Olicity

A legjobb magyar rajongói oldala
Oliver és Felicity párosának.

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli évet töltött távol a családjától, mely idő alatt megtanulta, mit jelent folyamatosan életveszélyben élni. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis képes volt túlélni. Egyetlen cél éltette csupán, a bosszúja, melyet apja listája alapján próbált véghezvinni. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált, miután az élete állandóan csupán egy hajszálon múlott. Sokszor neki kellett a vadásznak lennie, hogy ne rá vadásszanak mások. Hazatérése után nappal, továbbra is Oliver Queenként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem magányosan kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra sikerült szert tennie, akiket nem érdekel ki is ő valójában, végig kitartanak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. De nem csak Zöld Íjászként történt döntő változás Oliver életében, hanem Oliver Queenként is. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik a világon, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérésének köszönhetően, valami más is megváltozott. Az érzelmei. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicitybe. Egy ideig tartott attól, hogy ezt beismerje, de rá kellett döbbennie, hogy nem tagadhat tovább. Az érzelmeinek képtelen parancsolni. A lány Oliver legnagyobb örömére, viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül végleg egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy először majdnem össze is házasodtak, azonban a sors kemény játékot űzött velük és jó időre el kellett távolodniuk egymástól, mint szerelmesek, annak ellenére, hogy még mindig megőrültek egymásért. Mára már azonban sikerült bebizonyosodjon az, hogy Felicity Smoak és Oliver Queen szerelme oly hatalmas, hogy képes bármit elpusztítani, ami akadályozni próbálja azt. Most már hivatalosan is Mrs. és Mr. Queenék lettek, családot alapítottak Oliver fiát is magukhoz véve, együtt élik át az új veszélyeket, a legnagyobb örömöket. És ki tudja, talán a sors hamarosan már egy közös kisbabával is megjutalmazza majd a házaspárt egy gyönyörű kislány személyében...

Partnerek

Az Arrowverséből kinőtt kistestvér, "A Holnap Legendái" rajongói lapom. 2019 nyarától.

2015 óta Vikivel szerkesztem ezt az oldalt! Itt az összes kedvenc párosodat megtalálhatod. 

Vikim lapja a Steroline csoda párosról.

A chatben lehet cserét kérni! 14/2 szabad hely. /Feltételek/ Egy főszerkesztő van, Piper. hamarosan képpel: Kathryne

 
Chat

 

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Oldal Infó
2014. 10.05. Nyitás
Piper, Rice, Viki, Nessie Szerkesztő
Arrow - Oliver,Felicity Téma
G-Portál Tárhely
Dee Design
Efruse Kódok
Linda Sablon

 

 
Frissek

Hírek és modulozgatás - Arrow és LOT újdonságok!

2017.10.16. 22:18, Piper

Szép estét mindenkinek. Ma több dologgal is készültem nektek. Először is kezdeném azzal, hogy csináltam egy jó nagy képes frissítést, rengeteg új közös modul kapott sokkal jobb minőségű képeket és az 5. évad összefoglalóját is megnyitottam, ezt remélhetőleg holnap, de legkésőbb a hét végéig tutira felkerül, mivel 6 napig itthon leszek, hála az Égnek. Aztán jó néhány modulban javítottam a szöveget és kicsit átalakítottam, aki szemfüles észrevehet változásokat és én tudom, hogy mind azok vagytok. Ezt folyamatosan folytatni fogom decemberig, hogy nagyobb esély legyen ismét egy jó helyet elcsípni az "Év honlapja" versenyen és remélem jövőre egy év elteltével, pedig már sikerül az összes modult betöltenem addig, ahol jelenleg tartunk. Titkon remélem, hogy legalább 10 évadot megélünk majd, viszont attól nem kell félnetek, hogy a sorozat végeztével én bezárnék, ilyentől nem kell félnetek, hiszen lesz még bőven mit dolgozni a lapon, imádom csinálni, titeket is imádlak és a testvérsorik még biztos futni fognak, ahol pedig akár folyamatosan feltűnhetnek kedvenceink is.

Na szóval, most pedig térjünk át valami másra. Pontosabban a mai frissre. A The CW közzé tett nem olyan régen egy villáminterjút Echo Kellummal (ha egyszer összejön, neten keresztül megkísérlek pár villámkérdést én is küldeni neki twitteren, de ezt nem ígérem biztosan, rádaásul néhány barátnőmet is segítségül kell hívnom, akik profibb angolosok valamivel nálam...), szóval itt a mi drága Curtis-ünk éppen arról beszél, hogy mekkora utat kellett bejárnia az ő karakterének a sorozat mostani állásáig is, - ugyebár emlékszünk arra mennyire fantasztikus volt a legutóbbi részben!! - nagyon sokáig elemzi azt mennyire élvezi egyrészt a remekül megírt karakterét és a Reneé-vel közös jeleneteit. Nos reméljük még nagyon sokáig velünk lesz. A videót felül megtekinthetitek. Echo amúgy már harmadik éve szerves része az új Arrow csapatnak, imádunk Echo, maradj még velünk sokáig, főleg mivel nagy Olicity shipper vagy.

A másik pedig egy LOT-os spoiler! Úgy tűnik, - nagy sajnálatomra - hogy Victor Graber a 3. évadban távozni fog a sorozatból. Én ezt tényleg nagyon sajnálom, mert imádtam a karakterét. Stein professzor már kezdetek óta erősíti a csapatot, mint Firestorm egyik része. Korábban a Flash-ben vezették fel a karakterét a LOT-ra. Az okait elolvashatjátok a mellékelt linken, ha igaz most egy új projektre is készül és talán lesz még lehetőség, hogy néhány epizódban felbukkanhasson a LOT-ban, szóval teljesen nem kell elkeserednünk. xx

Még nincs hozzászólás.
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.