Olicity

A legjobb magyar rajongói oldala
Oliver és Felicity párosának.

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli évet töltött távol a családjától, mely idő alatt megtanulta, mit jelent folyamatosan életveszélyben élni. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis képes volt túlélni. Egyetlen cél éltette csupán, a bosszúja, melyet apja listája alapján próbált véghezvinni. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált, miután az élete állandóan csupán egy hajszálon múlott. Sokszor neki kellett a vadásznak lennie, hogy ne rá vadásszanak mások. Hazatérése után nappal, továbbra is Oliver Queenként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem magányosan kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra sikerült szert tennie, akiket nem érdekel ki is ő valójában, végig kitartanak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. De nem csak Zöld Íjászként történt döntő változás Oliver életében, hanem Oliver Queenként is. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik a világon, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérésének köszönhetően, valami más is megváltozott. Az érzelmei. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicitybe. Egy ideig tartott attól, hogy ezt beismerje, de rá kellett döbbennie, hogy nem tagadhat tovább. Az érzelmeinek képtelen parancsolni. A lány Oliver legnagyobb örömére, viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül végleg egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy először majdnem össze is házasodtak, azonban a sors kemény játékot űzött velük és jó időre el kellett távolodniuk egymástól, mint szerelmesek, annak ellenére, hogy még mindig megőrültek egymásért. Mára már azonban sikerült bebizonyosodjon az, hogy Felicity Smoak és Oliver Queen szerelme oly hatalmas, hogy képes bármit elpusztítani, ami akadályozni próbálja azt. Most már hivatalosan is Mrs. és Mr. Queenék lettek, családot alapítottak Oliver fiát is magukhoz véve, együtt élik át az új veszélyeket, a legnagyobb örömöket. És ki tudja, talán a sors hamarosan már egy közös kisbabával is megjutalmazza majd a házaspárt egy gyönyörű kislány személyében...

Partnerek

Az Arrowverséből kinőtt kistestvér, "A Holnap Legendái" rajongói lapom. 2019 nyarától.

2015 óta Vikivel szerkesztem ezt az oldalt! Itt az összes kedvenc párosodat megtalálhatod. 

Vikim lapja a Steroline csoda párosról.

A chatben lehet cserét kérni! 14/2 szabad hely. /Feltételek/ Egy főszerkesztő van, Piper. hamarosan képpel: Kathryne

 
Chat

 

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Oldal Infó
2014. 10.05. Nyitás
Piper, Rice, Viki, Nessie Szerkesztő
Arrow - Oliver,Felicity Téma
G-Portál Tárhely
Dee Design
Efruse Kódok
Linda Sablon

 

 
Frissek

30.000 látogató! - 3. hely a TV-Sorozat kategóriában!!

2015.04.23. 05:07, Piper

2015. április 23. Életem egyik legcsodálatosabb napja! Köszönjük a 30.000 látogatót! Ezenkívül ma reggel megdöbbenve vettem észre, - és eufórikus állapotomat ennél jobban nem lehetett fokozni, de most rátett még egy lapáttal, így már szuper halott vagyok - hogy a 3. helyet bitoroljuk a TV-Sorozat kategóriában!!! A 3. helyet!!! Te MáriaÉg!! Nagyon szépen köszönjük! A 4. hely, közvetlen utána a másik lapom! Nagyon-nagyon-nagyon-nagyon-nagy köszönet nektek érte! Továbbá a 30.000 feletti látogatóhoz kicsit több, mint fél év alatt és a mai már most közel 100 látogatóhoz! Excellente!

Az Olicitytől meg behaltam, mostanáig nem kapok levegőt és nem tudom hol vagyok! Majd később az értékelőt, de ma a pontozással nagy gondban leszek, ugyanis nincs annyi pozitív pont a világon, amivel ki lehetne fejezni mennyit ér ez a rész, szerintem a 10 pontból most végtelen pontot fogok adni!! Végre egyszer Marc nem okozott nekünk csalódást, imádunk! És ezt még megfűszerezte egy gyönyörű Felicity-Laurel pár másodperccel is, ami a pont volt az "i"-re és végleg padlót fogtam, hajnali 5 óta halott vagyok és folyamatosan a telómon és a gépemen nézem felváltva az epizódot! Ki van még hasonlóképpen, mint én?? A mai chatpartyn csak áradjanak a vélemények!

Amit biztosan tudhatunk a csütörtök éjszakai epizódról - The Fallen infók!

2015.04.22. 23:29, Piper

Na szép éjszakát kívánunk mindenkinek! Lassan, de biztosan telnek azok az aprócska percecskék, ami egyre közelebb és közelebb lök minket ahhoz amit sokan már 3 éve várunk, én mondjuk lassan 1 éve, mivel azóta ismerem a sorit. De már konkrétan azt sem tudom mit csináljak, hol vagyok annyira izgatott vagyok! Most találtam egy aprócska cikket még így utoljára a rész előtt. Bár túl sok új infót nem árul el, azért mégis összefoglaltam nektek, mit tudhatunk biztosra!

Felicity & Ray

Aminek a múlt heti epizódban lehettünk szemtanúi, ahogy Felicity megöleli Olivert és mond neki egy-két szívmelengítő mondatot, bizony Ray figyelmét is felkeltette és erről komolyan elbeszélget majd barátnőjével! (Ezt ugyebár láthattuk már a mini sneak peek clipben!)

Egy meghitt repülős pillanat

Mint megtudhattuk Ray jet-jével fog elrepülni a kis csipet-csapat Nanda Parbatba. Itt lesz egy nagyon cuki pillanat Felicitynk és Oliverünk között. Amikor Oliver úgy érzi, hogy az utolsó családtagját is elveszítheti, őszintén meg fog nyílni Felicity-nek a múltjával kapcsolatban!

Nanda Parbat

Remélhetőleg feltárul az Árnyak Ligájának titkos bázisa, láthatjuk majd Diggle reakciójából is ítélve milyen sokan vannak. Pompás kis titkos városka.

Lazarus Pit

Ez segített Ra'-nak is meghaladni a 100 évet is, majd látni fogjuk, ahogy ennek segítségével igyekeznek megmenteni Thea Queen életét. A sötét papnő jelenléte, stb.

Felicity kontra Ra'

A rajongók látni fogják, hogy milyen másfajta szikraként találkozik Felicity majd Ra'-zal. Mi fog majd történni.

Diggle & Maseo

Mind a ketten ott voltak Olivernek, az ő oldalán, mint legjobb barátok, mind más-más időszakban segített a férfinak. Azonban most csak egy nyerhet.

Ui. Ne feledkezzetek meg a holnapi egész napos fergeteges chatpartyról! Egész napos lesz, így senki sem marad le róla, hiszen amikor ráértek akkor írhattok egészen estig! Én megpróbálok sokszor fent lenni a lapon! Beszéljük ki a 3x20-as rész Olicity pillanatait, hiszen egyhamar most nem kapunk ekkora mámort!

Amúgy megnéztem a Flasht és hát hihetetlen cuki volt ez a minicrossover és a Snowbarry-től behaltam, végre csók! Még ha nem is az igazi Barry-től, de akkor is és hát meg kell hagyni Laurelt és Ciscot megzabáltam volna, úgy ahogy voltak! Joe talán most kicsit Quentin lelkére is beszélt, most a nyomozó is elég normálisnak tűnt. És hát a rész vége, nagyon odavágott! Annyira lenyűgözött az egész, nem mehettem el mellette, muszáj volt írnom róla! Sokkal jobb volt, mint a Raylicitys hányadék. De legközelebb, ha Crossover lesz azért remélem már Arrow főhősünkkel lesz. Oliver most nagyon hiányzott ebből a kettőből és remélem a következő utáni már Olicity-vel fűszerezett lesz. Mert ugyebár a következőben Oliver Sötét Íjász lesz. Felicityvel akkor egy darabig biztosan nem érintkeznek majd.

Fordítás: #

Egy korábbi videó - Andrew Kreisberg a hármasról

2015.04.22. 22:03, Piper

The Fallen - 3. előzetes

2015.04.22. 21:24, Piper

Katt a képre!

Új előzetes - Marckal

2015.04.22. 17:40, Piper

Természetesen semmi Olicity-t nem kaptunk. Sejtettem, hogy az előzetesekbe még nem rakják be! Azért is húzzanak minket!

Katt a képre, hogy elérhesd a 40 perce megjelent vidit! Amúgy egy jó hír, holnap kaptam egy "szabadnapot", így itt tudok lenni és az Olicity-lázat valahogy kordában tartani. :D:D És ha van rá igény, holnap mindenkit szeretettel várunk, egy egész napos nagy chatpartyra, ahol kiélvezhetjük/kibeszélhetjük a 3x20. rész minden egyes másodpercét!!

 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.