Olicity

A legjobb magyar rajongói oldala
Oliver és Felicity párosának.

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli évet töltött távol a családjától, mely idő alatt megtanulta, mit jelent folyamatosan életveszélyben élni. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis képes volt túlélni. Egyetlen cél éltette csupán, a bosszúja, melyet apja listája alapján próbált véghezvinni. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált, miután az élete állandóan csupán egy hajszálon múlott. Sokszor neki kellett a vadásznak lennie, hogy ne rá vadásszanak mások. Hazatérése után nappal, továbbra is Oliver Queenként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem magányosan kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra sikerült szert tennie, akiket nem érdekel ki is ő valójában, végig kitartanak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. De nem csak Zöld Íjászként történt döntő változás Oliver életében, hanem Oliver Queenként is. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik a világon, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérésének köszönhetően, valami más is megváltozott. Az érzelmei. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicitybe. Egy ideig tartott attól, hogy ezt beismerje, de rá kellett döbbennie, hogy nem tagadhat tovább. Az érzelmeinek képtelen parancsolni. A lány Oliver legnagyobb örömére, viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül végleg egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy először majdnem össze is házasodtak, azonban a sors kemény játékot űzött velük és jó időre el kellett távolodniuk egymástól, mint szerelmesek, annak ellenére, hogy még mindig megőrültek egymásért. Mára már azonban sikerült bebizonyosodjon az, hogy Felicity Smoak és Oliver Queen szerelme oly hatalmas, hogy képes bármit elpusztítani, ami akadályozni próbálja azt. Most már hivatalosan is Mrs. és Mr. Queenék lettek, családot alapítottak Oliver fiát is magukhoz véve, együtt élik át az új veszélyeket, a legnagyobb örömöket. És ki tudja, talán a sors hamarosan már egy közös kisbabával is megjutalmazza majd a házaspárt egy gyönyörű kislány személyében...

Partnerek

Az Arrowverséből kinőtt kistestvér, "A Holnap Legendái" rajongói lapom. 2019 nyarától.

2015 óta Vikivel szerkesztem ezt az oldalt! Itt az összes kedvenc párosodat megtalálhatod. 

Vikim lapja a Steroline csoda párosról.

A chatben lehet cserét kérni! 14/2 szabad hely. /Feltételek/ Egy főszerkesztő van, Piper. hamarosan képpel: Kathryne

 
Chat

 

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Oldal Infó
2014. 10.05. Nyitás
Piper, Rice, Viki, Nessie Szerkesztő
Arrow - Oliver,Felicity Téma
G-Portál Tárhely
Dee Design
Efruse Kódok
Linda Sablon

 

 
Frissek

4x15 Elrabolva - Szerkesztői kritika

2016.02.26. 22:33, Piper

Nos, hát szép jó estét mindenkinek! Már akinek kellemes... Végre valahogy összeszedtem magam és nekiültem megnézni az új részt. És innentől spoiler! De bár, nem mondom hogy ne tettem volna, mert bizonyos jelenetek nagyon jók voltak benne, de igen már sokkal hamarabb felkészítettem magam arra, ami várhatóan érezhető volt, hogy bekövetkezik. Az utolsó perceket végig is pityeregtem és úgy az egész részben rohadtul sajnáltam szinte mindenkit, eléggé egy sötét rész volt. A vége meg aztán holtul betett, de voltaképp a gyűrűt ugyan visszaadta Felicity, de konkrétan valóban nem mondták ki, hogy szakítanak, nekem inkább amolyan szüneteltetésnek tűnt az egész... Mindenesetre gondolhatjátok, milyen kemény kritika fog következni és úgy adnék 10 pontot, de nem lehet mert elcsesztek igen csak sok mindent ebben a részben, amiért nagyon mérgelődtem és mivel az oldalnak pusztán az altémája maga a sorozat és főtémája az Olicity, ez azért elég sokat nyom a latban, az értékelésemet tekintve... Őszintén nem tudom, mit várjak majd a jövőre nézve most, csak bizakodom...

Apropó! Mielőtt elkezdem az értékelésem, többen is kérdeztétek, honnan tudom azt az infót, amit megosztottam facebook-on. Nos twitteren már megelőzött a hír és képeket is láttam arról, hogy bizony Lancemama visszatér. Aztán úgy néz ki Nyssa is és ez pont az időtájt lesz amikor nagyjából a temetés is, ergó nagy az esélye annak, hogy valaki a Lance családból hal meg, akik közül ketten is főszereplők a sorozatban! Persze nem biztos, hogy száz százalékban a dolog összefügg, de egyre inkább afelé hajlanak a dologok és azt hiszem most már nem is Damien-től kell félnünk legjobban, hanem talán Malcolm-tól, újra? Vagy valami még nagyobb gonosz fog jönni? Meglátjuk...

Kezdjük is mondjuk a flashback-kel. Komolyan még az epizód legjobbja volt most azt kell mondjam Vixen mellett! Francul nem értettem mi volt ez a feltámadásdi és csak úgy tovább engedte Oliver-t az a Colkin-ból lett lény. (bocs lehet rosszul írtam a nevét) Mindenestre már nagyon kíváncsi vagyok Reiter tervére és úgy érzem már nagyon közel leszünk a megfejtéshez. És továbbra sem értem Tatiana-nak milyen szerepe lesz még amellett, hogy Oliver nélküle nem tud sehová sem menni, az íróktól már esküszöm az is kitelik, hogy a jelenbe is visszahozzák a csajt, ha csak nem halt meg a múltban anno. Mindegy összességében talán még most volt a legelviselhetőbb a negyedik évados és talán az összes visszaemlékezős sztori. Bár a Slade-esek akkor is nálam mindent vittek!

Folytassuk azzal, hogy Vixen. Annyira kellett ide ez a csaj!! Zseniális volt! Én valamennyi részt láttam a meséből, de nem értem, hogy Laurel-t honnan ismeri, én sem, volt ilyen rész?! Amúgy Barry-re emlékszem és aranyos volt ez a beszólása Vixen-nek. :D Olyan aranyos volt mindenkivel és szívből segített, viszont sajnáltam, hogy bár ő csak jót akart és nem akarta Oliver-t még jobban eltávolítani Felicity-től, véletlen az ő tanácsa is közrejátszott. Bár ez nagyon nem rajta múlt. Mindegy, a rész hőse egyértelműen Vixen volt azzal nagy "totemgyilkossággal". Bár én úgy gondolom, ha már Oliver Queen a sorozat hőse, ő kellett volna véghez vigye azt amit most Vixen valamilyen formában, hiszen ez most egyértelműen nem Oliver érdeme volt, hogy Damien-t sikerült végre ártalmatlanítani! Ők csak feltartóztatták a sereget, amíg a hősnő véghez vitte a tervet. Mindegy, csípem Vixen-t és kész és nagyon megértő és aranyos volt mindenkivel, mintha tényleg már ezeréves barátok lennének, kellenek az ilyenek és nagyon bírtam a Damien-nel közös jeleneteit is! Excellent!

Nézzük most azt, hogy számomra nagyon elkeserítő volt az, hogy Laurel-nek még fájt a hír, amit anno tett vele Oliver, de ugyanakkor lehet csak azért érte így a hír, - amúgy bejött az a jóslatom, hogy nem fogja túl jól fogadni - mert ismét csalódnia kellett a barátjába, aki ugyebár az exe volt és rájött talán arra, hogy Oliver valószínűleg sosem szerette őt úgy ahogy kellett volna és ezért szomorodott el, mert rájött, hogy nekik nem is kellett volna összejönniük anno. És igen bízom benne, hogy ezzel csak még jobban elégették a Lauriver puszta reményét is, mert nem biztos, hogy Laurel ezt képes lesz valaha is megbocsátani Oliver-nek, de legalább csak csendben hisztizett és nem úgy mint régen, talán azért mert már némileg megedződött nőszemély lett. Mindenesetre Quentin beszólásai tényleg hatalmasak voltak, jót nevettem. :D

Az akciójelenetek nagyon jók voltak, különösen Thea fekve nyilazása a motorról, az valami überkirályul vitt mindent nálam! Azonban tényleg most az egyszer úgy éreztem én is, túldrámáztak mindent, de ezt most nem csak az Olicity-re értem, de felesleges volt ennyi hülyeség, nem tudom most minek kellett ilyeneket beleírni a történetbe. Kevesebb volt az akció és több a könny. Samantha is néha egy kis lapáttal rátett a dolgokra, de igazán tetszett az a jelenet, ahogy elmondta az igazságot Felicity-nek, azt hiszem ő is támogatja azt, hogy Felicity és Oliver együtt legyenek, azért ez szép volt tőle. Felicity is mosolygott, szerintem meg fogja érteni a dolgot, csak minden kapcsolatban tényleg kell egy kis szünet....

William pedig mondtam én, nagyobb biztonságban nem is lehetne, voltaképp az egészből szinte alig fogott fel bármit is és nyugodtan elindulhatott a hosszú kis utazására, talán jobb is így, hogy elköltöztek anyucival, szerintem ezzel jó ideig le is van zárva a történetük, de épp elég volt ahhoz, hogy felkavarják az állóvizet és Oliver-nek a polgármesteri reményeit és a házasságát is gallyra vágják! Mindenesetre örülök, hogy a kisfiú és Samantha is biztonságban vannak, így szűkült a kör és megmondtam, hogy ők nem főszereplők, valószínűleg nem fognak meghalni! William akciófigurás megmozdulása egyébként nagyon ari volt! :) De azért remélem még Flash-t is szereti. :P Ő is egy remek srác! Alex-et amúgy nagyon sajnáltam, hogy ennyi munkát beleölt és simán nyert volna Oliver és szegénynek itt fel kellett mondania...

Aztán most nézzük kicsit Thea-t és Malcolm-ot. Ez a hapsi kezdi visszanyerni a régi formáját, - mégha a külsejére ez már nem is mondható el - de simán a lánya szemébe hazudott és látszott Thea-n, hogy csalódott az édesapjába, ahogy megtudta a valódi igazságot és őszintén bár nagyon fájóan néztem végig, mert kezdtem reménykedni egy normális apa-lánya kapcsolatban, örökre elvágta magát Thea előtt Malcolm és megérdemelte amit kapott. Egyre inkább kezd visszatérni Malcolm sötét oldala és ez nagyon látszott! Thea pedig ahogy elnézem ismét Robertet tekinti igazi édesapjának.

Diggle és Oliver beszélgetése megint nagyon tetszett. Ahogy Digg beszélt a kis Sara-ról annyira megható volt. Ilyen egy igazi apuka. Oliver pedig Digg-et tekinti igazi mintaképnek és őt próbálta meg a videóban is valahogy körülírni szerintem. Amilyen lenni szeretne és amilyen nem lehet. Viszont valóban elég rossz érzés lehetett Felicity-vel, hogy szinte mindenkivel beszélt Oliver, csak vele nem ezzel kapcsolatban...

És akkor térjünk is át a fekete levesre! Nagyon sajnáltam, hogy Felicity-nek ennyire csalódnia kellett, hogy mindenki tudta szinte az igazat csak ő és Laurel nem szinte. Ezt a két lányt megmondom őszintén most nagyon sajnáltam ebben az epizódban, mert Oliver egyszerre okozott fájdalmat mindkettő lánynak, akik tulajdonképpen életének legfontosabb részei, ugyebár elvileg Laurel a múltban, - bár amiket művelt anno Oliver ez nem mondható igaz szerelemnek! - és akiért tényleg meghalna, Felicity, a jelenben. Bár őszintén megmondom, annyira mérges vagyok azért néha Oliver-re, hogy mindig úgy mutatja be Felicity-t, mint egy jóbarát mindenkinek, holott a franc vigye el a szerelme és a menyasszonya (volt...)!!  Mindegy, szóval az elején viszont meghaltam attól a cuki Olicity-s pillanattól, ahogy Oliver segített Felicity-nek járni tanulni a fizikoterapeutás kezelésen és annyira bírtam Curtis férjét is és ez az Achilles-ín gyulladás, azt hittem a franc, lefordulok a székemről, ugyanis kb. egy évvel ezelőtt volt nekem is egy ilyen betegségem és higgyétek el nagyon rossz, nekem fél évig, millió gyógyszerig és gyógytornáig tartott, mire kigyógyultam belőle!! Mindegy, szóval olvadtam azoktól a pusziktól és akkor kb. még az a kinti jelenet: "Szerettem volna a padok között végigsétálni az esküvőnkön!", azt hittem meghalok, olyan édes pillanat volt kettejük között, főleg, hogy akkor Felicity még nem is reménykedett, hogy összejön Curtis terve, - aki nem mellesleg azért megjelenhetett volna a részben!! -  és végülis sikerült! De onnantól kezdve egyszerűen depresszióba tudtam volna zuhanni, mire elérkeztünk ahhoz a pillanathoz köztük, hogy akár együtt örülhettek volna, mint egy szerelmespár és ehhez képest Oliver hiába örült és Felicity is meglepődött, nem tudtak úgy igazán örülni annak, hogy a lány újra jár, ugyanis Felicity szíve, szinte darabokra tört és amikor kimondta, hogy "Nem tudom ezt megtenni!" és lehúzta a gyűrűjét, az én szívem is éreztem, elkezd szakadni... Nagyon rossz volt látni ahogy kisétált azon az ajtón, de valóban a beszélgetésüknek nem lett vége és nem mondta ki egyikőjük sem azt, hogy szakítanak, pusztán szünetet tartanak. Reméljük nem örökre, egy szünet nem örök, a neve is takarja, hogy nem ÖRÖKRE szól!! Szóval alig volt olyan Olicity-s pillanat ami ne okozott volna szívtörést, vagy infarktust! Felicity és Vixen jelenete viszont hatalmas volt!! :D :D

Össszességében mindenkit sajnáltam ebben a részben! Tele volt fájdalommal, Thea, Felicity, Laurel terén, Oliver számára, stb. és igen ezért most sajnos azt hiszem kénytelen leszek 10/4 pontot adni erre a részre, bármennyire is jó volt Vixen, miatta kb. 2 pont és az eleji Olicity 1 pont és az akciójelenetek még egy pont kb. Sajnálom, de elég sok mindent eltoltak ebben a részben, nem kicsit, NAGYON!! És, jó hogy nem ma van a szülinapom, mint egyik barátnőmnek és mivel ő nagy eséllyel nem ismeri a sorozatot és a párosunkat, remélhetőleg legalább neki egy boldog születésnapja van, nem úgy mint amilyen borús számunkra lett ez a nap, akik ma nézték meg a magyar feliratot megvárva... Ja és még annyit, hogy a sorozat elvesztette már régen azon varázsát, mint ami az elején volt, hogy szinte teljesen valóságosnak tűnt minden, valóságos ellenfelekkel, ez azért nagyon hiányzik!! Ja igen, és néha kezdem úgy érezni, - mégha női írók is vannak köztük - eléggé hímsoviniszta némelyik! És már megint arra éleződik ki a dolog, hogy Felicity hibája legyen minden, ugyan kérlek!! Erre már végképp nem mondok semmit, mert az mindenkinek fájna...

VÁROM A TI VÉLEMÉNYETEKET IS! ÉS NE FELEDJÉTEK SAJNOS MOST 3 HÉT SZÜNETRE MEGY A SOROZAT KEDVENC PÁROSUNKKAL EGYÜTT! DE ADDIG IS MAJD CSAK KIBÍRJUK VALAHOGY!

(C) ARROWOLICITY.GP

4x16 Broken Hearts - Álesküvő a láthatáron?

2016.02.25. 19:35, Piper

Sziasztok! Ahogy elnézem még nem biztos, hogy van felirat, én meg csupán nem régen értem haza, így holnapra halasztom a rész megnézését. Amitől már most olyan üresség kering bennem, hogy ha azt pár rész múlva nem tölti ki semmi reménysugár, nagyon mérges leszek... Na, de egyelőre tekintsünk csak a SPOILERES jövőbe és elhoztam nektek az ígért gyönyörűséges képet! Van egy olyan érzésem az új promo alapján, Oliver mindent megpróbál majd azért megtenni, hogy visszaszerezhesse élete szerelmét! Amúgy anyám, fogalmam sincs, hogy bírom ki most március végéig, még jó, hogy van tanulás és zhk a Földön...

Tippelős hétvége, ki mit gondol, mi fog történni??! Annyit biztosra tudunk, álom, hallucináció és egyebek kizárva! Valós dolog lesz és szerintem Cupid-nak 100%-ban köze lesz hozzá, már csak a "szerelemben és háborúban mindent szabad"-ból is...

4x15 Sneak peek & Olicity esküvő a láthatáron - Spoileres vidik és hírek

2016.02.24. 19:13, Piper

Jesszus!! Ilyenkor van nekem is hosszú napom az egyetemen, már reggel is láttam mikről kell lemaradjak napközben!! Sziasztok, szép estét mindenkinek! Már hajnal óta örömmámorban úszik a világ összes Olicity-se, ugyanis Stephen és Marc is kiraktak egy olyan képet, melyen végre Felicity és Oliver ott állnak az oltár előtt!!!! OMGG!!! Bárcsak teljesülhetne az álmunk, ami tutira kettétörik most, mert nem fog sikerülni. Az öröm az ürümben, ha lehet így fogalmazni, hogy Marc megerősítette azt, nem a jövőbeli betekintés, nem álom és még csak nem is hallucináció, ez a valóság lesz!!! De biztosan sajnos valami módon meghiúsul majd. A másik hír, alig várjuk már a holnapi részt, ugyanis egy nagyon cuki sneak peek is megjelent, ahol Curtis férje segít Felicity-nek újra járni és Oliver is elment vele. Talán elképzelhető, hogy itt már tud a titokról? Bár úgy lenne, mert ezek szerint akkor együtt vannak, de szerintem itt még nem tud. Ám nekem van egy olyan teóriám, hogy talán az lesz a csavar a végén a temetős jelenetnél, hogy ugyan egy pillanatra szakítanak, de össze is jönnek és egy alkalomkor Felicity véletlen elveszti a gyűrűjét (lehet össze is házasodnak) és ezért nem láttuk az ujján! Könnyen előfordulhat ez is! Addig is íme az új vidi és alig várom már a holnapi részt, amit megint sokára látok, de szerencsére holnap már vége lesz az iskolahetemnek, szóval ha nem is holnap, de pénteken tutira hozom a kritikát, gondolom addigra már biztosan meglesz a magyar felirat és a sok cuki pillanat ellenére félek, nem tudok majd 10 pontot adni a lehetséges szakítás miatt és a tudat, hogy utána szünire megy a sori, nagyon fog fájni, de legalább magyarul lesz és pont az egyik kedvencünk!!

És még egy aprócska hír, hogy Emily és Stephen megosztottak néhány aranyos tweet-bejegyzést, mókáztak egy jót, helyesek voltak. Ma tesómnál vagyok, a képszerkesztő progim az otthoni gépemen van a videóprogimmal együtt, szóval az esküvős képet akkor rakom ki, de aki még nem látta az alábbi linken láthatja én már teljesen elolvadtam!!

Felicity és Oliver lelkitársak - Emily Bett Rickards

2016.02.23. 20:21, Piper & Nessie

Sziasztok, kedveskéink! Nessie és én készültünk nektek egy vadonatúj és nagyon pozitív folytatást sejtő Emily-s interjúval, hiszen Emily úgy fogalmaz: "Felicity és Oliver lelkitársai egymásnak!" továbbá még egyéb finomságokat is elárult az interjúban, ráadásul vendégszerepet kapott egy komédiában is, szóval drágánk karrierje gyönyörűen ível felfelé és mi nagyon büszkék vagyunk rá és boldogsággal tölti el mindannyiunk lelkét Emily tehetsége! És szorítsunk együtt azért, hogy talán hamarosan már bejelentik majd az 5. évad indulását is, már lassan esedékes lenne a CW-től... 

Mielőtt még elkezdenénk összefoglalni Em interjújának a lényegét, a jó hír, hogy azóta még Stephen is nyilatkozott nekünk a folytatással kapcsolatban, ennek a fordítása is érkezni fog még a héten. Holnap tesómnál leszek ismét, de majd megpróbálok ha jut időm onnan is hozni némi interjúfordítást.

Az interjúk lényege vegyítve tőlünk, nektek:

Emily mesélt arról, hogy az írók ígértek egy boldogabb szezont Felicity-nek, amikor arról kérdezték hogy érezheti most magát az IT-s leányzó, hogy ennyi sokkhatás érte őt egyszerre, mégis Emily szerint egy igazán édes szezon ez!

Emily beszél arról, hogy ő és Stephen is mindent próbáltak eddig is megtenni azért, hogy a karaktereik románca egy igazán élethű és egészséges, boldog párkapcsolat legyen. Emily szerint ez kelti fel a nézők érdeklődését igazán egy showban, ha a sorozat szerelmespárja még nincs együtt, de küzdenek azért, hogy így lehessen. Vagy éppen együtt vannak és valami gond adódik, pl. titkolóznak egymás előtt. Emily szerint ő és Stephen igazán komolyan vették azt, hogy ha a karaktereik együtt kell legyenek, azok tényleg boldogak lehessenek egymással! Ez aranyos.

Emily beszél arról is, hogy csodás együtt dolgozni Charlotte-tal, hiszen Felicity-nek is szüksége lehet a mamájára, ahogy minden felnőtt egy kicsit gyermek lehet ilyenkor, hiszen egy anyára mindig támaszkodhatsz, bármilyen nehéz időszak, vagy nagy kihívás is következik, ő mindig ott lesz neked! Hát igen, ilyenek az anyukák és mi ezért is imádjuk őket annyira és még számtalan más miatt is!

Emily Echo-ról is nyilatkozik, méghozzá nagyon édeseket, amilyen ő maga is. Annyit mond róla, hogy imádja őt és az amilyen a barátsága Felicity-vel, csak őszintén reméli, hogy még jobban kivirágzik majd, egyszerűen imádja azt az összhangot ami köztük van. És mindig megnevetteti őt valamivel.

Emily (majdnem Felicity-t írtam) azt nyilatkozta, hogy imádta a közös munkát Ali-val és nagyszerű színésznőnek tartja azt a leányzót, egy életre szóló élmény volt, ahogyan eljátszhatták a kettős-Felicity szerepet. 

A bűbájos színésznő most arra a kérdésre adott választ, - most egy érdekes pillanat következik - hogyan tudott felkészülni arra, hogy Felicity egy időre lebénul. Emily elmondta, hogy nagyon izgatott volt és egy kicsit talán még félt is ettől a helyzettől, de aztán beszélt egy olyan huszonéves leányzóval, aki egy snowboard-baleset miatt lebénult. Emily úgy fogalmazott, hogy ez a dolog teljesen felnyitotta a szemét és az is milyen nagylelkű volt vele szemben, ahogy mesélt neki az állapotáról. (Nem csodálom, hogy kedvesen viszonyult még ő is Emily-hez, ezt a csajt, csak imádni lehet!) Nagyon sajnálta, hogy nem jutott több idő arra, hogy bemutassák ez hogyan változtatja meg az életüket, ugyanis nekik mindössze néhány percük volt bemutatni ezt a sorozatban. Tetszett neki, hogy Felicity észjárásával felfogta, hogy mostmár ez az élete és így is el fogja érni a céljait és az álmait, - de tudja, hogy a valóságban ezt sokkal nehezebb lenne elfogadni - és nagyon büszke volt rá. Az írók pedig ígéretet tettek Emily-nek, hogy Felicity sokkal vidámabb lesz, sokkal könnyebben veszi majd az akadályokat és semmi sem állhatja majd útját!

Láthattuk már egy korábbi crossover-ben, hogy mi történt, ezt majd a valóságot is érinteni fogja valamilyen formában. Már elég jól ismerjük Felicity-t és pontosan tudjuk, hogy ő mennyire őszinte próbál lenni a barátaival és milyen megértő velük. És amikor megtudja a titkot, talán mindannyian tudhatjuk hogyan fog rá reagálni. Ahogy hallhattuk az interjúkból és a spoilerek-ből, eléggé felnőtt fejjel fogják kezelni majd ezt a helyzetet és akkor itt már behoznám Stephen szavait is: "Igazán büszke vagyok arra, ahogy ezt kezelni fogják!"

Arról, hogy nincs gyűrű Em ujján, ő csak annyival válaszolt, hogy ezt ők így kapták meg a forgatókönyvben. Sajnos a színészeknek fogalmuk sincs arról, amit a karaktereik már tudnak, - óó és ez tényleg milyen bölcs és érdekes így - az írókon múlik minden.

A következő kérdés szintén kettejükhöz kapcsolódott és ahhoz a bizonyos limós jelenethez. "Vajon milyen viszony állhat most fent közöttük, hogy nincs gyűrű rajtuk? Hogy hogy mégis egy kocsiban?" Tette fel Emily is a kérdéseket. Nincs rajtuk gyűrű de mégis ott vannak és ezek a kérdések töltik ki azt az űrt közöttük.

Arra a kérdésre pedig, hogy néhány rajongó szerint Oliver csak hallucinálja, hogy Felicity ott ül mellette és a sírban mégis a lány fekszik, Em ezt ahogy kivettem a szavaiból egyenesen kizártnak tartja, majd megkérdi a riportert, szerinte ki lehet a sírban.

Továbbá...

Em nem régen a Zap2it-nek is nyilatkozott, a következő számunkra imádnivaló kijelentéssel:

"Úgy érzem ők valamilyen módon egymásba fonódtak. Remélhetőleg sikerült megmutatni azt, mennyire mély is ez a kapcsolat és remélhetőleg Felicity szíve ellen tud állni egy újabb ilyen mértékű ütésnek is." ahogy Em fogalmazott. "Úgy hiszem ez része egy kapcsolatnak. Mindig megtörténik, hogy fájdalmat okozol a másiknak újra meg újra és újra. De mi van akkor, ha ez a személy a lelkitársad? Úgy gondolom ez azért fontos, mert nem képes mindenki rátalálni arra a személyre, akivel összefonódott. Hogy ez mit jelent számukra, mi nem vagyunk képesek megítélni, mi nem vagyunk teljes mértékben ők."

Emily még annyit mondott képesek együtt kommunikálni, dolgozni és talán hamarosan a nyomást is közösen leküzdeni. Emily szerint majd meglátjuk, hogy hogyan fog folyatódni a kettejük kapcsolata, Nessie-vel ezt úgy értelmeztük, Emily szavaival: "Stephen-nel próbáltuk megmutatni, hogy nyitottak arra, hogy képesek legyenek megbeszélni egymással a dolgokat és túllépjenek a dolgokon, továbbá megszüntetni a kettejük közötti fesztültséget. (nagyjából ahogy kezdtem a bekezdést) El kell döntened mi a fontosabb számodra, mennyire fontos számodra egy olyan kapcsolat, amit talán sosem leszel képes mással megélni, meg mered-e kockáztatni, hogy újra fontossá váljon valami, amiből talán ismét hibák születnek majd?! Megéri újraépíteni a kezdetekről ezt a kapcsolatot, mikor akár újra összetörhet? Vajon van esély még arra, hogy megjavuljon? Hajlandó lennél újra megkockáztatni azt, hogy esetleg összetörjön a szíved újra, hogy ismét megsebezzenek?!"

Nos, Nessie segítségével összeraktam ezt a jó néhány interjúrészletet, köszönöm neki és remélem nektek is teszett az esti munkánk!

Fordítottuk: tvline.com IGN.com Zap2it.com

4x15 - Ázsiai Olicity promo némi Damiennel fűszerezve

2016.02.22. 18:58, Piper

Sziasztok! Megérkezett végre az ázsiai promó is, ami nagyon nekünk kedvez, egy édes kis pillanat kedvenceinktől, amibe sajnos olyan élvezettel gázol bele Damien, mint a huzat és amit mond, az meg aztán mindent gallyra vág egy időre szegénykéink kapcsolata között... A képre kattintva elérhetitek az új előzetest, igaz nem a legjobb minőségben, sajnos.

 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.