~ Egy technikaguru csajszi és egy igazi hős elbűvölő és kalandos románca ~

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli év után végre hazatérhetett szerettei közé. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis túlélővé vált. Egyetlen cél éltette, a bosszú. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált. Nappal, továbbra is Oliver Queen-ként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, aki képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem egyedül kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra tett szert, akiket nem érdekelt ki is ő valójában, végig kitartottak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérés valami mást is megváltoztatott benne. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicity-be. A lány viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy majdnem összeházasodtak. Jelenleg a sors igen kemény játékot űz velük, de a nagy kérdésre, hogy valaha lehet-e még boldog szerelmes pár Felicity Smoak és Oliver Queen,  egy ekkora szerelmet tekintve, mint ami az övék, mind tökéletesen tudjuk a választ..

 

Next episode

Amerika:

7. évad 8. rész - "Unmasked" 

Oliver számára semmi sem lehetne nagyobb ajándék, mint újra élvezni a szabadságot Szerelme oldalán. Eközben a csapat egy hivatalos eseményre is meghívást kap. Közben Felicity komoly lépésekre szánja el magát a családja érdekében. A Diggle házaspár pedig forró nyomon van a festménnyel kapcsolatban, amelyet Curtis talált... The CW: 2018. december 3. hétfő (december 4. kedd MO.)

Magyarország:

6. évad - 2018. ősz??

Jelenleg több televíziós csatorna is ismétli a sorozat eddig adásba kerülő magyar szinkronos epizódjait, köztük a Viasat 6 (első két évad ismétlése), RTL 2, Cooltv és Sorozat+ (össze-vissza)


Kiemelt cserék:

    
    
     
    

Hamarosan képpel: Kriszti Viki Viki Ladywind Amy Katie Florerr Ali Dee Dee

 
Chat

 

CSS Codes

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Frissek

Felicity & Oliver - Milyen lenne, ha Justin Hartley kapja a főszerepet?

2018.03.07. 23:44, Piper

Ezt muszáj megosztanom veletek! Akkora lett ez a videó. Biztosan tudjátok, ha már régóta követitek a lapomat, hogy régóta óriási "Smallville" rajongó is vagyok. Gyakorlatilag annak a sorozatnak köszönhetem, hogy nem festek totál idiótán, ha valaki a DC képregények karaktereiről regélne nekem. Többek között ott ismertem meg Oliver Queen-t is és Chloe Sullivan-t. Nagyjából majdnem ugyanaz a séma, mint az Arrow-ban, hiszen ott is összejött a Zöld Íjász az IT csajszival és endgame-t is kaptak. Csakhogy, ott még mind a két karaktert mások alakították. Név szerint: Justin Hartley és Allison Mack. Tökéletes kémia, imádtam őket együtt, ám eleinte még csak nem is gondoltam volna, hogy ezek ketten lesznek egy pár. Kellemes és örömteli meglepetés volt számomra. Nos, ha Justin továbbvitte volna a spin-offot Zöld Íjászként, - nem pedig Stephen Amell - és esetleg akkor is Emily Bett kapta volna Felicity szerepét, hát most valahogy így festene a sorozat... (Azért halkan megsúgom, maradjunk annyiban, hogy bármennyire is imádtam Just-ot Zöld Íjászként, - mert el kell ismerni zseniális volt!! - az ottani Oliver Queen-ként ő a császár és Allison Mack-nál jobb "Felicity" nem illene hozzá, azonban Stephen Amell az "Arrow" igazi Oliver Queen-je, Emily-hez pedig ő illik a képernyőn, nem kell más helyette, bármennyire is helyes lenne akár Justin-nal is, - vagy éppen fordítva Allison Emily helyett Stephen-nel - ők ketten csak is egymással a legnagyobb durranások, mivel a Stemily él a képernyőn és majd felrobbaszt bennünket a kémiájával!) Mindenesetre a videó tőlem kap egy like-ot, mert azért megmosolyogtató, milyen ötletes tud lenni, némely alkotás és csak mert tényleg imádtam Justot és nyugodt vagyok, mert az ő karaktere szerelme örökké Chloe Sullivan marad, ahogy a Stephen által megformált Oliver Queen-nek, Felicity Smoak, akit csakis Emily alakíthat. <33 Nincs igazam? Azta, néha igen kacifántosan fogalmazok, bocsi későn volt már. :D

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
2 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
2018.03.11. 13:17
Piper (admin)

jaj pontosan pontosan :D:D

2018.03.08. 11:21
remete

Én kedvelem a különféle univerzumok kobinálását,de ebben az esetben egyetértűnk felicitynek Emily a tökéletes hm Avatárja,ahogy Olivernek is Stephen De Jonh Glover Lionel Luthorját szivesen látnám újra,jól passzolna az Arrowverzumba:)

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

Hírek,információk,érdekességek a Super Mario világából.Ismertetõk,leírások,játéktesztek. Folyamatosan megújuló tartalom.    *****    STAR STABLE ONLINE BLOG - Kattints ha te is játszol a játékkal, vagy csak érdekel :) Puszi Daisy    *****    ANEZKABLOG megnyitotta kapuit, ahol a valódi, õszinte életét, véleményét olvashatjátok el!    *****    Duguláselhárítás Debrecen    *****    Visszaszámlálás indul! A popzene 2018-as évét foglaljuk össze. Dalok, albumok, videoklipek.    *****    STAR STABLE ONLINE - R A J O N G Ó I O L D A L - Daisy Doveer - STAR STABLE ONLINE    *****    Aranysárkányok korának 617-edik esztendejében...    *****    If this is the end in fire we should burn together    *****    Keresett karakterek // Szerepjáték // Csatlakozz // Varázslat és Sárkányvér // Aneliath    *****    snowflakes in the wrong place    *****    &#9819; ANELIATH &#9737; varázslat és sárkányvér    *****    every monster was a (wo)man first    *****    Fedett lovardák,kör karámok, angol lovas bokszok, gép-takarmány tárolók gyártás,szerelését, építését vállaljuk!    *****    Meditációk az okkult életrõl    *****    SZÉP AJÁNDÉK EGY SZEMÉLYES HOROSZKÓP.SZEREZZ ÖRÖMET SZERETTEIDNEK KARÁCSONYRA,EGY SZEMÉLYISÉG ÉS SORS ANALÍZISSEL!VÁRLAK    *****    MINDIG SZÉP AJÁNDÉK EGY SZEMÉLYES HOROSZKÓP. Szerezz örömet SZERETTEIDNEK Karácsonyra egy tartalmas elemzéssel!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie. Tegyél egy próbát, én segítek az értelmezésben. Várlak!    *****    Rendelj szeretteidnek, asztrológiai elemzéseket, a 20-25 oldalas születési horoszkóp elõrejelzéssel,nagyon szép ajándék!    *****    Hamarosan, karácsony:rendelj, születési, elõrejelzési, párkapcsolati, fogamzási,hold horoszkópot, biotérképet ajándékba!    *****    szekelyhirdeto