Olicity

A legjobb magyar rajongói oldala
Oliver és Felicity párosának.

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli évet töltött távol a családjától, mely idő alatt megtanulta, mit jelent folyamatosan életveszélyben élni. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis képes volt túlélni. Egyetlen cél éltette csupán, a bosszúja, melyet apja listája alapján próbált véghezvinni. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált, miután az élete állandóan csupán egy hajszálon múlott. Sokszor neki kellett a vadásznak lennie, hogy ne rá vadásszanak mások. Hazatérése után nappal, továbbra is Oliver Queenként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem magányosan kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra sikerült szert tennie, akiket nem érdekel ki is ő valójában, végig kitartanak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. De nem csak Zöld Íjászként történt döntő változás Oliver életében, hanem Oliver Queenként is. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik a világon, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérésének köszönhetően, valami más is megváltozott. Az érzelmei. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicitybe. Egy ideig tartott attól, hogy ezt beismerje, de rá kellett döbbennie, hogy nem tagadhat tovább. Az érzelmeinek képtelen parancsolni. A lány Oliver legnagyobb örömére, viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül végleg egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy először majdnem össze is házasodtak, azonban a sors kemény játékot űzött velük és jó időre el kellett távolodniuk egymástól, mint szerelmesek, annak ellenére, hogy még mindig megőrültek egymásért. Mára már azonban sikerült bebizonyosodjon az, hogy Felicity Smoak és Oliver Queen szerelme oly hatalmas, hogy képes bármit elpusztítani, ami akadályozni próbálja azt. Most már hivatalosan is Mrs. és Mr. Queenék lettek, családot alapítottak Oliver fiát is magukhoz véve, együtt élik át az új veszélyeket, a legnagyobb örömöket. És ki tudja, talán a sors hamarosan már egy közös kisbabával is megjutalmazza majd a házaspárt egy gyönyörű kislány személyében...

Partnerek

Az Arrowverséből kinőtt kistestvér, "A Holnap Legendái" rajongói lapom. 2019 nyarától.

2015 óta Vikivel szerkesztem ezt az oldalt! Itt az összes kedvenc párosodat megtalálhatod. 

Vikim lapja a Steroline csoda párosról.

A chatben lehet cserét kérni! 14/2 szabad hely. /Feltételek/ Egy főszerkesztő van, Piper. hamarosan képpel: Kathryne

 
Chat

 

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Oldal Infó
2014. 10.05. Nyitás
Piper, Rice, Viki, Nessie Szerkesztő
Arrow - Oliver,Felicity Téma
G-Portál Tárhely
Dee Design
Efruse Kódok
Linda Sablon

 

 
Frissek

2 évesek lettünk! - Boldog Születésnapot arrowolicity.gp!

2016.10.05. 21:02, Piper

Csodaszép estét mindenkinek! Végre elérkezett egy nagyon különleges nap. Ugyanis ma nem csak azért örömteli az este, mert alig néhány óra múlva elstartol végre Amerikában az ötödik évad, hanem azért is mert ma 2 éve, hogy megnyitottam a honlapomat, amit már annyiszor elmondtam, életem egyik legjobb döntése volt! Rengeteg barátot sikerült szereznem a honlapnak köszönhetően és nem tagadom az Olicity és a honlapom két hatalmas szerelmem lett és fontos helyet töltenek be az életemben. Ezért is nagyon remélem, hogy nem fognak kicseszni velünk az írók! Köszönöm nektek, hogy ennyi hűséges látogatónk lett, hogy ennyien támogattok és kitartotok mellettünk a mai napig is. Mint mondtam számomra ti vagytok az igazi Kincs, értetek érdemes ezt csinálni, nem csak azért mert szeretem! Sajnos nem mindig jut időm hatalmas frissekre, de remélem a kicsikkel is megelégedtek ideiglenesen. Most, hogy beindult az új szezon ezentúl, - mivel csütörtökönként még nem tartózkodom otthon - most kicsit változtatunk és az új epizódkritika mindig pénteken, illetve szombaton fog érkezni! Amúgy is így lenne leginkább időm rá. Tehát köszönöm nektek, hogy mellettünk vagytok és maradtok majd továbbra is, amíg csak Olicity az Olicity! Köszönjük az eddigi közel 150.000 látogatót, nagyon sokat jelent ez számunkra, ráadásul alig van olyan, hogy a napi átlaglátogatottság 100 alá menne! Maradjatok velünk továbbra is és újracsak mindennap hozunk frisseket, megpróbálok több ilyen hibát nem elkövetni, hogy egy napra véletlen kimarad egy friss. Az interjút is még ma vagy holnap befejezem. Mindenképp akartam végezni mielőtt kijön a legújabb rész, de lehet nem fog sikerülni. Elnézést. Bár még akkor is érvényes, hiszen egy rész megy csak le. Hétvégén, majd ünneplünk, ígérem.

Spoileres interjú Wendy Mericlevel! - 1. részlet Oliver Queen hős vagy inkább gyilkos?

2016.10.04. 20:42, Piper

Szép estét mindenkinek! Eléggé el vagyok havazva, így a meglepi amivel ma készültem nektek, két vagy három részletben fog felkerülni, - mivel irdatlan hosszú és dög álmos vagyok - de mindenképp szeretném még a kezdésig befejezni. A cikk egy Wendy Mericle producernővel készült friss interjú, a TV Guide jóvoltából. Nézzük mit árul el nekünk az a hölgyemény, aki sokszor Marc-kal együtt már majdhogynem az intenzívre akartak küldeni bennünket... (10.03.)

(10.04) Ahogy ígértem, megérkezett az első részlet, remélem tetszeni fog, igyekszem befejezni a teljes interjút, minél hamarabb...

"Oliver abban reménykedik folyamatosan, hogy a dolgok ismét visszatérnek majd a régi jól megszokott kerékvágásba." - szólt Mericle Oliverrel kapcsolatban. "Azt gondolom ő ezzel így lenne: "Újra visszaáll a Team Arrow és ismét harcolni fogunk egy jó ügyért."

TV-Guide: "Aligha láthattuk azelőtt Olivert ilyen kegyetlennek, mint a premierben. Talán utoljára még az első évadban. Milyen hatással lesz ez Oliver kapcsolataira, de a legfontosabb kérdés, hogyan tud majd hősként viselkedni így?"

Wendy: "Ez bonyolult. Tudnillik az első és második szezon alapján, hogy mekkora döntés, újra a régi utat választani, ahogy alkalmazza a halálos kényszert. Úgy hiszem ezt az "ajándékot" kapta Dahrktól és Laurel halálának köszönhetően. A bűnüldözés egy igen komoly üzlet. Odakint az emberek képesek meghalni. És ahogy ő is mondja a premierben, ha ő nem akarna elmenni arra a helyre, nem kellene odakint legyen egyáltalán. Szóval úgy hiszem, igazán felrakja majd a keretet ebben a szezonban. Képes lesz visszanézni mit tett, mit kell rajta csiszolnia és hogyan tudja majd mindezt értékelni. De már alig várja, hogy megtudja az igazat arról: 'Mit is hagyok én majd magam után?' Egy hős hagyatéka, vagy egy gyilkos hagyatéka?"

TV-Guide: "Most, hogy Oliver polgármester és Zöld Íjász egyszerre, hogyan fog boldogulni a kettős küldetésében?"

Wendy: "Ez igazán lényeges lesz a szezonban. Olivernek fontos kötelességei vannak, amik elől nem tud elmenekülni. Amikor még vezérigazgató volt a Queen vállalatnál, - a második évadban - olykor még belefért, hogy ne ezen legyen a fő fókusz. Azonban, ha egyszer polgármester lettél, a nyilvánosság középpontjába kerülsz. Ez igencsak elgondolkodtató, számunkra is az írói szobákban. Ezzel igazán el lehet szórakozni, okozva pár mókás pillanatot. A karaktert tekintve, Oliver folyamatosan fejlődik az első évad óta és megpróbál sokkal felelősségteljesebb lenni, igazán gondolni arra ő mit hagy majd itt maga után és nagyobb hatékonyságot szülni polgármesterként vagy Zöld Íjászként."

TV-Guide: "Tudjuk, hogy a Flashpointnak 'köszönhetően' számtalan változás fog születni az Arrow-ra is nézve. De különösképpen Digg tekintetében! Mit várhatunk, mi fog történni majd?"

Wendy: "Valóban hatni fog Digg-re és a családjára is a Flashpoint. Mi megpróbáljuk a karaktereket összeegyeztetni valahogy, majd Digg is, ahogyan Oliver képes legyen visszatekinteni. Próbál elgondolkodni az ő saját hagyatékáról, a családjáról. Végre meg szeretné érteni azt, hogy mi az öröksége; mit hagyott maga után; mi történt a múlt évadában a bátyjával; hogyan lehet egyszerre testvérgyilkos, mégis még mindig jó férj és családapa? Szeretne előretekinteni és valami jót tenni az életben, szóval vajon hogyan tudja majd összeegyeztetni ezt a két dolgot?"

TV-Guide: "Felicity is hasonló cipőben jár azzal kapcsolatban, amiért tavasszal még Havenrockban történt. Vajon, hogyan tudja majd ezt feldolgozni, hogy fognak rá hatni a történtek?"

Wendy: "Úgy hiszem, Felicitynél ez egy igazán vízválasztó pillanat volt, melyben döntenie kellett. Felicity mindig is úgy volt tagja a csapatnak, hogy sikerült távol maradnia az ilyen dolgoktól, mivel sosem volt konkrétan terepen. De ez az első olyan eset, amikor kénytelen volt rengeteg ember halálát okozni, nem maradt más választása. Senkinek nem volt a csapatban még ekkora méretű vesztesége. Most megpróbál majd mérlegelni ezzel kapcsolatban, ez pedig úgy hiszem egy igen gazdag történetet fog neki szülni a következő évadban, minden nehézséggel együtt." xX

Folytatása következik...!!

A teljes eddigi Olicity mesebeli történet - 1. évadtól a 4. évadig

2016.10.03. 22:10, Piper

Szép estét mindenkinek! Csodálatosan szépet. Ma éjszaka meglepivel készültem volna nektek, egy szuperjó Wendy-s interjú, tele sok-sok spoilerrel, de képzeljétek el annyira lefáradtam, hogy vagy ötször aludtam be gépelés közben, - ez mostanában sajnos nagyon jellemző rám - így kénytelen vagyok áttolni holnapra és a héten részletekben fordítom, meglátjuk tudok-e végezni a kezdésig, remélem igen. Ne haragudjatok, kemény napjaim vannak. Megpróbáltam ma ötször is legyőzni az álmosságot, de ő győzedelmeskedett felettem. xd Azonban! Egy cuki rajongótól, hatalmas ajit kaptunk. Májusban összefoglalta nekünk az 1. évadtól a 4. évadig az összes legfontosabb és legszebb Olicity jelenetet, ettől most csak még jobban akarom, hogy újra összejöjjenek! Ezt tekinthetitek most meg, szerintem awesome lett! Aztán holnap jelentkezem az interjúval, akkor már én is jobban fel tudom rázni az agytekervényeimet.

6 ok amiért Olicity újra összejön az 5. szezonban - Remény mindig van!

2016.10.02. 21:27, Piper

Csodaszép estét mindenkinek! Aki eléggé szemfüles volt, már láthatta, hogy megpróbáltam amolyan 95%-os (ha már szavazásnál tartunk) arányban helyesen lefordítani David legfrissebb CW-s interjúját, ahol rengeteg spoileres jelenet hangzik el és látható. Remélem tetszeni fog, sajna ahhoz szűken az időm, hogy feliratozzak és nem akarom elvenni Szabii munkáját, ráadásul azért még nem vagyok ennyire pöpec angolból, de tény, hogy mióta intenzíven tanulok, egyre kevésbé van szótárra szükségem. Remélem lesz is eredménye távolabbra is...

Nos, amiért most írok az egy újabb remek fangirlishes cikk, azonban mielőtt elkezdeném nektek fordítani ezt a csodás Olicity-s újdonságot,egy remek hírt szeretnék megosztani veletek! Összesen 2 nap választ el attól bennünket, hogy együtt ünnepeljük a lappal a 2. születésnapját!! Bizony, annyira érdekes, hogy idén pont október 5-re jön ki, ami az amerikai Arrow 5. szezonjának kezdése!! Ez csodálatos. Igaz aznap elég későn fogok megint géphez jutni, de majd hétvégén egy "utóbulit" csapunk itt a lapon, valami különleges frissel/frissekkel.

Most pedig nézzük is a cikket, nekem nagyon tetszik, ahogy elolvastam, remélem nektek is fog.

Először is arról tesz említést a cikk, hogy Emily és Stephen között egy varázslatos kémia áll fent és a karaktereik, azaz Felicity és Oliver között egy olyan bizalmi, egy olyan szeretetteljes és szerelmes kapcsolat van, amitől igazán ragyogni tud ez a sorozat. Arról is szól, hogy a negyedik évad számunkra igen csak örömteljes volt, egészen a bébi-mama drámáig, ami után már egyenes út volt a szakítás. Ugyanígy nem lesz boldogság számunkra az ötödik évad eleje sem, de ettől még mint mi is tudjuk nem kell pánikolni, hiszen itt van 6 fantasztikus ok, ami biztosítja, hogy az Olicity örök és egymás mellett úgy sem tudnak szerelem nélkül élni, de egymás nélkül sem!

1. Szerelmesek egymásba

Az első és talán legfontosabb ok, hogy egyszerűen imádják egymást, mint barátilag, de a legfontosabb, hogy érzelmileg is! És ha valakit ennyire szeretsz, nem tudod csak úgy őszintén elengedni őt. Ez a személy a részeddé válik. Ha ennyire szeretsz valakit, erőtöket lelitek egymásban. Minden hősnek van egyetlen, saját igaz szerelme, Oliver Queen-nek az Arrow-ból, pedig Felicity Smoak az! És Felicity Smoak-nak csak egyetlen igaz szerelme létezik és ez pedig Oliver Queen! Lehet, hogy időnként eléjük gördül néhány akadály a hosszú úton, de az igazi szerelem képes a legnagyobb gátakat is áttörni, hogy célba érhessen a boldogsághoz!

2. Ők együtt erősebbek

Ha van valami ami biztosan igaz rájuk, az egyik dolog! Teljesen mindegy mi történik, teljesen mindegy, hogy csak szakmailag, vagy szerelmespárként vannak egymás mellett, a lényeg ha egymás közelében vannak, csak akkor tudnak igazán erősek lenni. Ha vannak is hullámvölgyek, képesek egymásból a legjobbat kihozni!

3. Ki fog alakulni a személyiségük

Az egyik legnagyobb gond számukra talán egymás irányában is a karakterfejlődésük szakadozásai voltak. Folyamatosan próbálták megtalálni a helyüket külön-külön is a nagy és veszélyes világban. MIndketten meg kell találják a helyes utat. Olivernek bele kell jönnie a polgármesteresdibe és Felicity-nek is túl kell tennie magát a Havenrock-ban történteken. Aztán ahogy telik majd az idő, biztosan a kapcsolatuk nem csak baráti úton fog javulni...

4. Hagyaték

Mivel a legújabb rész címe is ezt takarja és a szezon is erre fog épülni, akár legyen szó Star City-ről, a múltról, az Arrow csapatról. Vagy éppen nézzük csak a Hamilton szavait, meg lehet rá az esély, hogy Felicity és Oliver beszélni fognak a közös jövőjükről.

5. Nem lesz több dráma

Az írók igencsak bonyodalmas és hosszú utat szántak arra, hogy a végén egy boldog Olicity-nek örülhessünk. Onnantól kezdve, hogy Oliver bevallotta Felicity-nek, hogy nem lehet egyszerre Zöld Íjász és vele is, majd egy hosszas küzdelem után végül összejöttek és láthattuk milyen egy egészséges Olicity-kapcsolat. Aztán megint szétbontották őket, miután kiderült, hogy Oliver eltitkolta Felicity elől a kisfia létezését, de mi akkor sem adjuk fel a reményt! Sosem! Remélem egyetértetek velem!

6. Ők AZ endgame!!

Magától érthetődő dolog. De nem lenne benne izgalom, ha már elsütötték volna a készítők ezt a kártyát. Folyamatosan küldtek már felénk jeleket, amik csak is az endgamet tudják sugallni, olyan nincs, hogy nem lesznek együtt a végén. De látnunk kell, ahogy eljutnak odáig valahogy. Amiket át kell éljenek egymással, csak mindig erősödni és erősödni fog a kapcsolatuk és annál jobban imádni fogják egymást.

Ismét köszönjük Alyssa ezt a csodát!! <33 xX

Nagy változások következnek - Villáminterjú David Ramseyvel!

2016.10.01. 22:51, Piper

Csodaszép estét mindenkinek! Tartogatok számotokra egy újabb helyes fangirlishes Olicity-s cikket, de mivel nagyon hosszú ezért holnapra tolom. Kezdjük az idei október első éjszakáját egy remek kedvcsináló videóban, ahol rengeteg spoiler elhangzik és látható is. Nekem nagyon tetszett. David interjúzik, a jelenetek . yes Olicity pillanat is!! -  közben folyamatosan váltakoznak. Szerencsére a CW feliratozta is, ahogy elnézem így még megkockáztattam most magyarra is átfordítani nektek... Ezt holnap szintén elolvashatjátok, de most le kell feküdnöm holnap korán kelek, délelőtt elutazunk ismét.. Szép éjszakát mindenkinek, puszi!

(2016. 10. 02.) Meghoztam a videó fordítását.

Felicity Olivernek: "Az elmúlt öt hónapban annyira más vagy, csak azon tudsz rágódni, hogy mikor tér vissza minden ugyanoda ahol eddig is voltak. Ez már nincs többé! Tovább kell lépned!"

David: "Nos, a negyedik szezon végén egyfajta zűrzavarba csöppentünk, mikor elkezdődik az ötödik évad. Diggle katonai küldetésen van, Thea elhagyta a csapatot, jelenleg csak Felicity és Oliver maradt a régi felállásból."

Parancsnok: "A bátyád késik."

Thea: "A késés nála a pontos időzítés. Továbbá ő nem csak a bátyám, ő a polgármester!"

Parancsnok: "Talán elkéne valaki, aki erre emlékezteti őt!"

David: "Queen polgármester, vajon tudnál folyton lógó polgármester lenni? Lehetséges ez?"

Oliver: "Csak én vagyok idekint. Olykor a város megmentése elsőbbséget élvez mással szemben."

David: "Hogy tudja ő egyszerre a két kötelességét véghez vinni? És ez lesz az egyik olyan dolog, amit látni fogunk a szezonban. Ő nem lesz mindig jelen, nem fog részt venni minden polgármesteri találkozón,  tudod Star City polgármestereként is lesz néhány kötelezettsége."

Curtis: "Miért nincs már a polgármesteri hivatalban?"

Felicity: "A kérdés, amit már én is feltettem magamnak."

David: "Digg polgármester. Nem. Én csak előre sietek és azt mondom nem."

 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierj&#232;t!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre