Olicity

A legjobb magyar rajongói oldala
Oliver és Felicity párosának.

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli évet töltött távol a családjától, mely idő alatt megtanulta, mit jelent folyamatosan életveszélyben élni. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis képes volt túlélni. Egyetlen cél éltette csupán, a bosszúja, melyet apja listája alapján próbált véghezvinni. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált, miután az élete állandóan csupán egy hajszálon múlott. Sokszor neki kellett a vadásznak lennie, hogy ne rá vadásszanak mások. Hazatérése után nappal, továbbra is Oliver Queenként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem magányosan kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra sikerült szert tennie, akiket nem érdekel ki is ő valójában, végig kitartanak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. De nem csak Zöld Íjászként történt döntő változás Oliver életében, hanem Oliver Queenként is. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik a világon, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérésének köszönhetően, valami más is megváltozott. Az érzelmei. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicitybe. Egy ideig tartott attól, hogy ezt beismerje, de rá kellett döbbennie, hogy nem tagadhat tovább. Az érzelmeinek képtelen parancsolni. A lány Oliver legnagyobb örömére, viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül végleg egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy először majdnem össze is házasodtak, azonban a sors kemény játékot űzött velük és jó időre el kellett távolodniuk egymástól, mint szerelmesek, annak ellenére, hogy még mindig megőrültek egymásért. Mára már azonban sikerült bebizonyosodjon az, hogy Felicity Smoak és Oliver Queen szerelme oly hatalmas, hogy képes bármit elpusztítani, ami akadályozni próbálja azt. Most már hivatalosan is Mrs. és Mr. Queenék lettek, családot alapítottak Oliver fiát is magukhoz véve, együtt élik át az új veszélyeket, a legnagyobb örömöket. És ki tudja, talán a sors hamarosan már egy közös kisbabával is megjutalmazza majd a házaspárt egy gyönyörű kislány személyében...

Partnerek

Az Arrowverséből kinőtt kistestvér, "A Holnap Legendái" rajongói lapom. 2019 nyarától.

2015 óta Vikivel szerkesztem ezt az oldalt! Itt az összes kedvenc párosodat megtalálhatod. 

Vikim lapja a Steroline csoda párosról.

A chatben lehet cserét kérni! 14/2 szabad hely. /Feltételek/ Egy főszerkesztő van, Piper. hamarosan képpel: Kathryne

 
Chat

 

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Oldal Infó
2014. 10.05. Nyitás
Piper, Rice, Viki, Nessie Szerkesztő
Arrow - Oliver,Felicity Téma
G-Portál Tárhely
Dee Design
Efruse Kódok
Linda Sablon

 

 
Frissek

Arrow 5x19 - Veszélyes kapcsolatok admin kritika

2017.04.29. 22:01, Piper
Vigyázat spoilert tartalmazhat!

Szép estét mindenkinek! Ahogy ígértem, ma este végre nekiültem és lepörgettem ezt a szupiérdekesésegybennagyondrámai részt. Több olyan szál is volt benne, ami különösen majdnem megríkatott. Az egyik, számomra legédesebb ebben a részben talán Zoé-René-Quentin hármasa volt. A rész ellen nem tudok nagyon semmit mondani, talán annyit hogy nagyon sajnáltam, hogy Felicity és Oliver között és Lyla és Digg között is igencsak hűvös viszony alakult ki.

Talán kezdjük is a legelején. Az egész részben, - bár nem szerepelt - érezhető volt hogy Chase mekkora Rohadék és milyen veszélyes gazember. Tisztán érezhető volt, hogy itt már valóban egy igazi PSZICHOPATÁVAL van dolgunk! Állandóan megtévesztette a csapatot és etekintetben valahogy meg is tudtam érteni Felicity lépését, hiszen talán a Helix nélkül sosem sikerült volna a nyomára bukkanni. Viszont amivel fizetni kellett utána a rész végén, a Chase után való hajsza következménye eszméletlen súlyos büntetéssel járt, csoda hogy életben maradtak kedvenceink.

Most össze-vissza fogok ugrálgatni, ami épp eszembe jut, mivel most nem "élő"-ben nézem és úgy írok. Rögtön ki is térnék a már korábban említett Zoé-René-Quentin hármasra. Hihetetlen édes volt ez a szál, kellett a részbe. Örültem, hogy beleépítették. Quentin ismét hatalmasat nőtt a szemembe, ahogy egy reményt vesztett édesapában sikerült újra felélessze a fénysugarat, hogy küzdenie kell és talán újra együtt lehet a szeretett kislányával. Zoé meg übercuki volt a "Kösz Főnökkel!" (persze ez eredeti nyelven jobban kijött.) Istenem annyira látszik azon a kislányon, hogy mennyire imádja az apukáját, odáig van és rajong érte. Olyan édeske volt ahogy lelkesen újságolta az édesapjának, hogy bekerült a hokicsapatba, majdnem megkönnyeztem a jelenetüket. A kislány úgy reménykedik, hogy hazamehet az apuval és az ölelésük, ahogy hiányoznak egymásnak. A baleset, meg baleset. Emiatt nem vonhatják felelősségre. Jaj, annyira édes ez az oldala René-nek és ahogy Quentin-nek mondta, valóban lehet még újat is tanítani egy kutyának, hiába vad az a kis élőlény. :) Egy ilyen kislányt szeretnék majd egyszer Felicity-nek és Oliver-nek is. *-*

Aztán hát Dinah meg Curtis hozzák a formájukat, bírtam a csapatmunkájukat és a humorukat is ebben a részben. Jól kiegészítik a csapatot, kellenek oda.

Lyla és Digg... Nagyon sajnáltam, hogy ebben a részben Digg-nek rá kellett döbbennie arra, hogy Lyla-t az A.R.G.U.S vezetői posztja eléggé kőszívű lénnyé próbálja meg varázsolni, de én mégsem hiszem ezt. Hiszen bármit is követett el az illegális fogvatartással Lyla, csupa szív az a nő és még véletlen sem Amadna Waller, ahogy azt Digg mondta, de persze természetesen megértem Digg aggodalmát és egy bizonyos részben igaza is van. Remélem nem fognak elválni emiatt. Ez a hacker-hapsi (Clayton, asszem.) pedig biztosan okkal lett elzárva abba a lyukba. Ha Lyla ennyire őriztette, annak oka lehetett!

Felicity! és Oliver! Először is hadd jegyezzem meg, hogy marha sokszor hallunk már liftekről ebben a sorozatban (főleg ha Olicity-vel kapcsoaltos, végén már ez is egy újabb szimbólum lesz, még modult is nyitok majd neki. :D). Na jó, szóval. Egyértelműen látszott, hogy ez a rész igazán végre újra Felicity-központú volt leginkább, nagyon örültem neki, mert már nagyon hiányzott! Szerintem überizgi volt először úgy látni Felicity-t, hogy valami olyasmi rosszban sántikál, amit a csapat nem torelár. De még ez is egy jó ügy érdekében történt, hiszen igaza van a leányzónknak, nem akarja hogy Chase miatt még többen sérülhessenek! Egyetéretek tökéletesen Felicity-vel. Hiszen láthattuk mennyire ki volt bukva, amikor Alena megölte azt a férfit (igaz nem akarta). Olyan jó volt látni azért, ahogy egy kicsit az OTA-ra és az Olicity-re is megpróbált építeni a rész. Ahogy Digg mondta, hogy "Nem h hozzám akart feleségül jönni." Megpróbálta megmagyarázni Oliver-re, hogy Felicity egyedül rá hallgatna és ahogy Lyla-nak említette, hogy Felicity Smoak-nál jobb embert szinte nem ismer a Földön és amikor Oliver mondja, ha Felicity és Lyla túllépik a határokat, nincs az a határ, vagy mi, ahh imádtam!!! <3 *-* Az egyik kedvencem persze az volt, amikor Oliver megkereste a volt közös lakásukon Felicity-t és ahogy mondja neki, hogy nem tudja megengedni azt, hogy a lány viselje annak a terhét amit ő egykoron eltolt. Felicity pedig közli vele, hogy az egyik ok amiért beleszeretett pontosan az volt, hogy bármit képes megtenni Oliver a végső jóért, ah haldokoltam!!! <3 *-* Aztán persze mikor látta a leányzó, hogy ő pedig észérvekkel Oliver-t nem tudja meggyőzni, közölte vele, hogy állítsa meg. Erre Oliver tényleg utána megy a csapattal és a lány teljesen kiborul később és kérdőre vonja, hogy miért nem bízott benne megint. Még az a jelenet is nagyon cuki volt, - hiába egyben drámai fordulat is - mikor Felicity tudta, hogy Oliver őt sosem lenne képes lelőni, inkább hagyta, hadd meneküljön a Helix. Felicity könyörgött Oliver-nek, hogy ne érjen a dróthoz, ami tele volt feszültséggel és ott hagyta a tabletet, hogy Curtis majd kimentse Oliver-t, jaj ezek a jelenetek számomra aranyat értek, de zavart, hogy elhidegült nagyon a párosunk viszonya. (Különösen az ijesztett meg, mintha Oliver azt mondta volna, hogy ne reméld hogy megértem, amikor Felicity kérte ,hogy értse meg és bocsássa meg amit tett a Helix miatt ott a fénydrótnál. Persze biztos vagyok benne, hogy meg fog.) Oliver még egy kis alkoholba is folytotta a bánatát Felicity merészsége miatt. De azért csak meg lett az a kulcs, de akkor jött a legnagyobb és legsúlyosabb következmény, aminek egy picit még örültem is, pedig nem kéne. Chase egy bombát hagyott a barlangban és mire Felicity és Oliver rájöttek, hogy ezt nekik szánta, már késő volt és berobbant a barlang. Oliver megpróbálta elkapni Felicity kezét, hogy kirohanjanak, de már késő volt és puff!! Mindenesetre, - bár nem kéne - mégis örülök neki, hogy (egyrészt nagyon örülök, hogy nem esett bajuk!) legalább most végig kettesben maradhatnak és a problémáikat is ráérnek talán megbeszélni (két haldokláshoz közeli állapot között) és talán ezzel elsimítják a már hosszú ideje érlelődő hűvös viszonyt egymás között és végre elszórhatják az újrakezdés magvait.... Rohadtul kíváncsi vagyok és nagyon várom már a jövő heti részt is, mert még ha csak fb-ben is, lesz szerelmes jelenetük!! Még inkább a partys részt. :P

Ez a rész számomra úgy nagyjából megfelelt, de azért egy-két részletnél tényleg elszomorodtam picikét. Még nagyon sok mindent írhatnék, de akkor egy teljes regényt kéne legépeljek. Annyit mondok, hogy akció és izgalom megint megvolt. Tetszett többek között az is, hogy azért Alena nem volt hálátlan Felicity-vel szemben és van még egy olyan érzésem, hogy akár jóra is használhatja majd a későbbiekben tudását ez a szuperszervezet. Talán pont Felicity lesz majd a vezetőjük a jövőben és ezzel valóban történelmet írna... Tetszett, hogy René (hála Quentin-nek) esélyt kapott a kislánya visszaszerzésére, stb. Az nem tetszett, hogy a párosaink picit hidegebb viszonyba kerültek egymással, továbbá fura volt Oliver-t nem látni ismét a jelmezét viselni.

És Thea-t már tényleg nagyon hiányolom!!

Erre a részre 10 pontból/8 pontot adok. :) Remélem tetszett az újabb kis heti összefoglalóm. Jöhet a ti véleményetek is, kíváncsian várom, jó éjszakát! ^^

(C) ARROWOLICITY.GP

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.