~ Egy technikaguru csajszi és egy igazi hős elbűvölő és kalandos románca ~

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli év után végre hazatérhetett szerettei közé. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis túlélővé vált. Egyetlen cél éltette, a bosszú. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált. Nappal, továbbra is Oliver Queen-ként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, aki képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem egyedül kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra tett szert, akiket nem érdekelt ki is ő valójában, végig kitartottak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérés valami mást is megváltoztatott benne. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicity-be. A lány viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy majdnem összeházasodtak. Jelenleg a sors igen kemény játékot űz velük, de a nagy kérdésre, hogy valaha lehet-e még boldog szerelmes pár Felicity Smoak és Oliver Queen,  egy ekkora szerelmet tekintve, mint ami az övék, mind tökéletesen tudjuk a választ..

 

Next episode

Amerika:

6. évad 23. rész - "Life Sentence" (6. Évadfinálé!!)

Eljött a végső leszámolás perce, Oliver igyekszik még egyszer Zöld Íjász igazságosztóként végleg végezni Díaz-zal, azonban az FBI-val való szövetsége nem túl sok jó következményt rejt önmagában, ám azért a szerelem, amit a felesége iránt érez, képes újra megerősíteni őt, hogy kibírja ami majd ezután vár rá... The CW: 2018. május 17. csütörtök

Magyarország:

6. évad - ???

Jelenleg több televíziós csatorna is ismétli a sorozat eddig adásba kerülő magyar szinkronos epizódjait, köztük a Viasat 6, RTL 2, Cooltv, stb.


Kiemelt cserék:

    
    
     
    

Hamarosan képpel: Kriszti Viki Viki Ladywind Amy Katie

Testvéroldal:

Ana Brenda & David Zepeda 2018-as új sikersorozata, másik lapom! <3

 
Chat

 

CSS Codes

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Frissek

2018.04.06. 22:28, Piper

Na sziasztok! Most végre, ahogy ígértem, délelőtt meghozom. Már az éjjel elkezdtem írni, de még nem értem a végére. Így ugyan tegnapi dátummal osztottam meg a hírt, de ma tettem közzé. Az érzelmeim hullámvasutat jártak ebben a részben és közel sem mondhatom azt, hogy imádtam, mondjuk legalább annyira, mint a múlt hetit. Talán az idei évad egyik legborzalmasabb része volt. Nem azért, mert ne lett volna izgalmas, vagy akciódús, de - ahogy azt majd később is jócskán ecsetelni fogom - komolyan olyan érzés fogott el, mintha Oliver most belém lőtt volna egy nyilat és még jól meg is forgatta volna a szívemben. Ugyan nem akarok ennyire morbidul fogalmazni, de szebben tényleg nem tudom leírni, elnézést. Hiszen számomra Oliver és Diggle testvéri viszonya pont annyira fontos a sorozatban, mint az Olicity. Ahogy Felicity és Digg szintén testvéri viszonya is. Ők hárman a kezdetek óta a legfontosabbak, akik miatt számomra érdemes továbbra is izgatottan nyomon követnem a sorozatot. Nem beszélve persze arról, hogy a történet maga is mindig magával ragad, de ők hárman az igazán lényeges elemei a szériának. Remélem egyetértetek. És azt is remélem, hogy évad végére majd minden rendeződni fog és nem véletlen, hogy az évad felénél és háromnegyedénél történnek azok, amik. Máskülönben - ugyan köszönet az Olicity miatt, mint egyetlen plusz pont így - de marhára eltolták akkor a készítők az évadot! Bízom benne, hogy Digg visszatalál a gyökerekhez... SPOILER következzék.

Először is. Mindenképp meg kell említenem egy olyan észrevételt, amitől örömujjongtam. Ugyebár Willa sajnos a múlt heti epizóddal kilépett a sorozatból és ahogy elnéztem, máris történt egy kis változtatás a főszereplői sorrendnél. Nem tudom észrevettétek-e ti is, de!! végre!! Emily ott van a harmadik főszereplőként, bár szebben mutatna Stephen után közvetlen, mivel egy fő-férfi és egy fő-női főszereplő kell mindenhová egymás után, de sebaj. Így is tökéletes, mert Dave karaktere (és akár színészileg is) szinte testévre Oliver-nek, - vagy Stephennek -. Szóval elnézem. :D Szeretjük őt, és hiszem, hogy Digg visszatér majd azért. De ezt a fejezetét a résznek mindjárt jobban is kibontom...

Tehát a rész nagy mértékben Oliver és Digg barátságára épült. Annyi öröm az ürömben, hogy legalább Dave megint nagy időt kapot, amitől roppant boldog vagyok. Ám máskülönben, ahogy már korábban is kifejtettem a bevezetésnél, ebben a részben én is úgy éreztem magam, mint ha egy nyíl hasította volna ketté a szívemet. Egyszerűen sokkot kaptam attól, ahogy két hatalmas kedvencem, akik olyanok egymásnak, mint a fivérek, ilyen csúnyán egymásnak estek. Annyira fájt ezt néznem, majdnem Dunát rekesztettem a szobámból. Szerencsére azért ott volt, - mint általában mindig - drága Felicity-nk és megpróbálta szétválasztani a viaskodó, acsarkodó ebeket, hogy így fejezzem ki magam, mert brutális volt, ahogy Oliver és Digg egymásnak estek, tényleg sokkot kaptam, bőgtem és dühös voltam egyszerre. A fiúk el is ismerték persze, miután Felicity joggal ripakodott rájuk, hogy a lánynak ismét igaza volt. Akkor valóban észhez tértek és bocsánatot kértek egymástól. Ám Digg kirohanását először nem is értettem. Hiszen Oliver szerintem eddig nagyon sokat feláldozott, hogy a várost megmenthesse és nem tűnt fel, hogy rosszabb vezető lenne, mint eddig. Aztán persze Oliver is csúnyán odabökött, Digg-nél is akkor be telt a pohár, ezt mondjuk nem kellett volna, akkor talán nem verekednek, de asszem Oliver is direkt provokálni akarta, amiért ő is csúnyán odavágott neki. (Nagyon durva volt az is, ahogy Oliver a fejéhez vágta, hogy "az én halottaim között legalább nincs az öcsém". Ez mondjuk főként arra lehetett válasz, amikor Digg elkezdte Samantha halálával Oliver-t okolni.) Áh. Inkább nem is boncolgatom tovább az egészet, fáj a szívemnek erről írni. A lényeg az, hogy ez volt köztük a mindeddig legdurvább vita, talán még a Sara miatti dolognál is durvább volt. Soha nem láttam még ennyire fújni egymásra a két jó testvért. Istenem, ez még eltart majd egy ideig, míg megemésztem. Utáltam ezt a részt, pontosan ezek a pillanatok miatt! Annyi jó volt benne azért, hogy Digg legalább a végén csak fedezte Oliver-t a küldetésnél. De az, hogy kilépett és így az OTA is veszélybe került, nálam minden biztosítékot kivert, GYŰLÖLTEM A RÉSZT!!!!

A többi eleme érdekes volt a résznek, nem lett volna semmi probléma. Jól volt összetéve, ha ez a "kis baj" nem lett volna benne. Különösen azon csillant meg a szemem, hogy Laurel és Díaz! Most lehet azt mondjátok beteg vagyok, de eskü tetszik a gonosz Laurel és gonosz Díaz kémiája. :D Remek kis párost alkotnak és alig várom még milyen szemétségéket eszelnek ki együtt. Marha jó ötlet volt, de tényleg Quentin-től, hogy odaadta Laurel-nek Laurel jogi könyveit, az egésznek az lett a vége, hogy ez a Laurel megtanulta, hogyan húzza meg még jobban azt a kötelet Oliver nyaka körül, BRAVÓ Quentin, bár tudom, nem tehetsz róla. Csupán csak egy naív apuka vagy. De azt azért megfigyeltem, hogy Quentin meg imád tvt nézni. :D Ahányszor valami fejlemény van, mindig szól Oliver-nek, hogy kapcsolja be a tévét, egyszer majd lehet csinálok egy vicces összevágást, hányszor láthattuk már ezt. :D

Ja igen, Curtis is olyan kis cuki volt, ahogy áradozott Dinah-nak az új szerelméről és a hapek tényleg beiismerte a végén, hogy érez iránta valamit és ő nem korrupt, így kirúgták, de most már hisz abban, hogy talán az igazságosztók majd segíthetnek. Aranyosak, na. :) Dinah-t is csíptem a részben, örültem, hogy egy picit együttműködött Oliver-rel is a kis rendőrcsapata segítségével. A srácot viszont sajnálom, aki az életét adta a becsületért. :'( Mert mind mocskos korrupt egy banda, azt a néhányat leszámítva, akiket tényleg kirúgtak. De mondjuk némelyeket tényleg megsajnáltam, amiért ott van pl. a rákos kisfiú kétségbeesett édesapja, meg a családjával megfenyegetett rendőrfőnöknő. Mégis megértem, Oliver helyesen tette, hogy kirúgta őket, hiszen így nem dolgozhatnak együtt. Azt hiszem ők, ha mégis akarnának sem tudnak szabadulni Díaz-tól, de lehet már nem is akarnak. Ez vezetett odáig, amit a rész végén tettek.

Anatolij-t jó volt ismét látni, bár nekem a régi formája jobban tetszett, amikor nem volt még ekkora SZEMÉTLÁDA! Miért kellett ezt a nagyszerű fickót így elrontani???!

Ja igen és még egy jó pont azért, hogy Lyla-t olyan jó volt ismét látni. Dyla pillanatokat imádtam mindennek ellenére. <3 ^^ De ez mennyire fura, Digg, mint az A.R.G.U.S. új embere?! Na ez meglepett. :D Örülök, hogy azért az ő vérébe is beleolvadt a hősiesség, mint Thea-éba, Oliver-ébe, Felicity-ébe és az összes többi volt és jelenlegi tagjába a csapatnak. Ja igen, Digg-től azért nem volt szép, hogy szerinte Oliver sosem lehet az az igazi hős, bár emberként jobbá vált valóban. Utóbbi során pedig nagyban közrejátszott Felicity és Digg jelenléte, viszont az előzőben szerintem nincs igaza. Diggel gyakorlatilag mindenben egyetértettem eddig, de most többször is ellent kellett mondjak neki. Az igaz mondjuk, hogy néha ha ráhallgat Oliver, talán egyszerűbben is meg lehetett volna oldani a dolgokat, de olykor Digg is tévedett volna, szóval nem mindig. Éritetek. Mindegy. :D

Az az Olicity pár másodperces pillanat tudott némi mosolyt csalni csupán az arcomra. Azonban egyből ráfagyott az a bizonyos mosoly az orcámra, amikor szegény Oliver a televízióból szembesült a rossz hírekkel....

Én erre a részre jó ha 5/10 pontot adok, és még így is jó szívű voltam. Mondom az az 5 pont is az említett néhány aprócska érdekesség és jó dolog miatt volt a részben, különben még a 0 ponton is elgondolkodtam volna! Remélem azért élveztétek, üdv. mindenkinek! Még elemezgethettem volna tovább a részt, de most hadd ne kelljen, mert még mindig dühödök, kb. még az Olicity-s reménytelen részeknél sem voltam ennyire, vagy legalább ennyire voltam feldúlt utoljára... Aztán a következő részről meg nem is beszélve! Ugyan most Felicity megígérte Oliver-nek, hogy ő örökre mellette marad, de a kövi részben meg úgy tűnik, nagyon kiakad rá, vagy igaza lesz némely kommentelőknek és Oliver megint a Vertigo-tól fog hallucinálni, amit valószínűleg Díaz neki szán... Imádom ezt a rosszfiút, igazán jól utálható karakter! :D A színész zseniális, de Josh-t ő sem tudja überelni Promiként. :) Valahol mintha olvastam volna, hogy a kövi részben amúgy ő is megjelenik vagy FB, vagy esetleg hallucináció formájában?! De jó lesz! Már alig várom. <3

(C) ARROWOLICITY.GP

3 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
Idézet
2018.04.07. 12:08
Piper (admin)

jaj, hát ez tényleg mosolyt csal az arcomra, nagyon köszönöm. :)) ha más nem, küldd el az olicity1992@gmail.com-ra :) aztán majd ha szeretnéd kirakom. de csak az engedélyeddel mindig megkérdem ilyenkor. és hát látod, ez a rész valóban katasztrófa volt, még mindig fáj miatta a szívem. :'(( örülök, hogy sikerült megmosolyogtasson, mert tényleg ez történt, értem én hogy Quentin Teréz anya férfi kiadása, de azért na ne már. :D

Idézet
2018.04.07. 11:58
remete

és nem ment átt!! na majd megpróbálomújra :)

Idézet
2018.04.07. 10:58
remete

huh hát ahogy elnézem rendesen beütött a s**r,elnézést a kifejezésért ezt nem lehet szebben megfogalmazni. Ekkora szakadást se Sladenek se Prminak nem sikerűlt elérni,erre ők maguk sikeresen szétbarmolják pazar. "Odadta  Laurelnek Laurel jogi könyveit"ezen muszály vigyorognom:) De nem változtat azon a tényen hogy ha így folytatka Quentint ez a jó szive viszi a sirba,(vagy ha őt magát nem is,valki biztos sirba visz)  szirén és Diaz?? huh érdekes egy pár lenne az biztos. Kíváncsi lennék hogy fesetene egy családi vacsi amire Laurel elhozná "bemutatni" az új "pasiját":D a végén curtis még talál valkit akit nem zavar a másodállása? erre is kíváncsi leszek:) mivel úgy látom eád fér egy kis kedélyjavítás Állom a szavam és megosztok veled pár sort a fejmben kavargó fanfic ből,de figyelmeztetlek ez az első ilyen kísérletem(sőt ez az első eset hogy írásba foglalom9 szóval csak saját felelősségedre olvasd:D De tényleg érdekel a véleményed:) egy külön hozzászolásban osztom meg reméelm majd elküldi:) haez tetszik neked ki tudja talánmeg is rom az egészet:)

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

Sztárok/Bulvár: Tudj meg friss pletykákat, híreket. Katt!    *****    Outsider - Gay - Creative - Rebel - Tolerant - Furry - Brony - Hipster - Gamer - Otherkin - Geek - Autistic    *****    Xtina Hungary - Minden, ami Christina Aguilera!    *****    Légy Te is AVON tanácsadó *** Nyereményjátékok *** Kereseti lehetõség *** Vásárolj kedvezményesen AVON termékeket!    *****    Nyerj ajándékszettet! Töltsd ki a kérdõívet és nyerj! *** Nyerj ajándékszettet! Töltsd ki a kérdõívet és nyerj!    *****    Jófogás Játékvásár - Jófogás Játékvásár - Jófogás Játékvásár - Jófogás Játékvásár     *****    FRPG &#9679; FANTASY SZEREPJÁTÉK &#9679;&#12300;&#914;&#923;SM&#923;IW&#12301; &#9679; FANTASY SZEREPJÁTÉK &#9679; EGY SZIGET + 24 MÁGUS &#9679; FANTASY SZEREPJÁT&Eacut    *****    Itt megtalálhatod a legfrissebb híreket, cikkeket, képeket a Golden Globe- és Oscar-díjas színésznõrõl! Katt!    *****    Furry Fandom - Antropomorf Állatok - Furry Fandom - Antropomorf Állatok - Furry Fandom - Antropomorf Állatok    *****    Légy Te is AVON tanácsadó *** AVON termékek *** Kereseti lehetõség *** Értékesítõ kollégákat keresek *** sminkek    *****    Esküvõi meghívók! Mindegyik kézzel készült, egyedi. Gyere, nézd meg az oldalamat.    *****    A legfrissebb Anime hírek , mindennap anime ajánló , mondocon képek , és hírek. Csatlakozz közösségünkhöz!    *****    Rendelj bármilyen asztrológiai elemzést,júniusban Te mondod meg,hogy mennyit szeretnél érte fizetni!Várlak az oldalamon!    *****    Egyetemistáknak kiemelt lakások eladóak. www.simonyiingatlan.hu Debrecen eladó kiváló lakások. www.simonyiingatlan.hu    *****    Egyetemistáknak kiemelt lakások eladóak. www.simonyiingatlan.hu Debrecen eladó kiváló lakások. www.simonyiingatlan.hu    *****    NÁLAM NINCSENNEK AKCIÓK, MINDEN ASZTROLÓGIAI ELEMZÉS "BECSÜLET KASSZÁS", A KONZULTÁCIÓ ÉS OKTATÁS INGYENES.    *****    **** Nokedli-lapja****Családi magazin****18-98 éves korosztály mindent megtalál itt, játékoktól a hírekig*****    *****    KÜLÖNLEGES AKCIÓ A CSILLAGJÖVÕ OLDALON JÚNIUSBAN.TE DÖNTHETED EL MENNYIBE KERÜLJÖN A HOROSZKÓP MEGRENDELÉSEID ÁRA!    *****    Minden héten anime/managa hírek , minden nap Anime ajánlók , Mondocon hírek. Itt nem fogsz unatkozni!! :)    *****    KÜLÖNLEGES CSILLAGJÖVÕ AKCIÓ JÚNIUSBAN.TE DÖNTHETED EL MENNYIBE KERÜLJÖN A SZÜLETÉSI HOROSZKÓP! VÁRLAK!RENDELD MEG MOST!