Olicity

A legjobb magyar rajongói oldala
Oliver és Felicity párosának.

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli évet töltött távol a családjától, mely idő alatt megtanulta, mit jelent folyamatosan életveszélyben élni. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis képes volt túlélni. Egyetlen cél éltette csupán, a bosszúja, melyet apja listája alapján próbált véghezvinni. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált, miután az élete állandóan csupán egy hajszálon múlott. Sokszor neki kellett a vadásznak lennie, hogy ne rá vadásszanak mások. Hazatérése után nappal, továbbra is Oliver Queenként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem magányosan kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra sikerült szert tennie, akiket nem érdekel ki is ő valójában, végig kitartanak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. De nem csak Zöld Íjászként történt döntő változás Oliver életében, hanem Oliver Queenként is. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik a világon, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérésének köszönhetően, valami más is megváltozott. Az érzelmei. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicitybe. Egy ideig tartott attól, hogy ezt beismerje, de rá kellett döbbennie, hogy nem tagadhat tovább. Az érzelmeinek képtelen parancsolni. A lány Oliver legnagyobb örömére, viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül végleg egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy először majdnem össze is házasodtak, azonban a sors kemény játékot űzött velük és jó időre el kellett távolodniuk egymástól, mint szerelmesek, annak ellenére, hogy még mindig megőrültek egymásért. Mára már azonban sikerült bebizonyosodjon az, hogy Felicity Smoak és Oliver Queen szerelme oly hatalmas, hogy képes bármit elpusztítani, ami akadályozni próbálja azt. Most már hivatalosan is Mrs. és Mr. Queenék lettek, családot alapítottak Oliver fiát is magukhoz véve, együtt élik át az új veszélyeket, a legnagyobb örömöket. És ki tudja, talán a sors hamarosan már egy közös kisbabával is megjutalmazza majd a házaspárt egy gyönyörű kislány személyében...

Partnerek

Az Arrowverséből kinőtt kistestvér, "A Holnap Legendái" rajongói lapom. 2019 nyarától.

2015 óta Vikivel szerkesztem ezt az oldalt! Itt az összes kedvenc párosodat megtalálhatod. 

Vikim lapja a Steroline csoda párosról.

A chatben lehet cserét kérni! 14/2 szabad hely. /Feltételek/ Egy főszerkesztő van, Piper. hamarosan képpel: Kathryne

 
Chat

 

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Oldal Infó
2014. 10.05. Nyitás
Piper, Rice, Viki, Nessie Szerkesztő
Arrow - Oliver,Felicity Téma
G-Portál Tárhely
Dee Design
Efruse Kódok
Linda Sablon

 

 
Frissek

2018.03.10. 16:32, Piper

Szép napot mindenkinek! Spoiler! Azt kell, hogy mondjam a ma megtekintett új rész, eléggé elnyerte a tetszésemet. Több dolog is volt benne, aminél csak úgy tátva maradt a szám, fogtam a fejemet és volt olyan is, amit sikeresen kikövetkeztettem, hogy fog történni. Gondolok itt Laurel játékára a végén. NE OLVASS TOVÁBB, HA NEM AKAROD A SZINKRONOS RÉSZEKIG LÁTNI!

Nézzük is. Örültem, ha csak rövid időre is, de Oliver örülhetett annak, hogy talán ejtik a vádat ellene. Aztán ahogy ő is mondta, mindig jön egy rossz hír a jó után, ezért is nem akarta magát beleélni és milyen igaza lett! Quentin ugyanis bejelentette, hogy Laurel visszatért. Ám nem a sajátjuk, hanem Szirén. És mivel a nő okosan taktikázott, a sajtó és ezzel együtt az egész univerzum azt hiszi, az igazi Laurel Lance életben van, akiről pedig mindenki tudja, hogy ő volt a Fekete Kanári, ezzel meg ugye Oliver-t is megint gyanúba sodorta. Aki pedig mondanom sem kell, mennyire repeshetett a boldogságtól, hogy Laurel azzal fenyegeti, elmondja a sajtónak, ki a Zöld Íjász valójában. Pfuuu. Ez a nő! Föld 2 Laurelt nagyon megcibálnám a hajánál ez után a rész után látván! Oh. Egyébként nagyon jó színésznő a média előtt, el kell ismerni, ez okos húzás volt tőle.

Curtis tök édes volt Zoé-val, - imádom a kislány által adott becenevét - szegény kislányt úgy sajnáltam, meg kellett tudnia, mi történt az apukájával.

Aztán gyűlöltem, hogy ennyire korruptak tudnak lenni a rendőrök! Hát a becsület számukra semmit sem ér?! Egyedül csak Dinah és Quentin az akiben még maradt a szóból?! Ha másra nem legalább annyira jó az egész, hogy Dinah igazán elviselhető volt most a részben és félrerakta a vérbosszúját Laurel ellen, amíg Quentin-nel és Oliver-ékkel újra együtt dolgozik, hogy visszahozzák a megbízható rendőrörsi feelinget.

Imádtam, hogy igazán nagy Thea-központú rész volt. Bár azért a többieknek is jutott bőven szerep. Egész klassz volt. És huuuh, a kedvencem az volt, hogy végre újra Speedy-jelmezt öltött a hölgyike. Bár a teóriám ezúttal cserben hagyott, hiszen fontolóra veszi Oliver javaslatát, hogy elmenjen Roy-jal és azt hiszem, abból kifolyólag, ami a rész végén kettejük között történt, meg is fogja tenni. Azért kár érte, ha Willa kilépne, imádom a karakterét! De legalább a Theroy pártiak nagyon úszhatnak a boldogságban ezek után. :) Vaaagy. Tényleg a baby-boom dolog jön és akkor 100% az elmenetel ügye. Mindenesetre jó volt látni, hogy Thea hogy harcolt Roy-ért és biztonságban akarta tudni, emiatt meg bármeddig képes volt elmenni. A legeslegeslegkedvencebb jelenetem, amikor a bátyjával beszél és Oliver azt mondja neki, hogy nézze meg Felicity mit tett ő vele, ezt a boldogságot pedig Thea-nak is éreznie kell. (Ugyebár amikor tanácsolta neki, hogy bár nem szeretné, de érzi és tudja, hogy ez lenne a legjobb választás Thea számára, hogy elmenjen.) Hát én azt hittem menten elolvadok, ahogy még mindig totálisan odavan a feleségéért. *-* Apám! De jó érzés ezt újra és újra leírni hetente, a felesége... Nem is beszélve arról a röpke pár másodperces édes csókról, hiszen mostanában alig kapunk ilyesmit és azért tűröm el, mivel tudom, hogy házasok. :) Így meg azért az OTA jelenetek is vigasztalnak, ami most szerintem újra sok lesz hál'Istennek, mivel a többi csapattag kiszállt és most lehet Thea is. Végén tényleg 3-an maradnak. Egy pillanatra azt hittem még Laurel-t is beveszik, de azok után, ha kiderül, hogy a nő együtt dolgozik megint Díaz-zal és kettős szerepet játszik, ez biztosan nem fordul meg a fejükben. Quentin csak ennyire naív továbbra is, hogy Dinah-nak könyörög időért, hogy Laurel-t megjavítsa. Hát végül is a csapatot már sikerült most a nőnek az orránál fogva vezetni, Oliver-rel az élen. Az meg, hogy Laurel és Díaz összefekszenek, hogy fennáll ennek a lehetséges lehetősége, igazán kíváncsivá tesz, igaz nem tudtam eldönteni, ez most képletesen értendő, vagy komolyan. :D Laurel meg Díaz, egyébként tökre összeillenének. :D

Ja igen és a végén, megérkezett végre a "Malcolm-fanatikus" ligás csajszi, aki megtalálta az új Démon-örököst, gondolom Thea személyében. Akkor viszont még kemény lesz a kövi rész Thea részéről is... Kíváncsi vagyok már most! Ami miatt egyedül mérges vagyok, hogy megint szünetre megy a sori. :D Szóval, wáó, pfuj, awww, aj és azta érzelmek kavarogtak bennem a részben! Imádtam amúgy Felicity-t a részben, olyan második évados volt :D Na asszem a Theroy endgame lesz. :D és megint Felicity olyan gyönyörű volt. *-* Laurelnél meg néha olyan érzésem van, mintha ki akarna kezdeni Oliver-rel. Közben meg a liba Díaz beépített embere! Pfuu!! Digg meg megint kaphatott volna több jelenetet. És még sorolhatnám!!

Mindenesetre a rész nálam megér egy 8,5 pontot a 10-ből. :)

(C) ARROWOLICITY.GP

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Idézett hozzászólás:

Semmi baj és én is roppant kíváncsi vagyok, mi fog kisülni ezekből a részekből, marha jó, hogy most végre Thea is kap egy izgalmas szálat. :D bár van egy olyan érzésem Willanak ez lesz az utolsó évada sajnos az Arrow-ban, mert nagyon úgy tűnik ki akarják őt léptetni. Amúgy meg szegény Thea mindig megjárja, már nem is tudom hányadik éve szenved a Liga meg a Forrás meg minden hatásától össze-vissza. xd

Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
2 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
2018.03.11. 23:42
Piper (admin)

Semmi baj és én is roppant kíváncsi vagyok, mi fog kisülni ezekből a részekből, marha jó, hogy most végre Thea is kap egy izgalmas szálat. :D bár van egy olyan érzésem Willanak ez lesz az utolsó évada sajnos az Arrow-ban, mert nagyon úgy tűnik ki akarják őt léptetni. Amúgy meg szegény Thea mindig megjárja, már nem is tudom hányadik éve szenved a Liga meg a Forrás meg minden hatásától össze-vissza. xd

2018.03.11. 13:37
remete

El kell ismerni Szirén nem akármit alkít ezzel a húzással. az alteregó helyébe lépni,nem piskóta,eddig mindenki bele is bukott aki próbálta. Bár ennek a Laurel Lance él dolognbak szerintem ki kéne váltania egy olyan reakciót amitől az összes létező sziréna elkezd vijjogni a Hullámlovason. Mert ha ez nem torzulás,hát akkor nem tudom mi. A "másik Lance kapitányna"k talán több esze lenne mint Quentinnek igaz,saranak is megvan most a maga baja Damiannal és a már nem olyan kicsi és édes Noraval, az új barátnőjének pedig van valmilyen titka,amit soha nem tudhat meg,de érdekes lenne bevonni Hm úgy tűnik végűl még az én elméltem igazolódik be Theaval kapcsolatban:D Elnézést ha néha túl babapárti vagyok,de ha nem ezzel a fandommal foglakozom,akkor általában a Trónok Harcával. Ott pedig ugyebár fontos hogy a vérvonalak folytatódjanak,és a családok fentmaradjanak:) és ezt látszólag ennek az Athena nevű hölgnek a felbukkanása is megtámogatja. Ha ő és a társai theat akrják megtennu az új Ras Al Ghulnak,szüksége lesz egy örkösre:) Beismerem nehéz elhinni hogy Malcolm ekkora hűséget ébresztett valkikben,de kíváncsian várom mi sül ki ebből:)

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre