Olicity

A legjobb magyar rajongói oldala
Oliver és Felicity párosának.

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli évet töltött távol a családjától, mely idő alatt megtanulta, mit jelent folyamatosan életveszélyben élni. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis képes volt túlélni. Egyetlen cél éltette csupán, a bosszúja, melyet apja listája alapján próbált véghezvinni. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált, miután az élete állandóan csupán egy hajszálon múlott. Sokszor neki kellett a vadásznak lennie, hogy ne rá vadásszanak mások. Hazatérése után nappal, továbbra is Oliver Queenként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem magányosan kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra sikerült szert tennie, akiket nem érdekel ki is ő valójában, végig kitartanak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. De nem csak Zöld Íjászként történt döntő változás Oliver életében, hanem Oliver Queenként is. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik a világon, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérésének köszönhetően, valami más is megváltozott. Az érzelmei. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicitybe. Egy ideig tartott attól, hogy ezt beismerje, de rá kellett döbbennie, hogy nem tagadhat tovább. Az érzelmeinek képtelen parancsolni. A lány Oliver legnagyobb örömére, viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül végleg egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy először majdnem össze is házasodtak, azonban a sors kemény játékot űzött velük és jó időre el kellett távolodniuk egymástól, mint szerelmesek, annak ellenére, hogy még mindig megőrültek egymásért. Mára már azonban sikerült bebizonyosodjon az, hogy Felicity Smoak és Oliver Queen szerelme oly hatalmas, hogy képes bármit elpusztítani, ami akadályozni próbálja azt. Most már hivatalosan is Mrs. és Mr. Queenék lettek, családot alapítottak Oliver fiát is magukhoz véve, együtt élik át az új veszélyeket, a legnagyobb örömöket. És ki tudja, talán a sors hamarosan már egy közös kisbabával is megjutalmazza majd a házaspárt egy gyönyörű kislány személyében...

Partnerek

Az Arrowverséből kinőtt kistestvér, "A Holnap Legendái" rajongói lapom. 2019 nyarától.

2015 óta Vikivel szerkesztem ezt az oldalt! Itt az összes kedvenc párosodat megtalálhatod. 

Vikim lapja a Steroline csoda párosról.

A chatben lehet cserét kérni! 14/2 szabad hely. /Feltételek/ Egy főszerkesztő van, Piper. hamarosan képpel: Kathryne

 
Chat

 

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Oldal Infó
2014. 10.05. Nyitás
Piper, Rice, Viki, Nessie Szerkesztő
Arrow - Oliver,Felicity Téma
G-Portál Tárhely
Dee Design
Efruse Kódok
Linda Sablon

 

 
Frissek

Isten éltessen John!

2015.03.11. 14:26, Piper

Mindenki kedvenc Sötét Íjásza, Malcolm Merlyn, azaz John Barrowman ma ünnepli 48. születésnapját! Ezúton is kívánunk neki sok boldogságot és hosszú életet! Boldog Születésnapot, John! Érdekes, hogy nem rég Paul Blackthrone ünnepelte a születésnapját, ha minden igaz pont múlt héten.

Jelenlegi állás - + Egy újabb szavazat tőlem nekik

2015.03.11. 14:20, Piper

Modulozgatás

2015.03.11. 13:24, Piper

Halihó! Legelőször is mindekit megkérnénk, hogy nyomjuk meg a fináléra, azt a szavazást, most 1%-kal vezet az ellentábor, ne engedjük, hogy ez így maradjon! Másodszorra, már kérdeztétek mikor folytatom a fanfiction-t, most ezt is megtettem. Igyekszem majd gyakrabban írogatni, csak hát ahhoz ihlet is kell teremjen, nem szabad elsietni, hogy izgalmas maradhasson a történet! Még sok meglepetéssel készülök majd, a kitalált történetben! Ha van kedvetek, küldhettek még be nekünk fanfictionokat, amit ti írtatok, mindegyik kikerül, egytől-egyig!

13:52 Megnyitottam az "Egymásért aggódva" modult, is a közös menüben! Ez még rengeteg bővítést fog még kapni, remélhetőleg. Egyelőre néhány Felicitys "aggódós" jelenetről olvashattok. Kellemes böngészést!

Statisztikai beszámoló - Nagyon nagy ölelés érte nektek!

2015.03.10. 21:15, Piper

Egy kicsit felmértem, hogyan is teljesítünk jelenleg a G-portálon és nagyon tetszett az eredmény, ami nélkületek nem ment volna, ezért óriási köszönet nektek! Gondoltam lejegyzetelem, hátha valaki szereti ezeket olvasni.

Jelenleg az összes portál közül a G-portálon benne vagyunk a TOP 50-ben, a 46. helyet bitoroljuk, mint "Napi átlag" kategória! A "TV-Sorozat" kategóriában benne vagyunk a Top 10 honlapban, még hozzá a 7. helyen, még a közönségkedvenc "Szulejmán" c. sorozatot is lehagyva! Aztán még mindig mi birtokoljuk a "Hónap oldala" címet, de bizonyára a következő frissítésig csak, nagyon köszönjük az egész februárt! Eddigi legforgalmasabb látogatottságunk a napokban dőlt meg, kerek 250 fővel! Eddig közel 16.000-ren érdeklődtetek a lapunk iránt, - leírni is kellemes - és jelenleg az összlátogatottságunk átlagban 197.6, vagyis 198 fő, ami majdnem eléri a bűvös 200-as számot! Eddig egy honlapversenyen lettünk 3. helyezettek és egy közönségszavazós honlapversenyen 4. helyezettek! Egyszerűen elmondani is nehéz, mennyire hálásak vagyunk nektek, amiért ilyen virágzó lett a lapunk! Imádunk benneteket, köszönjük, bár ez túl kevés kifejezés, a hatalmas hálára, amit érzünk irántatok és a nagy szeretet, amit tőletek kapunk, húhh, rendkívül jól esik nekünk és próbáljuk ugyanezt vissza is adni nektek, a közvetlenségünkkel és a rengeteg cikkel és érdekességgel, maradjatok velünk továbbra is és ígérjük nem okozunk csalódást, csak ámulást és bámulást!

Excellente!

Köszönjük! Gracías! Thank You! Danke Schön! :)

Kedvenc Olicity-s párbeszédem - Neked melyik volt?

2015.03.10. 20:58, Piper

Úgy gondoltam, amíg nem tér vissza a sorozat, egy picit csillapítsuk az Olicity-s szomjúságunkat és elvonási tüneteinket. Nosztalgiázzunk picit, tekintsünk vissza és írjátok meg, - aki szeretné - neki melyik volt a kedvenc párbeszéde, amit egymáshoz intéztek a szerelmesek. Már kedvenc jelentet kétszer is kérdeztünk, most párbeszédre vagyunk kíváncsiak, vagy akár tanács, vagy mondat a lényeg, hogy egymásnak mondták, vagy esetleg egymásra utaltak vele (pl. Oliver Diggle-nek bevallotta, hogy féltékeny Ray-re, ilyesmit is nyugodtan írhattok). Kíváncsiak leszünk!

Én azért leírom a kedvenc párbeszédemet, bár annyi van mint égen a csillag, igazából mind az, de most egy nagyon aranyosat választottam:

"Sajnálom. Te, öltél. Sajnálom, hogy ismét bajba kerültem és sajnálom, hogy ismét miattam kellett így döntened."
"Felicity... bántani akart, nem kellett döntést hoznom!"

A másik, mert képtelen vagyok dönteni közülük:

"Két dolgot tudok biztosan! Az egyik, hogy bármit megteszek azért, hogy a húgomat megvédhessem..."
"És, mi a második?"
"Szeretlek!" (awwww!!!! *-*)

Illetve nálam még jó értelemben kiverte a biztosítékot az is, amit Oliver Kupidónak mondott, azt hittem elolvadok, mennyire szereti Felicity-t!! <333 Meg még hajnalig sorolhatnám, a kedvenc párbeszédeim tőlük, a vicceseket is beleértve...

 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierj&#232;t!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre