Olicity

A legjobb magyar rajongói oldala
Oliver és Felicity párosának.

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli évet töltött távol a családjától, mely idő alatt megtanulta, mit jelent folyamatosan életveszélyben élni. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis képes volt túlélni. Egyetlen cél éltette csupán, a bosszúja, melyet apja listája alapján próbált véghezvinni. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált, miután az élete állandóan csupán egy hajszálon múlott. Sokszor neki kellett a vadásznak lennie, hogy ne rá vadásszanak mások. Hazatérése után nappal, továbbra is Oliver Queenként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem magányosan kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra sikerült szert tennie, akiket nem érdekel ki is ő valójában, végig kitartanak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. De nem csak Zöld Íjászként történt döntő változás Oliver életében, hanem Oliver Queenként is. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik a világon, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérésének köszönhetően, valami más is megváltozott. Az érzelmei. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicitybe. Egy ideig tartott attól, hogy ezt beismerje, de rá kellett döbbennie, hogy nem tagadhat tovább. Az érzelmeinek képtelen parancsolni. A lány Oliver legnagyobb örömére, viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül végleg egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy először majdnem össze is házasodtak, azonban a sors kemény játékot űzött velük és jó időre el kellett távolodniuk egymástól, mint szerelmesek, annak ellenére, hogy még mindig megőrültek egymásért. Mára már azonban sikerült bebizonyosodjon az, hogy Felicity Smoak és Oliver Queen szerelme oly hatalmas, hogy képes bármit elpusztítani, ami akadályozni próbálja azt. Most már hivatalosan is Mrs. és Mr. Queenék lettek, családot alapítottak Oliver fiát is magukhoz véve, együtt élik át az új veszélyeket, a legnagyobb örömöket. És ki tudja, talán a sors hamarosan már egy közös kisbabával is megjutalmazza majd a házaspárt egy gyönyörű kislány személyében...

Partnerek

Az Arrowverséből kinőtt kistestvér, "A Holnap Legendái" rajongói lapom. 2019 nyarától.

2015 óta Vikivel szerkesztem ezt az oldalt! Itt az összes kedvenc párosodat megtalálhatod. 

Vikim lapja a Steroline csoda párosról.

A chatben lehet cserét kérni! 14/2 szabad hely. /Feltételek/ Egy főszerkesztő van, Piper. hamarosan képpel: Kathryne

 
Chat

 

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Oldal Infó
2014. 10.05. Nyitás
Piper, Rice, Viki, Nessie Szerkesztő
Arrow - Oliver,Felicity Téma
G-Portál Tárhely
Dee Design
Efruse Kódok
Linda Sablon

 

 
Frissek

Marc Guggenheim - Olicitys morzsák

2015.02.28. 15:20, Piper

Na halihó, mindenkinek! Nem régen értem haza. Már jó volt egy kicsit volán mögé ülni, hiányzott. Rég nem vezettem már. Kezdtem már picit kijönni a gyakorlatból, aztán gyorsan visszalendültem, tesóm mindig megnyugtató erőt ad a vezetéshez. Összességében jó napom volt ma, már régen láttam a szeretteimet, jó volt picit beszélgetni velük. Picikét elfáradtam, de azért ma sem maradtok frissek nélkül, nyugi! No akkor, hoztam is nektek néhány Olicity-s spoilerecskét! Nézzük miket válaszolt Marc a rajongók kíváncsi kérdéseire!

Egyik rajongó arról érdeklődött Marcnál, hogy van-e esély arra, hogy Felicity exe újra visszatérjen? Marc erre azt válaszolta, hogy elképzelhető, mert már beszéltek róla! (na erre nagyon kíváncsi leszek) A következő kérdés arról szólt, hogy lesznek-e meghatározóbb Olicity-s jelenetek, akár romantikus, akár munkatársi, valami. Marc erre azt válaszolta, hogy nagyon nagy pillanatokat kapunk majd a 3x16, a 3x17 és a 3x19. részben! Aztán asszem a 3x20-ban is valami készülődni fog... Amit még érdekesnek találtam, hogy Marc azt mondta szeret egy kis humort meg izgalmat is csempészni a párosba, hogy ne legyen olyan egyszerű a kapcsolatuk, asszem. És van még egy nagyon fontos és NAGY ÖRÖMET jelentő válaszunk! Ez pedig az, hogy Oliver nagyon NAGYON zsémbes lesz, amikor megtudja, hogy Felicity és Ray lefeküdtek egymással, NAGYON!!

Nagyon izgalmas részeknek nézhetünk majd elébe a szünet után!! Ennél tökéletesebb napom már nem is lehetne!!! Ki mennyire várja az új részeket??! Képzelhetitek mi majd kiugrunk a gatyánkból, csoda, hogy még nem kaparom a falamat! Ilyenkor mindig visszanézem az eddigi Olicity-s jeleneteket, hogy valahogy kibírjam a folytatásig!!

Fordítottam innen: #1

+ A végére egy kis meglepi!! Egyik drága törzslátogatónk, Nirvaes készített egy kis fanfiction-t az oldalnak a 3x18. részre! Elolvashatjátok a "Fanfiction" modul, "Beküldött fanfiction" részénél! Nagyon szépen köszönjük, szerintem atomzseniális lett!! Írónak kéne menj, Niraves!! Annyira tetszett, hogy alig bírtam abbahagyni egyszerűen, reméljük még írsz majd sokszor, puszi neked és köszönjük szépen, NAGYON-NAGYON neked!!! <333 Aki szeretne, amúgy küldhet be, szívesen kitesszük és elolvassuk! Ezzel egy remek ajándékot kaptunk ma, hihetetlen jó napom van, komolyan, el sem hiszem! Remélem már semmi nem teheti tönkre ezt a csodás napot!!

HŰHA MOST NÉZEM CSAK EGY HAJSZÁL VÁLASZT MÁR CSAK EL ATTÓL MINKET, HOGY BENNE LEGYÜNK A G-PORTÁL LEGJOBB 50 LAPJA KÖZÖTT, NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNJÜK MINDENKINEK! <3 HA JÓL NÉZEM A "SOROZATOK" KATEGÓRIÁBAN PEDIG A TOP 10 KÖZÖTT SZEREPELÜNK!! MÉGHOZZÁ A 8. HELYEN!! NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNJÜK!! KORÁBBAN A 9. HELYET BITOROLTUK, MOST EGGYEL ELŐRE UGROTTUNK!! SOK PUSZI NEKTEK AZ ELÉRT EREDMÉNYÜNKÉRT!! <33 NÉLKÜLETEK NEM MENT VOLNA!! KÖSZÖNJÜK!! EZT NAGYON JÓL ESETT NEKÜNK LÁTNI!!

Egy Páratlan Páros - Alkotásom

2015.02.27. 23:09, Piper

Stemily - kampányvideó

2015.02.27. 16:37, Piper

Találtam egy nagyon helyes kis videót Emily-ről és Stephen-ről. A változatosság kedvéért, most egy kis Stemily a héten, az Olicity helyett. Ahogy elnézem ez most készülhetett valamelyik forgatási szünetben. Bár annyira sajnos nem sikerült megértsem miről szól, annyit kivettem belőle, hogy Stephen kampányához lehet valami köze. A videót ha jól láttam David készítette és Emily meg Stephen nagyon cukin elhülyéskednek. Annyira helyesek együtt! <3 A képre kattintva elérhetitek a videót, sajnos nem sikerült belinkelni, de ha jól nézem legalább 3 és fél perces, én kétszer is végignéztem! A videót amúgy az egyik Olicity-s rajongói lap osztotta meg facebookon, de amúgy Stephen rakta ki a hivatalos facebook oldalára! Szerintem nagyon helyes lett, tényleg! <3 Megköszönte a részvételt Emily-nek és David-nek is!

Ha jól vettem ki a kommentárokból, Stephen itt mondott valami olyasmit, hogy Brandontól majd bocsánatot kell kérnie valamiért. Asszem ez már célzás volt a sori jövőjében valamire...

Holnap később várhatók frissek, napközben rokonlátogatóban meg mamánál leszek, délután vagy este felé azonban megint elérhettek a lapon! 

Modulozgatás

2015.02.27. 13:11, Piper

Halihó!! Ma egy óriási meglepetéssel készültem a mi drága Olicity-fanjainknak!! Remélem nagyon fog tetszeni nektek és jó értelemben fogtok érte megzabálni, nem rossz értelemben! Egy kicsit elővettem a kreativitási tehetségemet és mivel bölcsész karra készülök, kicsit eljátszadoztam a rímekkel! Aztán kijött belőle egy helyes kis Olicity-s versike. Ezt megtalálhatjátok az "Olicity" menüben, "Versbe foglalva" néven. Amint megy előrefelé a sorozat, folyamatosan bővíteni fogom a végéig! Nos remélem elnyeri mindenki tetszését ez a nagy meglepi!

Puszi

Piper

Véleményeket, ha lehet!

23:50 Halihó! Gyorsan még egy érdekesség Emily-ről! Nézelődtem a neten és annyi külföldi rajongói lap van a színészekről, mint égen a csillag! Különösen Emily-ről és Stephen-ről! A két főszereplőről. Az egyiken észrevettem egy érdekes hírt, a wikipedián és IMDB-n is már fent van, Emily szerepet kapott, - egy Patty McGuire nevű lányt fog alakítani - egy új 2015-ös "Brooklyn" címet viselő filmben, biztos tökéletesen fogja ezt a karaktert is alakítani! Jó éjszakát mindenkinek! Olyan furi lesz "Felicity-t" valahol máshol is látni, ahogy anno a TVD-ben "Oliver-t" is. Már megszoktam, hogy csak ezeket a karaktereket alakítja a két színész, így olyan varázslatos, persze nagyon örülök, hogy szárnyal a karrierjük.

Végre felcsillanhat a remény - Olicity bomba aktiválva!

2015.02.27. 09:17, Piper

Sziasztok! Amennyire elvehette a kedvünket az utóbbi időben az Olicity, mától épp annyira meghozhatja ez az időszak a reményünket! Nagyon gyorsan be fog gyógyulni az a seb, ami jelenleg ott garázdálkodik az Olicity-s szívünkben!! Styke-tól kaptam némi jó hírt és én is ránéztem gyorsan Marc tumblr-jére és remek híreket kaptam! Egyébként ez várható volt! Egy óriási hullámvölgy után, végre kárpótolnak minket!! Én mondtam, csak idő kérdése lesz!! És most nézzük a legfrissebb szaftos morzsákat!! Vigyázat, Spoileres lehet!

Olicity-riadó:

Mint hála égnek gondolhattuk, Marc csak ugratott minket azzal kapcsolatban, hogy Felicity terhes. Ezenkívül nagyon Olicity-s rész lesz a 3x16, a 3x17 és a 3x19. rész is!! Gondolom, a 3x18. csak azért nem, mert Felicity nagyjából az egész részben kómában lesz, szerintem. De ha már Oliver ott aggódni fog érte, nekem már az is öröm lesz!! Aztán hamarosan elképzelhető, nem csak a Zöld Íjásszal, de a Zöld Szörnyeteggel is találkozhatunk majd, Oliver személyében. Ugyanis a 3x16-ban fény derül majd arra, - ha minden igaz - hogy mi történt Felicity és Ray között, nos itt csak annyit, hogy Oliver egyáltalán nem lesz elragadtatva a hírtől!! Továbbá Oliver döntését nagyban befolyásolhatja majd az, hogy az új Ra's legyen, ha értesülni fog a Felicity-Ray románcról. Most valószínű, hogy Oliver-nek hamarosan felnyílik a szeme és végre kiveszi a fejét a seggéből! Nem hinném, hogy hagyja Ray-nek Felicity-t, ráadásul Ray hamarosan távozni fog! Juj, mi lesz itt, már alig várom a szünet utáni epizódokat!!!! <333 No ki van még így, mint én és ki mit gondol a folytatásról, kíváncsian várjuk!!! Én éreztem, hogy most fog igazán felrobbani ez a bomba, már alig várom, hogy engem is "eltaláljon"!!!

Az Olicity-n kívül olvastunk egy igen érdekes hírt is, vajon igaz lehet? Sara vissza fog térni? Ez engem meglep. De lehet köze lesz ahhoz a bizonyos forráshoz, amit úgy hívnak, hogy Lazarus Pit? Jól mondom?!

Egyébként visszatérve az Olicity-re. Oliver lökte Felicity-t Ray karjaiba, viszont Ray meg átvágja Felicity-t, az öltözékkel kapcsolatban, szal már csak ezért is halálra lesz ítélve ez a kapcsolat, no meg Oliver féltékenysége miatt is, gondolom... De erről bővebben majd a kritikámban...

Forrás: #1

Ezek után kinek kezdődik még jól a napja?? Ezt nem hiszem el ilyen jó hírek Olicity-ről és Fiorelláról is, boldogabban nem is kezdődhetne ez a napom, komolyan mondom!!

Joggal mondhatom, hogy ezentúl a március lesz a kedvenc hónapom?!

 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierj&#232;t!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre