Olicity

A legjobb magyar rajongói oldala
Oliver és Felicity párosának.

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli évet töltött távol a családjától, mely idő alatt megtanulta, mit jelent folyamatosan életveszélyben élni. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis képes volt túlélni. Egyetlen cél éltette csupán, a bosszúja, melyet apja listája alapján próbált véghezvinni. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált, miután az élete állandóan csupán egy hajszálon múlott. Sokszor neki kellett a vadásznak lennie, hogy ne rá vadásszanak mások. Hazatérése után nappal, továbbra is Oliver Queenként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem magányosan kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra sikerült szert tennie, akiket nem érdekel ki is ő valójában, végig kitartanak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. De nem csak Zöld Íjászként történt döntő változás Oliver életében, hanem Oliver Queenként is. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik a világon, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérésének köszönhetően, valami más is megváltozott. Az érzelmei. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicitybe. Egy ideig tartott attól, hogy ezt beismerje, de rá kellett döbbennie, hogy nem tagadhat tovább. Az érzelmeinek képtelen parancsolni. A lány Oliver legnagyobb örömére, viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül végleg egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy először majdnem össze is házasodtak, azonban a sors kemény játékot űzött velük és jó időre el kellett távolodniuk egymástól, mint szerelmesek, annak ellenére, hogy még mindig megőrültek egymásért. Mára már azonban sikerült bebizonyosodjon az, hogy Felicity Smoak és Oliver Queen szerelme oly hatalmas, hogy képes bármit elpusztítani, ami akadályozni próbálja azt. Most már hivatalosan is Mrs. és Mr. Queenék lettek, családot alapítottak Oliver fiát is magukhoz véve, együtt élik át az új veszélyeket, a legnagyobb örömöket. És ki tudja, talán a sors hamarosan már egy közös kisbabával is megjutalmazza majd a házaspárt egy gyönyörű kislány személyében...

Partnerek

Az Arrowverséből kinőtt kistestvér, "A Holnap Legendái" rajongói lapom. 2019 nyarától.

2015 óta Vikivel szerkesztem ezt az oldalt! Itt az összes kedvenc párosodat megtalálhatod. 

Vikim lapja a Steroline csoda párosról.

A chatben lehet cserét kérni! 14/2 szabad hely. /Feltételek/ Egy főszerkesztő van, Piper. hamarosan képpel: Kathryne

 
Chat

 

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Oldal Infó
2014. 10.05. Nyitás
Piper, Rice, Viki, Nessie Szerkesztő
Arrow - Oliver,Felicity Téma
G-Portál Tárhely
Dee Design
Efruse Kódok
Linda Sablon

 

 
Frissek

2018.02.09. 22:39, Piper
Jó éjszakát! SPOILER!!

Na, akkor még tegnapi dátummal, hogy tartsuk az aktualitást közzéteszem a saját kritikámat a legújabb epizódról. Először is azonban! Ugye mindannyian tudjátok, hogy a sorozat legközelebb sajnos csak március első napján fog visszatérni, valószínűleg a téli olimpia is közrejátszik a nagy szünet miatt. Ez egy olyan ok, amiért megbocsátok az amcsi csatornáknak, mert imádom az olimpiákat. :D Most pedig nézzük is a kritikát. Már kezdem megszokni, hogy Olicity-ből nem sokat élvezhetünk. Mióta összeházasodott Felicity és Oliver nekem olyan 5. évados feeling állt be, mintha csak jóbarátok lennének, semmi más. Persze, tisztában vagyok vele, hogy a sorozatnak nem ez a központja, de azért legalább egy csók elcsattanhatna minden részben, ha már házasok, azóta egyszer láttam, de sebaj, nekem elég, hogy valóban végre békén hagyják őket, normális házasoknak. Már ennek is örülni kell, ennyi szenvedés után. Ettől eltekintve, viszont élvezem az OTA pillanatokat és azért izgalmakban nincs hiány, meg kell hagyni! Elvégre akciósorozatról van szó, amelyek varázsát főleg a 24 kedveltette meg velem. :) Jack Bauer az etalon. Jaj sosem felejtem el az eheti Fal kérdést... :) Remélem látttátok, miről beszélek. Ilyenkor fáj, hogy nem én állok egy kvízműsor stúdiójában játékosként... :D Szegénykék, de attól még szurkoltam nekik, hogy sok pénzt vigyenek haza. ^^ Remélem így lett, mert sajnos nem emlékszek már a végkimenetelre.

Na, de most már tényleg nézzük is a legelejétől. Nagyon-nagyon tetszett, hogy végre megtudtuk Cayden James hogyan került az A.R.G.U.S. fogságába. Tetszettek ezek a Cayden-Owen-Alena visszaemlékezések. Szegény Cayden-t nagyon sajnáltam, hogy a fia úgy halt meg, hogy csalódott előtte az apjában. Még inkább Cayden-t, aki a sötét rabságában tudta meg, hogy mi történt a fiával. Azonban akkoriban még tuti nem tudhatott a hamis felvételről, mert anno nem küldött volna egy mesteri programot Alena-n keresztül Felicity-nek, hogy elkaphassák végre Prométheuszt. Bármennyire is gonosz egy figura volt Cayden, ebben a részben kifejezetten imádtam őt. És még kis híján meg is sirattam a végén. Hiszen, egek! Annyira megmutatta, hogy érző lény is tud lenni. Tisztán látszott, hogy a fia iránti szeretete határtalan. A múltban az volt az egyetlen kérése, hogy hadd nézhesse végig a fia meccsét, a jelenben pedig a fia sírját, míg előbbit nem engedték, utóbbit Oliver megengedte volna neki, ha nem ölik meg a férfit. Micsoda párhuzam! Amúgy most értettem meg igazán, hogy Cayden valójában nem egy gonosztevő volt az évadban, hanem egy áldozat. Amit tett, azok a szörnyűségek mind megtévesztés által történtek. Hiszen bele sem merünk gondolni abba, milyen őrültségekre lennénk képesek, ha a gyermekünket valaki bántja. Soha az életben ne kívánjunk ilyet senkinek, ez valami borzalom lehet! Bele sem akarok gondolni! Egy apa fájdalma pedig valóban olyasmit hozhat ki önmagából, amitől az állati ösztönöknél is súlyosabb lépésekre szánhatja el magát. Itt van az, amikor Díaz-nak a torkán nyomnám le a fegyvert! Amit tett, az borzalmas. Még csak 18 éves volt szegény Owen és aztán meg az apját is kinyírja?! Családgyilkos, mocskos, aljas Szemétláda! Mindenre gondoltam, de erre nem. Ráadásul még a hivatli dolgozókból, rendőrök közül is vannak emberei? Megáll az eszem. Hát sajnos most kiderült, hogy Díaz még Cayden-nél is okosabb volt, ahogy észrevétlenül beépült a fickó szervezetébe, aki a bizalmába fogadta és nem is gyanakodott rá. Cayden-ről pedig a részben nagyon megmutatkozott milyen intelligens ember, még anno az elkapása során sem ellenkezett, csak csendben tűrte a letartóztatását. Azt kell, hogy mondjam, hiányozni fog a karaktere, ebben az epizódban nagyon megkedveltem őt és azt hiszem félig-meddig William megolvasztotta a szívét, hiszen amikor Oliver utoljára látta azt kívánta a férfinek, hogy legyen jobb apa, mint amilyen ő volt Owen mellett. RIP CAYDEN ÉS OWEN JAMES! <3 (jó hogy nem az első közzétételt láttátok, amikor még James helyett Wilsont írtam...:') )

Nézzük William-Oliver szálat. Elég bátor egy húzás volt a kölöktől mit ne mondjak, hogy csak így simán besétált apuci játszóterére! Amúgy nagyon aranyos, hogy így ragaszkodik az apukájához, de azért ez tényleg vakmerő egy dolog volt. Ráadásul Felicity-re meg Thea-ra a szívbajt hozta, akik a monitoron keresztül hevesen dobogó szívvel figyelték az eseményeket. Amúgy szegény leányzóknak alig jutott valami szerep, Alena-nak viszont örültem, hogy időnként ő is kap némi hosszabb szerepet. Digg meg már megint csak a "szokásos dolgokat" vitte, aztán jelentősebb szerep neki sem jutott, mintha mindenki mellékszereplő lenne csak.

Annál inkább nagy szerep jutott Laurel második verziójának és Quentin-nek. Asszem a hapsi már kezd túlságosan beleőrülni a lánya elvesztésébe. Az, hogy elrabolta a végén Szirént, hát erre még kíváncsi leszek. Most az írók nagyon úgy látom, hogy meg akarják javítani a karakterét, egek mi lesz még ebből? Ahogy elnézem Dinah hamarosan gondoskodni fog a folytatásról, valószínűleg ha lesz alkalma még megpróbálja majd kinyírni Laurel-t. A kanáris harc egyébként nagyon menő volt. Dinah viszont olyan mint egy őrjöngő női bika! (Vagy Fekete Pulyka becenévvel kéne illetni, mert a Kanári már túl békés hozzá, nem tudom.) Nagyon kemény a nőci! Valóban nem lát tisztán Vin halála miatt. Wild Dog és Terrific legalább látták, hogy a város megmentéséért most egy időre ismét célszerűbb Oliver-t a csapat élére állítani, de hát persze Renének meg kellett később jegyeznie azért Oliver-nek odabökve, hogy ettől még nem változik semmi. Olyanok, mint a durcis kisfiúk, akiktől elvették a kedvenc játékukat, remélem észhez térnek előbb-utóbb, nem csak időnként tisztul ki a fejük, mert különben ez nem fog jóra vezetni, lásd következő rész...

Megnyugodtam azért, hogy Anatolij nem volt áruló, de továbbra is idegesít, hogy a negatív oldalt kezdte el erősíteni a pozitív helyett, amit vagy 4 és fél évig betöltött.

Jó látni, hogy Felicity és Oliver is milyen büszkén viselik még mindig a gyűrűiket. :) Ha már egy kis Olicity-elvonási tünetenyhítő kell. ;)

Hát az biztos, hogy akcióban és izgalomban nem volt hiány! És végre Olivernek is sikerült Cayden szemében tisztára mosnia magát. Jó volt azért, hogy Oliverék szövetkeztek Caydennel, annak érdekében, hogy ne lője ki a rakétát a városra.  És talán végre William is megértette, hogy a tűz nem játék, mert könnyen megéghetünk miatta... Kíváncsi leszek ezek után Díaz-t vajon sikerül-e elkapni és milyen lesz a folyatatás...

A vége pedig, - ahogy az az Arrowhoz méltó - kegyetlen lett ismét!

Remélem tetszett! Akció és izgalom oké volt, romantika egy szál sem, szomorú pillanatok voltak bőven és meglepők is. Néhány furcsaságot leszámítva, erre adok most 8 pontot. :) Összességében úgy elégedett voltam a részben, bár már nagyon hiányzik, hogy a kedvenc párosom is kapjon végre műsoridőt együtt, legalább egy nászút erejéig. :) Egyébként én az OTA-t most így még akár Alena-val is kibővíteném, ők négyen szerintem kitűnő csapat lennének, mint egy újabb felállás, a két lány hátulról instrukciókat ad a terepen a srácoknak, ahogy így elnéztem a négyes nyomozós jeleneteiket, eléggé megtetszett ez a felállás így nekem. :) De persze az Eredeti Hármas azért örök. :)

(C) ARROWOLICITY.GP

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Idézett hozzászólás:

hú a mindenit! egyrészt csillagos ötös Diaznak a tökéletes beépülésért,de nagyon reméelm hogy nagyon lassú és fájdalmas halála lesz azért amit Caydennel tett.  nem lep meg hogy végül te is megkedvelted Caydent:) ahogy mondtam már korábban,Michael Emerson egyszerűen zseniális:) Nem lep meg hogy William hajlamos egy kis őrültségre,úgy tűnik örökölte a megfelelő géneket Olivertöl Szerencsére Felicity nevelése visszafoghatja.

Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
4 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
2018.02.13. 22:11
Piper (admin)

Köszönöm Vazsu, igen igen gyakorlatilag egyetértek veled, sajnos eléggé durva állapotok uralkodnak, bízom benne azért előbb-utóbb ez változni fog. :'(

2018.02.12. 10:56
Vazsu

Bár az utolsó 3 részt még nem sikerült megnéznem, csak beletekergettem, de már régóta le akartam írni, hogy mi a bajom a csapat két részre szakadásával, úgyhogy most megteszem.

Igaza van a három újnak, hogy nem esett nekik jól, hogy az OTA nyomozott utánuk és feltételezték, hogy csak közülük lehet az áruló. Megjegyzem, hogy nem tévedtek. De azt nem veszi be a gyomrom, hogy azóta Oliverék az ellenségek, René árulását pedig egyszerűen elfelejtették, legalábbis Curtis és Dinah. Pedig ha Olivert elárulta, akkor őket is bármikor elárulhatja, úgy gondolom.

Úgyhogy már nagyon elegem van ebből a kisiskolás durciból, amit a csapat kevésbé tapasztalt fele művel.

2018.02.11. 22:58
Piper (admin)

Köszi ismét a komit remete és hát igen ez a sorozat mindig meg tud lepni valamivel, ez az egyik legjobb dolog benne a számtalan másik jó mellett. :) 

2018.02.11. 10:46
remete

hú a mindenit! egyrészt csillagos ötös Diaznak a tökéletes beépülésért,de nagyon reméelm hogy nagyon lassú és fájdalmas halála lesz azért amit Caydennel tett.  nem lep meg hogy végül te is megkedvelted Caydent:) ahogy mondtam már korábban,Michael Emerson egyszerűen zseniális:) Nem lep meg hogy William hajlamos egy kis őrültségre,úgy tűnik örökölte a megfelelő géneket Olivertöl Szerencsére Felicity nevelése visszafoghatja.

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierj&#232;t!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre