Olicity

A legjobb magyar rajongói oldala
Oliver és Felicity párosának.

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli évet töltött távol a családjától, mely idő alatt megtanulta, mit jelent folyamatosan életveszélyben élni. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis képes volt túlélni. Egyetlen cél éltette csupán, a bosszúja, melyet apja listája alapján próbált véghezvinni. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált, miután az élete állandóan csupán egy hajszálon múlott. Sokszor neki kellett a vadásznak lennie, hogy ne rá vadásszanak mások. Hazatérése után nappal, továbbra is Oliver Queenként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem magányosan kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra sikerült szert tennie, akiket nem érdekel ki is ő valójában, végig kitartanak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. De nem csak Zöld Íjászként történt döntő változás Oliver életében, hanem Oliver Queenként is. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik a világon, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérésének köszönhetően, valami más is megváltozott. Az érzelmei. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicitybe. Egy ideig tartott attól, hogy ezt beismerje, de rá kellett döbbennie, hogy nem tagadhat tovább. Az érzelmeinek képtelen parancsolni. A lány Oliver legnagyobb örömére, viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül végleg egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy először majdnem össze is házasodtak, azonban a sors kemény játékot űzött velük és jó időre el kellett távolodniuk egymástól, mint szerelmesek, annak ellenére, hogy még mindig megőrültek egymásért. Mára már azonban sikerült bebizonyosodjon az, hogy Felicity Smoak és Oliver Queen szerelme oly hatalmas, hogy képes bármit elpusztítani, ami akadályozni próbálja azt. Most már hivatalosan is Mrs. és Mr. Queenék lettek, családot alapítottak Oliver fiát is magukhoz véve, együtt élik át az új veszélyeket, a legnagyobb örömöket. És ki tudja, talán a sors hamarosan már egy közös kisbabával is megjutalmazza majd a házaspárt egy gyönyörű kislány személyében...

Partnerek

Az Arrowverséből kinőtt kistestvér, "A Holnap Legendái" rajongói lapom. 2019 nyarától.

2015 óta Vikivel szerkesztem ezt az oldalt! Itt az összes kedvenc párosodat megtalálhatod. 

Vikim lapja a Steroline csoda párosról.

A chatben lehet cserét kérni! 14/2 szabad hely. /Feltételek/ Egy főszerkesztő van, Piper. hamarosan képpel: Kathryne

 
Chat

 

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Oldal Infó
2014. 10.05. Nyitás
Piper, Rice, Viki, Nessie Szerkesztő
Arrow - Oliver,Felicity Téma
G-Portál Tárhely
Dee Design
Efruse Kódok
Linda Sablon

 

 
Frissek

Felicity exe és Oliver exe egy párként? - Teóriám

2015.05.28. 14:16, Piper

Jaj. Sziasztok. Ma egy kis Olicitys és még sem annyira Olicitys teóriával készültem nektek. Valamilyen szinten kapcsolódik párosunkhoz, hiszen még is csak Felicity és Oliver exeiről van szó. Szerencsére azonban a párosunk már egymásra talált, így ez a két személy tényleg megmarad a múltnak. De vajon kikről is beszélek? Hát persze, hogy Sara-ról és Ray-ről! Már annyi rajongó álmodozik arról milyen szép pár is lenne Fehér Kanári és Atom. Most egy kicsit gondolkodtam és néhány apró következtetésből arra tudok tippelni, hogy némi utalásokat már kaptunk affelé, hogy talán ez a páros lesz a következő kedvenc, de természetesen csak az Olicity párosunk után! Új Arrow/Flash/LOT-os álompár van születőben? Nézzük is csak, milyen utalások adtak gyanút nekem arra, hogy esetleg Sara és Ray egy párt alkothatnak majd a jövőben...

Amikor Oliver megkérte Felicity-t, hogy járjon vele, Ray is fültanúja volt az esetnek, ahogy szinte minden közel álló barátja a párosnak. Miután Oliver és Digg elvonulnak, Felicity odalép Rayhez és azt mondja neki, hogy szívből reméli, megtalálja majd azt a nőt, akivel igazán boldog lehet majd a jövőben, mert megérdemli. Egyébként hozzá kell tennem a Raylicity-t, mint barátok nagyon szeretem, aranyos volt látni ezt a jelenetet. De mint egy pár gyűlöltem az ő kapcsolatukat. Szóval Felicity ezzel búcsúzott Ray-től, mielőtt felrobbant a Palmer Technologies. Aztán ha egy kicsit visszarepülünk a múltba, Sara is annak idején Olivernek valami hasonlókat kívánt, abban biztos volt, hogy - bár ő szerette Olivert - Oliver számára nem ő az igazi.
Lényegében mindkét fél rosszul választott magának párt és továbbra is a magányos szinglik életét élik. Miért gondolom biztosra, hogy ők összejöhetnek? Mert a LOT trailerben is már volt közös jelenetük és szinte szikrázott köztük az a bizonyos bizsergés, ami anno Felicitynél és Olivernél is. Láthatóan nagyon jól ki fognak jönni egymással. Mindketten vicces karakterek; nagyon szeretik a "munkájukat"; közös a témájuk, a küldetésük, mindkettő igazi hős, mert mindketten majdnem meghaltak már, mert kedvenceink exei és mert minden sorozatnak szüksége van egy fő romantikus szálra! No meg persze meg kell azt is említeni, hogy nem kevés rajongó vágyálma egy FehérKanári/Atom vadonatúj TV-couple! Szerintem rendkívül illenének egymáshoz és remek kémiának tűnik már most a képernyőn ez a kapcsolat!

Ti is örülnétek egy új Arrowos szerelmespárnak?

(C) ARROWOLICITY.GP

4 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
Idézet
2015.05.29. 21:31
Piper

márha Lance bácsi tudomást szerez a dologról (:

Idézet
2015.05.28. 18:21
remete

Én azt nézném meg hogy kérne bocsánatot Olivertől a bosszúhadjárat miatt amit vezetett ellene:D Már ha képe lenne rá:D

Idézet
2015.05.28. 17:09
Piper

erre én is roppant kíváncsi lennék. :D:D de főleg arra Lance milyen fejet vág majd, hogy a lánya megint él. XDXD szerintem ez abba fog belehalni hogy mindig megtréfálják őt a lányai. xD

Idézet
2015.05.28. 16:44
remete

Érdekes elgondolás,máglátjuk lesz e belőle valami:) Nem tudom Lance mit szólna még egy miliárdos hősködő vej jelölthöz :D

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre