős legyen. Azonban nem biztos, hogy pont a rendőrségi öltözet erre a legmegfelelőbb választás."

Collider: Dinah nézete az igazságszolgáltatásról most éppen ütközik Renéével. Vajon ez a feszültség folytatódik majd köztük?

Juliana: "Mindazok után ami történt, a hierarchia megváltozott és Oliver is börtönben csücsül. Nyilván a teljes csapatra extra stressz hárul és plusz feszültség, így eléggé szétcsúszott a kapcsolatuk. Eléggé szét tud folyni ilyen állapotban minden, így érthető, ha majd jó néhány feszült konfliktust kell egymás között maguk mögött tudni, úgy hogy nem szilárd a csapatuk és még a vezetőjük is börtönben csücsül."

Collider: Hogyan fog folytatódni ez a dinamika?

Rick: "Mindkettejüknek ellentétes nézeteik vannak azzal kapcsolatban, hogyan lehetne megvédeni a várost. Dinah azt szeretné, ha René is követné azt az utat, amelyet ő is. Ők különböző módon gondolkodnak minderről és ez az, ami miatt összeütközésbe keverednek egymással. Úgy hiszem, hogy mindketten szeretik egymást, olyanok, mint a testvérek, azonban mindketten túlságosan is szenvedélyesek. Kirobbannának, akárcsak a tűzijáték."

Collider: Juliana, te mint nő egy túlnyomórészt férfias 'szakmában', mikor kezdted úgy érezni, hogy hangod volt és ezt éreztetni tudtad?

Juliana: "Sosem éreztem ennél nagyobb támogatást nőként ebben a 'férfias szakmában', mint ebben a munkában. Rendkívüli módon áldottnak érzem magam, amiért hihetetlen tapasztalatom volt mindezen nőkkel hősöket alakítani. Úgy érzem, hogy sikerült létrehozni egy erőláncot és hallatni a hangunkat. Ebben a sorozatban Dinah, vagy Fekete Kanári, aki ezzel a hihetetlenül szuperszónikus ordítással van megáldva, valahányszor használja, oly felszabadító tud lenni. Minden év, amikor csendben kellett maradnod és minden, ami felgyülemlett, minden kijön a showban. Egyszerűen szabad vagy! És ez annyira fantasztikus tud lenni!"

Collider: Az egy dolog, hogy megtalálta a hangját, de magabiztosan is tudja használni?

Juliana: "Utálom, hogy úgy tűnik, mintha rendben lenne, hogy erős és hatalmas, fel kell emelni a hangodat. Úgy is erős tudsz lenni és hatalmas, ha kiállsz amellett, amit igaznak vélsz és amit hiszel, ha igaz vagy önmagadhoz és nem félsz. Rengeteg módja van annak, hogy egy nő erőssé váljon és hatalmassá, hogy hallatthassa a hangját és hatást tudjon gyakorolni bármire."

Collider: Milyen érzés volt, hogy Beth lett az új showrunner a 7. évadra?

Juliana: "Nagyon szuper dolog. Mint nő pedig van egyfajta kötődésem vele és, hogy ő az új showrunner csak még inkább bizonyos, hogy áldás a közös munka."

Rick: "Fantasztikus! A 7. év egy amolyan átmeneti év számunkra és az, hogy Beth lett az új showrunner, hozott egy olyan energiát az egészbe, amitől csak még hatalmasabb tud lenni az egész sorozat. Az ötletei csak tovább erősítik az egész történetet. Magával hozza azt a lelket, amit mindenki örömmel fogad és a nők is felhatalmazást kapnak. Félelmetes az az energia, ami itt van. Úgy hiszem, Beth egy nagyon tehetséges írónő, minderről maguk az oldalak is árulkodnak, melyeket papírra vet. Amikor elkezdődött az 5. évad, eléggé elfogult voltam, úgy véltem: 'Akkor léptem be először a sorozatba és amikor elolvastam az első 10 epizódot, oké a show megy a pénzéért.' Ami energiát pedig Beth visz a showba, már nyomja a borítékot is. Valószínűleg ez olyasmi lehet, amire már régóta szüksége volt a shownak. Tudod, amikor már eljutsz a 7. évadra, tenned kell valami olyasmit, amivel kívülre kell kerülj a dobozból, de nem túl messze és találnod kell valamit, amivel még mindig megnyerheted magadnak a nézőid elkötelezettségét, na azt hiszem Beth ezt könnyedén véghez tudja vinni. Egyszóval baromira szerencsések vagyunk, hogy Beth itt van és megadja számunkra azt a löketet, amire szükségünk van."

Collider: Ez a szezon nagyon 'belsősnek' érződik.

Rick: "Igen, pontosan! Még maguk, a régi írók, Marc és Wendy is elmondják neked, hogy "Wow! Beth, ez igen, micsoda lendület!" El lett engedve keményen minden ebben a szezonban és úgy hiszem, ez már kellett a shownak. Az idő majd feltárja, amit szeretnél és te vidáman fogadod azt. Minden szereplőnek élvezni lehet a kiszámíthatatlan élethelyzetét és igen ez egy olyan dolog, amit mindig is vársz és nagyon izgatott vagy, mi fog történni ezután. Maguk a színészek is élvezik mindezt."

Forrás: Collider.com

(C) ARROWOLICITY.GP

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 

Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon